Uszkárbőrbe bújt munkakutya
Az uszkár egyszerre ismert és félreismert kutyafajta. Nagyon sokan külseje miatt viseltetnek előítéletekkel iránta, pedig a laikusok számára felettébb furcsa, oroszlános nyírásmód is vízi vadászkutya múltjából ered. A klasszikus munkakutya fajtákkal dolgozók biztosan nem értenek egyet vele, de az uszkár ugyanolyan általános tehetség, mint például a német juhászkutya. Csak egyszerűen szőrzete és – tisztelet a kivételnek – sok uszkártulajdonos viselkedése miatt haszontalan ölebként könyvelik el. Ezt a megítélést tükrözi a fajta méretváltozatainak megoszlása is: a legnagyobb a legkevésbé kedvelt, hiszen aki uszkár külsejű kedvencre vágyik, általában a kisebb méretű kutyákat kedveli, míg a nagyobb négylábúak hívei nem rajonganak az uszkáros megjelenésért.
Az Egyesült Államokban a nemzeti fajtaklub nem csupán kiállításokat szervez uszkárok számára, hanem munkaversenyeket is. Az amerikai uszkárok több sportágban is összemérhetik tudásukat fajtársaikkal illetve más kutyákkal: az Európában is több uszkár-versenyzőt, sőt világbajnokot felmutató agility mellett, obedience, nyomkövető, kísérőkutya és vadászvizsgát is tehetnek az uszkárok. A Working Certificate megszerzéséhez szinte csak természetes vadászösztön szükséges, a Working Excellent Certificate teljesítése már a gazdától is komolyabb kiképzői munkát igényel.
Ezek a munkatesztek a kutyák madarak iránti érdeklődését, vízszeretetét, irányíthatóságát és lövésállóságát teszik próbára. WC szinten az uszkároknak többek között két madarat kell kb. 50 méterről apportírozniuk talajon, illetve két másik madarat vízből kihozni. WCX vizsga esetén a távolság 75 méterre nő, és a lelőtt madarak nagyon sűrű bozótosba is eshetnek. Természetesen a WC és a WCX a feladatok végrehajtási formájában (pl. szabályos átadás) is különbözik egymástól. Az óriás uszkárok Amerikában nemcsak az uszkár klub rendezvényein, hanem retriever vagy más vadászkutya klubok vizsgáin és versenyein is indulhatnak. Dr. Jacky Hungerland, az amerikai fajtaklub elnökének lobbizása folytán az AKC elnöksége 1988 júniusában megszavazta, hogy az óriás uszkárok retrievereknek rendezett vadászversenyeken is részt vehessenek. Sokan csóválták a fejüket hitetlenkedve, de a vadászó uszkárok egyre növekvő száma folyamatosan cáfolja az előítéleteket. Számtalan show champion kutya viseli a neve mögött a vadászvizsga teljesítését jelölő címeket.
Az első Master Hunter címet szerző uszkár Ch. Bibelot’s Silver Power Play volt, Eileen Jaskowski tulajdonában. Az első háromszoros champion uszkár Braylane Betty’s Bein’Bad, aki show champion címe mellett obedience és agility Champion címmel is rendelkezik. A fehér miniatűr (közép) uszkárt gazdája, a texasi Joann Neal of Lubbock képezte ki és vezette fel.
A munkateszteknél összetettebb feladatokat tartalmazó vadászvizsgákon és -versenyeken elérhető Junior Hunter, Senior Hunter és Master Hunter címmel rendelkező uszkárok „hunting”, vagyis európai terminológiával élve, munka osztályban indulhatnak, ahol a többi résztvevőhöz hasonlóan tradicionális stílusban, azaz kontinentális vagy angol nyírásmódban kell felvezetni őket.
Az Amerikai uszkár Klub 2000-ben indított először hunting osztályt a National Specialty-n óriás uszkárok számára. Sokan kinevették ezt a kezdeményezést, ugyan melyik vadászkutya gazdája fogja show-szőrben felvezetni kutyáját, és fordítva, melyik show championt fogják mocsárba, vízbe, bozótosba engedni? A gazdákra mindenesetre ösztönzőleg hat, hogy a munka osztályt a Winners Dog és Winners Bitch összevetés után bírálják, és az osztálygyőztesek konkurálhatnak a Best of Variety címért. (Ez Európában a Fajtagyőztes, Best of Breed címnek felel meg.
Az AKC a különböző méreteket az adott fajta változataiként kezeli, melyeknek Best of Variety cím adható a kiállításokon.)
