Csula and the dogs
Csula and the dogs
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
Indulás: 2005-08-11
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Bullmasztiff

Bullmastiff a kutyavilág "Oroszlánja"

Mint azt a történelemből is tudhatjuk, többek között Charles Dickens regényeiben is olvashatjuk, a viktóriánus Angliában sok volt az éhező szegényember, akik rákényszerültek az orvvadászatra. Ezért a cselekedetükért azonban lebukás esetén kötél általi halál volt a büntetés, s hogy ezt elkerüljék a tetten ért vadorzók, gyakran meggyilkolták az erdő vadőrét. A vadőröknek olyan különleges kutyákra volt szükségük, mint például a mastiff, amely kiegyensúlyozott, bátor és erős.

Számukra az ideális kutya, az eredetileg "éjjeli vadőrkutyának" nevezett bullmastiff, amelyet meglehetősen határozott elképzeléssel és céllal tenyésztettek ki.

Szükség volt azokra az egyedülálló tulajdonságokra, hogy csendben fogadja az ellenséget, csak parancsra támadjon, leteríti és fogva tartja a támadót, betolakodót, de soha nem sebesíti meg, nem marcangolja szét ellenfelét.

Akkoriban kedvelt volt a csíkozott szín, jól rejtőzködő hatása miatt, bár manapság a legkedveltebb színek közé a vörös, erős fekete maszkkal, tartozik. Az éjjeli őrjáratokon ezek a kutyák kiváló szimatukkal megérezték, hogy idegen jár az erdei birtokon, akit csöndben nyomonkövettek és kíméletlenül földredöntöttek.

1860-tól 1924-ig, amikor is 1924-ben a BKC hivatalosan elismerte a bullmastiffot, a tenyésztők a tökéletes vadorzó-elhárító kutya létrehozásán fáradoztak. 1924-ben 191 bullmastiffot regisztráltak. Az ekkoriban egyik leghíresebb tenyésztő Mr.S.E. MOSELEY, aki első alapító elnöke volt a NEMZETI BULLMASTIFF RENDŐRKUTYA KLUBNAK, amelyet 1925-ben alapítottak.

Mr.S.E. MOSELEY a bullmastiff tenyészetéről a következőket mondja.

"Hogy azt a kutyafajtát tenyésszem ki, amely dominánsan egyesíti az általam nagyra értékelt mastiff és angol bulldog fajtát, a következő terv szerint dolgoztam.

Egy 60% mastiff és 40% buldog származású kutyát volt célom kitenyészteni. Pároztattam mastiff szukát, bulldog kannal, így 50-50%-os arányt értem el. Ebből a tenyészetből egy szukát fedeztettem egy mastiff kannal, melynek kölykei 75%-ban mastiffok lettek, 25%-ban buldogok. Ezeket a kutyákat fedeztetve egy 50-50%-os keresztezésből adódik egy 62,5% mastiff és 35,5% buldog. Ebből a keresztezésből származó szukát fedeztettem egy 50-50%-os kannal, majd ezek kölykeiből egy szukát fedeztettem egy 50-50%-os kannal, majd ezek kölykeiből egy szukát fedeztettem egy 62,5%-os mastiff, 37,5%-os buldog kannal.

Ezen módon létrejött a 60%-os mastiff és a 40%-os buldog: ez a bullmastiff."

Minden alomból csak a legerősebb, legegészségesebb, szívós, jó idegzetű kölyök kerülhetett be a tenyésztésbe és élete első négy hónapjában kényeztették, babusgatták, majd egyéb kutyák és háziállatok közt is nevelték, hogy kellőképpen hozzászokjon jelenlétükhöz, de távolságot is tartson velük szemben. Erre azért volt szükség, hogy később se vonják el a figyelmét más állatok.

Ezután kapott a kutya egy komolyabb kiképzést, kb. olyat, mint a "tengerészgyalogosok". Megtanult a falakon, árkokon, akadályokon átugrani, átúszni a folyókon és nem félni a puskaropogástól. Nyolc hónapos korában szájkosárral fölszerelve embert kellett megtalálnia a terepen. S minthogy az ember botütésekkel fogadta, a kezdetben gyanútlan újonc, gyorsan megtanulta, hogy bár szájkosárban harapni nem tud, de le kell döntenie az ellenfelét, ha nem akarja, hogy őt üssék le a földre. Ezt a gyakorlatot jó párszor megismételték, úgy hogy a kutya egyre nagyobb ütéseket kapott, így aztán természetesen maga is egyre keményebb támadóvá vált, persze ezeket a feladatokat csak parancsra vitte véghez.

