Hogy minek köszönheti a fenti sorokból is kicsendülô népszerûségét subás honfitársunk, erre mindenki másképp válaszolna. Számomra a legmegindítóbb és legelgondolkoztatóbb válasz mégis csak az, amit a hatvanas évek Amerikában élô pulis generációja fogalmazott meg: „Nem tudja senki, mit jelent a külföldön élô magyarnak a puli. Minket szeretetben, megértésben, testvérként hoz össze. Az itt élô pulisokról rég lekopott az idegen imádat, a külföldiért rajongás maszlaga. Érzésvilágunkból kiveszett az, hogy minden jobb, ami külföldi és milyen rossz, ami magyar. Ráeszméltünk mily balga és téves felfogások ezek.” Szerencsére ma már itthon is egyre többen így gondolkodnak, és beléptek a pulit tartók bôvülô táborába.

A puli múltja minden bizonnyal a honfoglalás elôtti idôkre, messzi Ázsiába nyúlik vissza. Állatok mellet, mint terelôeb teljesített szolgálatot. Számos Krisztus elôtti idôkbôl származó régészeti leleten említésre kerül a puli neve, sôt szobrokon és rajzokban is megörökítették akkoriban.

Az 1900-as évek elején hatalmas fordulóponthoz érkezett a pulik élete. A külterjes pásztorkodást a belterjes gazdálkodás váltotta fel. Csökkent alkalmazásuk lehetôsége a nyájak mellett a pásztoréletben. Ebben a helyzetben a megmaradás, vagy a lassú, de biztos kipusztulás volt a kérdés. Az utolsó órákban fedezte fel Raitsits Emil és a vele együtt munkálkodó nagy elôdeink a nemzet parlagon heverô értékét, a puli legelôkön, pusztákon élô utolsó példányait. Az ô jövôbelátásuk eredménye, hogy a fajta bekerült a tanyákra, falvakba városokba.

Bár megtartották ôsi munkakörüket is, olyan funkciókat láttak el, amely gazdáik életkörülményeinek megfelelt: Házôrzô, személyvédô, szoba és luxus ebek lettek. Sôt a rendôrségi nyomozószolgálatban is legendásan megállták a helyüket. Szegedi Kóbi Bikfic, Kispesti ôrszem Kadét, Újpesti ôrszem Apród neve a mai napig fogalom a fajtát ismerôk köreiben. A harmincas években a rendôrségi munkakutya versenyeken játszva verték a már akkor is világhírû más fajtákat. A cirkuszok és varieték porondjain káprázatos mutatványokat adtak elô a pulik, és különb bohócok voltak, mint bármelyik más állat a világon. Ébersége, igénytelensége, szimata miatt határôri, mezôri szolgálatra ideálisabbat találni se lehetett volna a pulinál. Az új munkaterületek tehát sokféle követelményeket és tulajdonságokat kívántak meg a pulitól. Minden területen oly csodálatosan és kiválóan állták meg a helyüket, hogy az 1930-as évek végére számolni lehetett a fajta reneszánszával. A kimagasló belsô értékek mellett minden új foglalkozási területhez megkövetelt testnagyság is adva volt, hiszen az Abonyi-Anghi-Márki féle szabvány négy méretbe osztályozta a pulit: 1. Nagy, vagy rendôr puli, 2. közép nagy puli, 3. kis puli, 4. törpe puli. Tehát mindenki megtalálta az igényeknek, munkakörnek megfelelô méretet.

A II. Világháború összezúzta pásztorkutyáink, így a puli életét is. Ekkor már nem a legelôkrôl kerültek a pulik a házakhoz, hanem pont fordítva a városokból mentek vissza a pusztára. A tenyésztés, a nemesítés, az egyesületi élet is a városokban indult újra. A pulik jövôjére ez rányomta a bélyegét. A házi jelzô eb, a hobbi, vagy luxus kutya címszó mindinkább elterjedt a fajtáról mind itthon, mind külföldön. Megfeledkeztek mindazokról a területekrôl amelyekben rátermettségük révén eredményeket és dicsôséget vívtak ki. Emiatt semmissé tették a puli négyféle méretbeli osztályozását, és a közép nagy puli lett a kívánatos standard nagyság. Ezzel a döntéssel számos olyan életpályát zártak el, melyben a múltban oly kitûnôen helytálltak. pld. Rendôrségi szolgálat.