Az Egyesült Államokban az FCI által megadott méretektől eltérően csak három változata van az uszkárnak. A magyarul óriásnak, németül nagynak (groß) nevezett standard uszkárnak csak az alsó mérethatárát adják meg, mely csupán 15 inch (38 cm), de a kiállítási példányok általában 22–27 inch magasak (kb. 56–68 cm). A miniature poodle mérethatára 10-15 inch, míg a 10 inch (kb. 25,5 cm) alatti egyedek a toy uszkárok. Ezzel szemben az európai standard négy méretet ismer el: toy 28 cm alatt, törpe 28–35 cm között, közép 35–45 cm között, és óriás 45–60 cm között, de utóbbiak általában 56–62 cm magasak. Az uszkárt öt hivatalos színben tenyésztik: fekete, fehér, barna, ezüst és apricot. Németországban külön regiszterben törzskönyvezik az FCI által még nem elismert fekete-cser, fekete-fehér és vörös színű példányokat.
Az uszkár az egyik legrégibb kutyafajta, de eredetét máig nem sikerült pontosan tisztázni. Származását kutatva lépten-nyomon a vízikutyába ütközünk. Ezt a rokonságot erősíti napjaink vízikutyáinak (ír vízispániel, barbet, lagotto romagnolo, stb.) és az uszkár szőrzetének feltűnően hasonló szerkezete.
Uszkárszerű kutyák, oroszlános formára nyírva, már Augusztus római császár korából származó ábrázolásokon is szerepelnek. Penturrichio 1454-ben vízikutyaként osztályozta az uszkárt, a Canis familiaris aquaticus latin nevet adva neki. A német „Pudel” elnevezés a Pfudel kifejezésből ered, mely a Pfütze szónak felel meg (magyarul pocsolya, tócsa). Az angol poodle a fajta német nevéből alakult ki, míg a francia caniche a chien canard-ból eredhet, ami magyarul kacsakutyát azaz vadkacsavadász kutyát jelent.
A német Albrecht Dürer számtalan alkotásán is szerepelnek uszkárok, ezért valószínűsíthető, hogy a XIV–XV. században alakult ki a fajta. Spanyolországban a XVIII. században volt az arisztokrácia első számú kedvence, amit Goya festményei is bizonyítanak. Franciaországban többek között XVI. Lajos udvarában élt sok uszkár.
Több mint 100 évvel ezelőtt kezdődött Németországban a szabályozott uszkár-tenyésztés. 1893-ban hozták létre a mai Német Uszkár Klub elődjét, a Müncheni Uszkár Klubot. A Német Uszkár Klubnak napjainkban több mint 8000 tagja van, 16 tartományi és 130 kerületi csoporttal. Az első uszkár törzskönyvet 1904-ben adták ki, Ferdinand Wirth törzskönyvvezető saját fekete zsinóros uszkárát, Champion Caro W II-t vezette be egyes szám alatt elsőként. 1932-ben a francia és a német fajtaklub közösen dolgozta át a régi fajtaleírást, s az FCI 1936-ban el is fogadta az újat, amin azóta néhány kiegészítést leszámítva nem változtattak. A két nemzet közötti „uszkár-háborúból” a franciák kerültek ki győztesen, hivatalosan Franciaország a fajtagazda ország. Ami a színeket illeti, az első standard 1880-ban a feketét, a fehéret és a barnát említi. Ez a meghatározás a fajtaleírásban hosszú évtizedekig így is maradt, azonban a valóságban más színekkel is lehetett találkozni, még tarka egyedekkel is. Az ezüstszínt 1966-ban, az apricot-t 1977-ben fogadták el hivatalosan.
Az uszkár korábban nem csupán szép volt, hanem a nagyobbakat elsősorban vízi vadászkutyának használták, de kocsihúzásra, vakvezetésre és terelésre is befogták őket, sőt a háborúban is sok uszkár szolgált. A kisebb méretváltozatokat a nagyobb méretváltozatból tenyésztették ki.
A közép uszkárok szintén a nyáj mellett dolgoztak, de a törpe uszkárok sem csak a szalonokban arattak nagy sikert, hanem eredményes szarvasgomba-kereső kutyák is voltak. E sokrétű feladatkör betöltéséhez szükséges jó tulajdonságokkal napjaink uszkárjai is rendelkeznek. Egy jó tenyészetből származó uszkár kiegyensúlyozott idegrendszerű, intelligens, tanulékony, játékos, szilárd felépítésű jószág, igazi egyéniség. Dobjuk félre előítéleteinket, és használjuk ki az uszkárban rejlő csodálatos képességeket, biztosítsunk teljes életet kutyáinknak!
|