1901-ben a következő történetet lehetett olvasni egy korai bullmastiffról: "A Thorneywood kennel tulajdonosa Mr. BURTON egy kutyabemutatóra (nem versenyeztetés céljából) egy "éjjeli vadőrkutyát" hozott és egy fontot ígért annak, aki el tud menekülni az ő kutyája elől. Az egyik néző, aki tapasztalt kutyatartó volt, az összegyűlt publikum nagy mulatságára, jelentkezett is. Jókora előnyt kapott, azután utánaeresztették a kutyát. Az eb pillanatok alatt utolérte és egy ugrással ledöntötte a lábáról a menekülőt. Emberünk vitézül küzdött, de újra és újra ledöntötték valahányszor megpróbált lábra állni, s végül a kutya leszorítva tartotta a földön, míg a gazda oda nem ért és ki nem szabadította. Az illető háromszor kísérelte meg a dolgot, de egyszer sem sikerült, nem volt képes elmenekülni a hatalmas ebállat elől."

A második világháborúban a bullmastiff használati kutyaként is szolgált az angol hadseregben. A háborús ínség és bombázások során igencsak lecsappant a bullmastiffok száma. Összesen 7 példányt tartottak nyilván Angliában, a háború után.

1947-ben Brit Kolumbiából 2 szép kölyköt hoztak az állomány felfrissítése érdekében, így 1950-ben, már 50 egyedet jegyezhetett a Brit Kennel Klub.

A bullmastiffról nem igazán mondható el, hogy különösebb népszerűségnek örvendene Angliában, mint más országokban. A fajtának mindenhol megvannak a maga fanatikus hívei.

Napjainkban, az anyaországában évente 400-500 kölyköt nevelnek. Sok aktív, de az angol viszonyokhoz képest relative kis számú kennel van. Nagyon kevés az a tenyészet, ahol úgynevezett tömegtenyésztés van. Általában egy kennelben 2-3 szuka van és a tenyésztés egy egészséges alapokon nyugvó folyamat. Ez is azt bizonyítja, hogy Angliában a tenyészkutyák színvonala kiegyenlítettnek tűnik. Hiszen a bullmastiff egy ép, erős csontozatú, meglepően jó mozgású, szilárd karakterű, egységes megjelenésű kutya.

Hazánkban is igen népszerű ez a csodálatos fajta, megfelelhet minden kutyaszerető, kedvelő ember és család számára. Hiszen kiváló kísérő, de ugyanakkor önzetlenül szerető, hűséges társra lelhet mindenki a bullmastiffban. Talán az egyetlen olyan őrző-védő fajta, amely egy igazi, nagy, szelíd családi kutya, mérhetetlen türelmével viseli a gyermekek nyüstölését, játékát. Akár egész napot képes gazdája lába mellett eltölteni, de mindezek mellett biztonsággal bízható rá szeretteink, értékeink és vagyonunk őrzése, hiszen már puszta látványa is elegendő a rablók-betörők elriasztásához.

Standard

Általános megjelenés:

Erős testfelépítésű, arányos termetű, nagy erőt mutató kutya, amely azonban nem nehézkes.

Természetét élénkség (biztonság), megbízhatóság, kitartás és éberség jellemzi.

Fej és koponya:

A koponya erős és szögletes minden oldalról nézve jól kirajzolódó ráncokkal, ha izgalmi állapotban van, de nyugalmi állapotban nem. A koponya körmérete kb. azonos a marmagassággal. A koponya széles és mély, kellően telt pofákkal. A pofa rövid. Az orrtükör és a stop távolsága nem több mint az egész fej hosszának egyharmada. Széles a szem alatt és csaknem olyan széles az orrhegyig, szögletes és határozottan elvágott, derékszöget alkot az arcorr felső vonalával, és ugyanakkor arányos a koponyával. Az állkapocs széles, egészen a végéig. Az orrtükör széles, szemből nézve tág orrlyukakkal, sima és nem hegyes, nem is nyomott. Kifejezett stop. Az ajkak nem lógnak, nem nyúlnak az állkapocs (alsó vonala) széle alá.

Szemek:

Sötét vagy mogyoróbarna, középnagy, a pofa szélessége következtében egymástól jól elválasztott. A szemek között barázda húzódik. A világos vagy sárga szemszín durva hibának számít.