Elérkeztünk tehát a fajta életében egy olyan válságos idôponthoz amikor a pulit a luxus ebek, jobb esetben a házôrzôk kategóriájába skatulyáztuk be. Éppen arra a helyre, ahol világviszonylatban is a legnagyobb a konkurencia. A létezô összes fajta kb. 90 %-a vetélytárs.

Ugyanakkor az elsôsorban küllemre történô tenyésztés elvitathatatlan érdeme az egyöntetû, tetszetôs, homogén megjelenésû puli létrehozása. Természetesen a szépségre szelektálás több generáción át, magával vonta a vérmérséklet gyengülését, a temperamentum csökkenését. Szerencsére, – mondhatni ekkor is az utolsó órában –, az 1990-as évek közepétôl elindult egy olyan folyamat, amikor a terelô fajtáink, köztük a pulik tereléshez való hajlamát is vizsgálják. A terelési ösztönpróbák a várakozásoknak megfelelôen bizonyították azt, hogy a három terelô fajtánk közül a puli rendelkezik már a legkevesebb terelô hajlammal. Ez annak tudható be, hogy hosszú generációk óta luxuskörülmények között él. Szerencsére a helyzet nem olyan kilátástalan, hiszen több tucatnyi azoknak a puliknak a száma, akik sikeres terelési ösztönpróbával rendelkeznek. Sôt a harmadik éve rendszeresen megrendezésre kerülô terelôversenyeken pulik is sikeresen szerepelnek. 1999-ben Napfényvárosi Csahos Nyertes lett a pulik terelôbajnoka. Ebben az évben Ecsedi-Lápi Ostor második helyezése keltett nagy meglepetést a Szarvason megrendezett fordulóban, ahol az összes fajta közül érdemelte ki ezt a gyönyörû eredményt. Az egyre nagyobb sikernek örvendô agility versenyeken is bemutatkoztak a fajta reprezentánsai. Hazai viszonylatban négy puli az, akik igyekeznek megadni a kezdô lökéseket, hogy kedvet ébresszenek a pulit tartókban e nagy jövô elôtt álló sporthoz. A munkában is bizonyított pulik képezhetik annak a tenyészállománynak a genetikai alapját, akik a fajta teljeskörû talpraállításának úttörôi lesznek.

S, hogy nem felesleges, az ezirányú tenyésztôi tevékenység, álljon itt egy külföldrôl érkezett levél: „Röviddel ezelôtt szereztünk egy fiatal nôstény pulit, Bodrit. Most tanítjuk vele birkáinkat terelni. ô egy boldog, tettrekész, buzgó, megbízható munkás már is. Munkájában fáradhatatlan, villámgondolkodású, megbízható, táncoló szökdécselése gyors és igen tetszetôs. Mikor visszahívjuk szinte versenyez, hogy ott legyen kéznél. Az itteni juhászok, akiknek border collie-juk van azt mondták: Mit akartok vele? Soha nem éritek azt el, mint a borderrel.

A kutyabarátok táborában a puli világszerte talán a legismertebb magyar kutyafajta. Ősi változata pásztorkodó elődeinkkel került a Kárpát-medence területére. Eredetét számos kutató vizsgálta. Pálfalvy Sándor és Thardy Frigyes kiterjedt nyelvészeti és régészeti kutatásai a fajta kialakulásának történetében jónéhény kérdést tisztáztak. A fajta nevét a terelés módjára vezetik vissza. A puli szó a sumer nyelven „támadva terelőt" jelent. Megítélésük szerint a puli több ezer éves múltra vezethető vissza, amely állítást a Hamurabi Kódex adataival, a Bagdadi Múzeumban őrzött hatezer éves fehér, puliszerű alabástrom szobrocskával és az égetett agyagtáblákon talált feljegyzésekkel próbáltak alátámasztani.

Arany Csaba a fajta nevének elemzése során szintén sumer gyökerekre utal. Véleménye az, hogy a puli ősi jelentésének alapszava az „ abaly" kifejezés, amely a nyelvészeti feltárások szerint mintegy hétezer éve értéket, vagyont jelentett. Árkosi József a fajta kialakulásának történetét, irodalmi források felhasználásával napjainkban újabb alapokon elemzi.