Fülek:

V-alakúak, magasan és távol tűzöttek, a tarkó vonalában a fejnek szögletes jelleget adva helyezkednek el. A koponya négyszögletes jellege a helyes fültűzéssel és fültartással alakul ki, amely feltétlenül fontos. A fülek kicsik és sötétebb színűek, mint a test többi része. Figyelő állásban a fülek hegye a szemek vonalába ér. Az ún. rózsafül (oly módon hátracsavarodott fül, hogy a kagyló belseje látszik) hiba.

Száj, fogazat:

Kisfokú előreharapás megengedett, de nem jelent előnyt. A szemfogak nagyok és jól elkülönülők. A többi fog erős és szabályosan sorbarendezett.

Nyak:

Jól ívelt, közepesen hosszú, nagyon izmos, körmérete csaknem azonos a koponyáéval.

Elülső testrész:

A mellkas széles és mély, hosszan nyúlik egészen a mellső lábakig mély előmellel. A vállak izmosak, ferdén nyugvók, erőteljesek, de nem túlzottan teltek. A mellső végtagok egyenesek és erősek, jó csontozatúak, szélesek (szélesen állók), széles és egyenes elölnézetet képeznek. A lábtő egyenes és erős.

Törzs:

A hát rövid és egyenes, amely kompakt hatást kelt, de nem túl rövid, hogy a mozgékonyságot veszélyeztesse. A pontyhát és a süppedt hát hiba.

Hátulsó testrész:

Széles és izmos ágyék, mély lágyékkal. A hátulsó végtagok erősek és izmosak, jól fejlett combbal, jelzik az erőt és mozgékonyságot. Mérsékelten szögelt csánk. A tehénállás hiba.

Mancsok:

Boltozatos macskamancsok ívelt lábujjal, kemény talppárnával. Kívánatos a sötét karom. A szétterülő mancs határozott hiba.

Farok:

Magasan tűzött, tövénél erős, a hegye felé fokozatosan keskenyedő. Eléri a csánkot, egyenes vagy hajlítottan hordott (de nem kopószerűen). A törött farok súlyos hiba.

Járásmód, mozgás:

Mozgása erőt sugároz, céltudatosságot tükröz. Mozgásban sem a mellső végtagok, sem a hátulsó végtagok nem keresztezik egymást (kaszáló járásmód), egyenes vonalú, egyenletes előrehaladáskor. Kiegyensúlyozott, harmonikus mozgás jellemzi.

Szőrzet:

Rövid és kemény, amely véd az időjárás viszontagságaival szemben, szorosan a testhez simul. A hosszú, selymes vagy gyapjasodásra hajlamos szőrzet hibás.

Szín:

A csíkos minden árnyalata, a fawn (fakó) vagy vörös, csak a szín tiszta, egyöntetű és határozott legyen. Kis fehér jegy a mellkason megengedett, más fehér jegy nem kívánatos. Nélkülözhetetlen a sötét pofa, ugyanígy a sötét tónus egészen a szemekig, továbbá a sötét jegyek a szem körül, amelyek együttesen a kívánatos kifejezést biztosítják.

Méretek:

Marmagasság: kanok: 63,5-68,5 cm; szukák: 61-66 cm

Súly: kanok: 50-59 kg; szukák: 41-50 kg

Nagyon fontos a méret és a súly aránya, harmóniája. Lényeges az erőteljesség, mozgékonyság, egészség.

Megjegyzés:

A kanoknak két, szemmel láthatóan jól fejlett, a herezacskóban elhelyezkedő herékkel kell rendelkeznie

.

ŰŰA fajta kialakulása

Hogy megértsük ennek a nagyszerû fajtának kialakulását, fontos megismernünk korabeli társadalmi környezetét. Különösen Charles Dickens regényei adnak hû képet a XVIII–XIX. századi Anglia gazdasági és társadalmi ellentétektôl feszülô világáról: ezekbôl megismerhetjük a nincstelen, gyakran éhezô falusi és városi tömegek haragját, mellyel a földbirtokosra, vagy éppen a gyártulajdonosokra tekintettek. Ebben a korban a bûnözés valóban egyet jelentett a megélhetéssel, s a tolvajok leggyakrabban az ennivaló megszerzéséért loptak, s gyakori jelenség volt, hogy a nagybirtokok erdeiben vadorzásra kényszerültek. Mivel elfogásuk esetén igen szigorú büntetés várt rájuk, védekezésük is kegyetlen és gyilkos volt.

Érthetô hát, miért próbálkoztak a vadôrök (Gamekeepers) olyan kutyafajta kitenyésztésével, amely veszélyes munkájuk során képes megvédeni ôket. Olyan kutyákra vágytak, amely csöndben, akár órákig is mozdulatlanul lapul rejtekhelyén, majd gazdája parancsára azonnal a vadorzóra (poacher) rohan és hatalmas erejével földhöz szegezi azt, esélyt sem hagyva támadásra vagy menekülésre. Elôször a szarvasok vadászatának mesterével, az ír farkas ebbel próbálkoztak, ez azonban gyengécskének bizonyult egy felfegyverzett vadorzó elfogásához, és a kellô határozottság is hiányzott belôle. Próbálkoztak a masztiffal, „aki” viszont hatalmas termete miatt kevésbé volt hatékony a menekülô bûnözôk üldözésében. A korabeli bulldog nagyobb termetû változatának alkalmazásával is próbálkoztak, de ez a kutya akkori formájában túlságosan nyugtalannak, makacsnak és kezelhetetlennek bizonyult.

Jó lenne tudni, kinek támadt végül az a nagyszerû ötlete, hogy a két fajtát keresztezzék egymással, mindenesetre megindult egy olyan kutya kitenyésztése, amely ötvözi a masztiff nyugodtabb, csöndesebb természetét a bulldog robbanékonyságával, fürgeségével, s mely így lehetôvé teszi a vadorzók tetten érését. Ez a kísérlet meghozta a várva-várt eredményt: a vadôrök tökéletes segítôjeként „megalkotott” kutya nagy, de nem lassú, akinek nem jelentett gondot a menekülô vadorzó beérése, ugyanakkor bôséges erôtartalékkal rendelkezett akár a legerôsebb ember feldöntéséhez és fogva tartásához. Fontos, hogy az új „fajta” kellôen higgadt természetû volt: nem „gurult be” és nem tépte szét a lefogott személyt, még akkor sem, ha az határozottan ellenállt, sôt esetleg meg is sebesítette a négylábú vadôrt. Akkoriban a bíróság elé állított bûnözônek minden esélye megvolt a halálos ítéletre, így elképzelhetô, milyen vehemenciával védekezett az erdôkerülôvel szemben és küzdött szabadságáért az ôt fogva tartó kutyával.

Az új típusú kutyák gyorsan elterjedtek ebben a feladatkörben, s félelmetes hírük mindenhová eljutott. A vadorzók valósággal rettegtek tôlük, mint ahogyan arról Richard Jeffries is beszámol „The Gamekeeper at Home” (1879) címû könyvében: „… ha szembekerültek a vadôrrel, igyekeztek elôször a kutyáját lelôni.” Egy másik anekdota szerint „… a környék összes csirkefogója tudta, hogy ha beteszik a lábukat a birtokra, Growler észrevétlenül ott terem… a hátuk mögött, ledönti ôket a lábukról, és lefogva tartja ôket egészen addig, amíg a vadôr oda nem ér.”

Ilyen körülmények között minden vadorzó meggondolta, hol próbáljon meg tôrt vagy hurkot vetni a nyulaknak, ôzeknek.

A fajta elsô írásos említése a francia Buffon nevéhez fûzôdik: 1791-ben megjelent „Természetrajz” címû könyvében már beszámol a bulldog és masztiff keresztezésekbôl származó kutyákról, „nehéz bulldognak” nevezve ôket. Korának egyik leghíresebb kutyaszakértôje, Stonehenge arról írt 1859-ben, hogy a korábbi idôkben különbözô mértékben keresztezték a két fajtát, ez tulajdonképpen nem más, mint a mészároskutya „visszaszármaztatása” volt az ôstípushoz.

Vannak azonban más vélemények is a fajta származásával kapcsolatban: Clifford L. Hubbard például arra emlékeztet, hogy éppen a bullmasztiff egyik ôseként számon tartott ancient bulldog kialakulásában játszottak szerepet a kisebb testû és fürgébb masztiffok, még a IX–X. század környékén. Ezek képesek voltak ellátni a masztiff feladatkörét, így a marhák lefogását is. Hubbard szerint ezektôl a kutyákból származik a ma ismert fajta; ám a történelmi és természettudományi munkák alapján valószínûbbnek látszik a korábban ismertetett vélemény. Ezek határozottan azt mutatják, hogy a fajta a masztiff és a bulldog XVIII–XIX. századi keresztezésébôl származik, a csaknem ezer évvel ezelôtti kisebb testû masztifftól viszont nem mutatható ki nyolcszáz éves folytonosság a bullmasztiffig.

Érdekesség: Dr. Sydney Turner a „Stock-keeper” címû újság 1887. április 29-i számában a következôket írta: „Mr. Sanderson, aki sok évig az ‘ôfelsége Indiai Elefántjaiért Felelôs Kormányzati Hivatalnak’ volt az igazgatója, bullmasztiffokat használt leopárdok és medvék, sôt a kisebb elefántok vadászata során is. Két kisebb kutyája felzavarta a vadat, majd a négy erôseb, nagyobb kutya lefogta azt.” Ez a nagyvadászat klasszikus, középkori módja, melyet a lôfegyverek elterjedése elôtt alkalmaztak Európa-szerte, s roppant hasonlót mûvelnek még ma is Argentínában.

Létezik egy roppant fontos, mindenképpen tisztázandó kérdés: ha a bullmasztiff eredetileg – sarkosan fogalmazva – emberek megtámadására lett kitenyésztve, hogyan tartható felelôsséggel a mai világban? A válasz éppen eredeti hivatásában, már a kezdet kezdetén megtalálható: a vadôrök ugyanis roppant nagy hangsúlyt fektettek kutyáik idegrendszeri stabilitására, melynek következtében azok a legforróbb pillanatokban is képesek voltak nyugodtak maradni, és engedelmeskedni gazdájuk parancsának. Sokszor kellett önállóan, utasítás nélkül cselekedniük, talán éppen magatehetetlen, sebesült vagy eszméletlen gazdájuk segítségére sietniük, ugyanakkor alapos ok nélkül sohasem támadtak. Ez a kiegyensúlyozott idegrendszer és az alapvetôen nyugodt vérmérséklet teszi képessé a fajtát arra, hogy napjainkban remekül megállja a helyét – ôrként és társként egyaránt. Stonehenge írta: „Nincs a különbözô fajtáknak keresztezésébôl származó még egy olyan kutya, amely ennyi erôt és elszántságot mutatna… (ugyanakkor) sokan meglepôdnek, amikor látják, milyen fegyelmezettek a ‘vadôrök kutyái’ még akkor is, ha provokálják ôket.” (Dogs of the British Islands – 1878). Ez a bullmasztiff egyik legtökéletesebb jellemzése, amit valaha olvastam.

Igen sokoldalú fajta: noha kezdetben elsôsorban nagyszerû fizikumuk és védôkutya-jellemük miatt tartották ôket, igen jó nyomkövetôk is voltak. Teljesítményük a régi feljegyzések szerint megközelítette a vérebekét, amire a menekülô vagy elrejtôzô vadorzók felderítésénél szükség is volt: „Ismertem bulldogok és masztiffok keresztezésébôl származó olyan kutyákat, amelyek ugyanolyan kitûnô szimattal követték a szagnyomot, mint a Bloodhound.” (W. Hutchinson tábornok – Dog Breaking, 1885). A tábornok egyébként is nagy rajongója volt a fajtának: „…félelmet keltô megjelenésével, elképesztô erejével és elszántságával jobban megvédi a reá bízott értékeket, mint egy tucat ember.” Az ôsbullmasztiff tehát egy hihetetlenül robusztus, mégis mozgékony, könnyen képezhetô, engedelmes kutya volt, amely gazdája parancsára – vészhelyzetben önállóan is – azonnal támadott és mindenáron megvédte annak életét. Mivel feladata rendkívül veszélyes volt, a fajta kitenyésztésébe csak a legjobb fizikumú és idegrendszerû egyedeket vették be. Feltétel volt még a sötét szín, mivel a vadorzókat jellemzôen éjszakai ténykedésük közben kellett tetten érni és elfogni, így egészen századunk elsô évtizedéig szinte kizárólag csíkos egyedek léteztek.

Azok a kísérletek, tenyésztôi próbálkozások, melyek végül a mai nagyszerû kutyák kialakulásához vezettek, az irántuk rajongók legnagyobb szerencséjére már rögtön a folyamat kezdetén remek eredményeket hoztak: a kitûzött eszmény gyors elérését, az eredeti célra való tökéletes megfelelést. A bullmasztiff kitenyésztôinek érthetô okokból másodlagos szempont volt vérvonalak kialakítása, és sokkal inkább foglalkoztatta ôket a kutya teljesítôképessége. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a vadôrök számára egy jó kutya életfontosságú volt, ámbár hamar kiderült, hogy ezeket a kutyákat jól el lehet adni – hiszen kiváló ôrkutyára másnak is szüksége volt. „A keresztezés révén kialakult fajták közül a bullmasztiff a legjobb ôrkutya” – írta Robert Leighon, a század elsô évtizedeinek legelismertebb szakírója „The Complete Book of the Dog” (1922) címû könyvében.

Ahogyan a marhahajcsárok és mészárosok bikahecceken mérték össze kutyáik képességeit, úgy a vadôrök a római gladiátorjátékokra emlékeztetô, bár azoknál jóval kevésbé véres, sôt gyakorlatilag veszélytelen viadalokat rendeztek. Egy bunkóval, szögek nélküli buzogánnyal vagy nagy fakalapáccsal felfegyverzett ember fogadásból kiállhatott a szájkosárral felszerelt kutya ellen, és megpróbálta elkerülni, hogy a bullmasztiff a földre teperje. A fennmaradt történetekbôl az derül ki, hogy egy jó kutya ellen senki, még a legerôsebb ember sem tudott talpon maradni! A „The British Field Sports” c. folyóirat 1901. augusztus 20-i számában beszámol arról, hogy a londoni Crystal Palace termeiben rendezett hagyományos kutyakiállításon Mr. Burton, a híres Burtonwood Kennel (Nottingham) tulajdonosa egy rendkívül érdekes bemutatót tartott: egy fontot ajánlott fel annak, aki képes elmenekülni szájkosárral ellátott kutyája elôl. Egy a kutyákat jól ismerô nézô vállalta a megmérettetést, és jelentôs elônnyel indult, ám a bullmasztiff hamar utolérte, és azonnal a földre döntötte. Az ember bátran védekezett, de a kutya szemernyi esélyt sem hagyott neki. A vállalkozó szellemû versenyzô még kétszer próbálkozott, de mindig a földre leteperve végezte, s végül Mr. Burton szabadította ki szorult helyzetébôl.

A századforduló elôtti idôszak tenyésztôi, a fajta létrehozóihoz, a vadôrökhöz hasonlóan még vérbeli munkakutyákat tartottak, és eszük ágában sem volt kiállítási szempontok alapján megválogatni tenyészegyedeiket. Mindazonáltal megkezdôdött a bullmasztiffok kiállításokon való bemutatása, s a fajtát egyre szélesebb körben megismerték. Elôször a híres 1871-es londoni show-n indítottak külön kategóriát „udvarok, más néven vadôrök éjjeli kutyája” névvel, bár ekkor még csak hat kutyát neveztek. A következô években egyre nôtt az indulók száma, s ezzel párhuzamosan nôtt a fajta iránti érdeklôdés. 1900-ban például a Brit Hadügyminisztérium megbízásából egy ôrnagy is szemügyre vette a fajta egyik seregszemléjét, hogy megvizsgálja a bullmasztiff esetleges hadi alkalmazásának lehetôségét.

A század elsô éveire már többen magas színvonalon tenyésztették ezeket a kutyákat, s tevékenységüknek köszönhetôen – miután a központi egyesület hivatalos lapjában, a „The Kennel Gazette”-ben közzétették a hírt – a BKC 1924-ben hivatalosan is elismerte a fajtát, és megindították a törzskönyvezést. Ugyanebben az évben megalakult a Midland Bullmastiff Club. A korabeli tenyésztôk közül is kiemelkedik a modern bullmasztiff megteremtôjeként ismert S. E. Mosley, a híres Farcroft Kennel tulajdonosa, aki az elsô elnöke volt a „National Police Dog Club”-nak (1926), melynek neve is mutatja az általa folytatott munka eredeti célkitûzését: egy a rendôri feladatok ellátására is alkalmas fajta nemesítését. Az egylet állhatatos munkájának köszönhetôen egészen a II. világháború kitöréséig csaknem minden vidéki rendôrôrsön tartottak egy példányt.

Mr. Mosley tenyésztôi munkájának alapját már a 60–40 %-os keresztezések adták, mégpedig a masztiff javára. Következetesen végrehajtott programjának eredményeként sikerült rögzítenie ezt az „összetételt”, s erre alapozva folytatta tovább a tenyésztést. Az ô egyik kanja, Farcroft Fidelity volt az elsô bullmasztiff, akinek sikerült kiállítást nyernie. Kenneljébôl a Silvo nevû szuka a fajta elsô Championja, aki egyébként 1927-ben megnyerte a híres Cruft’s Show-t, majd egy évvel késôbb megismételte ezt a bravúrt. Noha ebben az idôben a típus még nem volt egységes, sok mai értelemben vett kitûnô kutya élt az 1945-öt megelôzô idôszakban; közülük mindenképpen kiemelkedô Wisdom of Wynard, Tiger Prince és Beppo of Bullmas, valamennyien nagyszerû fedezô kanok, a mai modern fajta alkotói.

Érdekesség: napjainkban a fajta tenyésztésében vezetô szerepet betöltô két ország (Anglia, USA) között állandó vitára ad okot kutyáik eltérô külleme: az ôshazában látható példányokhoz képest amerikai fajtatársaik masztiff-jellege sokkal szembetûnôbb.

A II. világháború mély nyomokat hagyott a fajta életében; az ínséges körülmények nagyon megnehezítették a nagytestû kutyák tartását, etetését. Nem véletlen, hogy 1945-re már csak elvétve találkozhattunk bullmasztiffal Angliában, és léte az ôshazában veszélybe került. A fajta gyors térnyerésének köszönhetôen azonban még a 30-as években számos példány került az Egyesült Államokba és Dél-Afrikába, ahonnan tenyészegyedeket importálhattak, mondhatni „visszahonosítás” céljából. A bullmasztiff gyorsan magához tért a rövid Csipkerózsika álmából és újra régi fényében tündökölt: a BKC 1950-ben már ötven példányt tartott nyilván, és ekkor rögzítették a ma is érvényben lévô standardot. A fajta ma már világszerte rendkívül népszerûnek mondható: tulajdonképpen a legkedveltebb és legelterjedtebb molosszus, így nem véletlen, hogy hazánkban is nemzetközileg jegyzett szinten foglalkoznak tenyésztésével.

A fajta jelleme és felhasználhatósága

A bullmasztiffról hatalmas termete és valóban félelmetes külseje alapján a legtöbb ember azt gondolja, hogy egy mogorva fenevad. Az igazság az, hogy megbízható és éber ôrkutya, ugyanakkor hangsúlyoznunk kell végtelen nyugalmát és csöndes természetét, melynek révén nagyszerû családtag válik belôle. A fajta hívei pontosan tudják, hogy a bullmasztiff az egyik legnagyszerûbb és legszeretôbb babysitter és társkutya, akit csak kívánni lehet. A gyerekekkel nagyon türelmes és elnézô, szívesen aláveti magát minden játéknak. Az idegenekkel szemben általában barátságos vagy közömbös, s higgadtsága, türelme egészen addig tart, amíg szeretteit, otthonát veszély nem fenyegeti. Éppen ezért nem tanácsos egy idegennek az ô jelenlétében túlságosan is hangoskodni, gesztikulálni, mivel jól fejlett természetes védôösztönével az ilyen megnyilvánulásokat esetleg családja elleni támadásként értékelheti, s védelmükre kel. Márpedig ezt aligha ússza meg valaki ép bôrrel! Általában hasonlóan türelmes az idegen kutyákkal is. Amíg nem fenyegetik biztonságát vagy tekintélyét (mindkettô egyformán fontos számára), addig rendkívül elnézô fajtársaival. Ám ahogy kikezdenek vele, fúriaként rohan ellenfelére és hatalmas erejével a földhöz szögezi azt. Ám ekkor sem veszti el a fejét, és a rövid úton kivívott gyôzelme után – anélkül, hogy komolyabb sérülést okozna vagy kapna – gyorsan megnyugszik. A dolog magyarázata egyszerû: bár nem verekedôs, vagy kötözködô, tisztában van erejével, ezért dominanciára tör. Egyszerûen nem tûri, hogy bárki megkérdôjelezze elsôbbségét.

A fajta egyedeivel kapcsolatban sokszor hangsúlyozzák, hogy különösen értelmesek, bár néha túlságosan is akaratosak. Kétségtelen, hogy egy „németjuhászos” kiképzéshez nem a bullmasztiff a megfelelô alany: egy hatvankilós kutyától nem várhatunk el olyanfajta munkateljesítményt, mint az erre alkalmasabb fajták esetében. Aki egy „ugrik, kúszik, mászik” típusú kutyára vágyik, az ne a bulldog-leszármazottak között keresgéljen: nagy csalódástól kíméli meg magát és kutyáját is. Ezeknek a jellemzôen késôn érô fajtáknak inkább egyfajta koordinálásra, és nem drillírozásra van szükségük. Igénylik, hogy családjuk ne csak szeresse, de el is ismerje ôket: tiszteletben kell tartanunk jellemüket, és elnézôknek kell lennünk apró rigolyáikat, szokásaikat illetôen. Ez alól hôsünk sem kivétel, ráadásul az ô erôs egyénisége két különösen karakteres szülô hagyatéka: a masztifftól örökölte nemcsak testarányait és nagyobb termetét, de higgadt, nyugodt természetét, önálló egyéniségét is, míg bulldog ôse „felelôs” rettenthetetlen jelleméért, magabiztos fellépéséért. Elevensége, kitartása is az egykori mészároskutya hagyatéka, melynek köszönhetôen nagyszerûen megállja helyét testôr- és ôrzô ebként. Éppen eltökéltsége, no meg hihetetlen ereje miatt fontos, hogy idejében megtanítsuk az alapvetô tudnivalókra: a nagytestû kutyák esetében talán még hangsúlyosabb a városi körülmények közötti biztonságos közlekedés, a semleges helyzetekben idegenekkel szembeni nyugodt viselkedés elsajátítása.

Ezt a kutyát – természetét és alkatát tekintve – ôrzômunkára teremtették, így ôrizzük meg olyannak, hogy erre továbbra is alkalmas legyen! Ôsei csak a legjobb tulajdonságokat hagyták rá, és ez a „kvintesszencia” az erô és méret mellett nem nélkülözheti a fürgeséget, mozgékonyságot, amit néhány mai show sztár bizony egyáltalán nem mutat. Óvakodjunk a kutyájuk túlzott méreteivel dicsekvô tenyésztôktôl! Ránézésre el kell hinnünk, hogy ez a kutya alkalmas akár a legerôsebb ember földre döntésére, ha a helyzet úgy kívánja. Ehhez az erôn túl nagyfokú agilitás is szükséges, melyet egy túl méretes és -súlyos példánytól aligha várhatunk el. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy az utóbbi évek Cruft’s-gyôztesei mindannyian a standard méretet általában 15–20 %-kal meghaladó hatalmas kutyák. A mai angol trend a nagyon erôs és robusztus ebek felé mutat, akik óriási és kidolgozott izom tömeggel rendelkeznek, de tömegüket meghazudtoló módon könnyedén és gyorsan mozognak.

A fajta tökéletes elhelyezéséhez csak a kertes családi házas környezet lehet megfelelô. Még ebben az esetben is igényli a rendszeres és kielégítô mozgást, ami a csontozat, inak és ízületek teljes kialakulásának eléréséig csak olyan mértékû legyen, amit a kutya magától, játékosan végez. Ezután fokozatos terheléssel kialakíthatjuk a hatalmas és fáradhatatlan izmokat, hogy három éves korára, a kifejlôdés ŰŰvégére egy csupa izom body buildert kapjunk.

Forrás: www.kutya.hu

 

2006.10.19
Könyvajánló

2006.10.15.
Még egy kis zöld a szövegekben.
Néhány felesleges menü törlése.

 

 

 

 

 

 
 
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 

 
 
 
 
 
 

101 DOLOG, AMIT JÓ LETT VOLNA TUDNI A KUTYÁKRÓL
SAILLE, THOMAS

Meglátjuk,megszeretjük.
Hazavisszük, mert olyan
édes...De legtöbben nem
tudjuk, mire vállalkoztunk.
 A könyv olyan gazdik
megfigyeléseit tartalmazza,
akik már eltöltöttek egy
bizonyos időt kedvencükkel,
és megismerték a kutya és
az ember békés egymás
mellett élésének alapvető
szabályait, törvényeit.

Forrás:www.kutya.hu
 
Befogadnál egy menhelyi kutyát?

Persze!!
Igen
Talán
Dehogyis!
Haggyá má!
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Szerinted jó,hogy vannak tenyésztői linkek az oldalon?

Igen
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
 
 
 
 

Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?