A középkori vándorlás során, mielőtt őseink elfoglalták az új haza területét, közel száz évet töltöttek a Don és Dnyeper közötti Levédia, majd attól kissé délebbre, Etelköz területén. A lábon hajtott állatok mellett magukkal vitt ázsiai kutyák minden bizonnyal keveredtek a helyi típusokkal. Az így kialakult változatok a természetes szelekció fajtaformáló hatása alatt megtartották karakterüket. A puli évezredes fennmaradása a szorgalmat, találékonyságot, vele született intelligenciát követelő könyörtelen pusztai életmódnak köszönhető. A tikkasztó forróság, a zord hideg, a kíméletlen kemény terelő munka edzetté, ellenállóvá, igénytelenné és rendkívül tanulékonnyá nemesítették a fajtát.

A német szakirodalom gazdag ismeretanyagot dolgozott fel a pásztorkutya fajták tenyésztésének történetéről.

Európában a terelő kutya fajták céltudatos nemesítése a XVII. században kezdődött. Heppe 1751-ben a következők szerint írja le elsőként a puli ősi formáját: „ erősen bodor és nemezes szőrűek, színük általában hollófekete, vannak nagyobb és kisebb testűek. Közepes termetük tömzsi, tekintetük dacos. Buffon 1773-ban a juhászkutyák csoportjában a pulihoz hasonló fajtát ír le, amelynek testét az arcorr és a végtagok kivételével bozontos, általában fekete szőr fedi. Fő feladatuk a nyájak irányítása és a rend fenntartása volt. Hoffmann osztrák kinológus a közepes méretű magyar terelő kutyát „magyar vízikutya" elnevezéssel jelölte. Tény, hogy a hortobágyi és kunsági pásztorember a puli változatai között „vízenjáró puli"-ról is beszélt. Valószínű, hogy ez a megnevezés az uszkár német megfelelőjéből ( Pudel ) származhatott, mivel az uszkárt nevezték a XVIII. században vízikutyának. A spanyolországi eredetű uszkár minden bizonnyal a nagytestű és gyapjasabb spanyol juhfajták térhódításával jutott el hazánk területére. Raitsits és Turcsányi a puli szó német eredetét feltételezték. Kenéz Zoltán a Hortobágy és a Kunság közkedvelt kutyása 1820-ban az alábbiakat vetette papírra: „ A nagy sziktó locsogójában legelésző méneseken már távolról is gyönyörködünk. A csikós kancákat a zsombékok közül már szemünk láttára két vízen járó puli tereli ki az akolhoz, mer a lovas legények oda be nem juthatnak." Majd a továbbiakban megállapítja, hogy „ az uszkár vagy pudli nyomait a terelő juhászkutyák külsejében igen gyakran szembeötlően tapasztalhatjuk, mert a Hortobágyon éltek is, élnek is olyan pulik, amelyeknek szőrzete az uszkár kültakarójának szőrzetével hasonlatosan göndörödésre igen hajlamos." Kenéz a pulit a puszták vadvirágának nevezte, mely szerinte az igazi pásztornak és tanyásnak, mint éber terelő és csivogó, kedvence volt. Méhely állítása szerint a spicc, illetve a puli forma kutyák az Északi-sark egész tájékán elterjedtek voltak, s így feltételezhető ,hogy „eleink már őshazájukban ismerték a pulit, s éppen nem lehetetlen, hogy a honfoglalás idején hozták magukkal. Suk Dezső a magyar pásztor-és juhász ebek ismerője a pulit így jellemzi:

„ Ez a kis kutya zseni mint nyájőrző, egyszerűen mesével határos mint juhterelő, a szó szoros értelmében nélkülözhetetlen. Sok esetben emberrel egyáltalán nem pótolható. Tanulékonyabb, intelligensebb ebfajta a világon nincs még egy. Láttam pulit-írja, amelyik juhász nélkül őrzött 400 birkát 25 hold gyepen, amely nem volt szélesebb 150 méternél, és körül volt véve vetésekkel. Ennek ellenére egy szál gabonát a birka le nem harapott, pedig a puli egyedül őrizte. Erről a kutyáról el lehet mondani, hogy csak éppen beszélni nem tud. Érteni mindent! Nemcsak gazdája szavait, de intését, sőt szemeivel kifejezett akaratát is parancsnak veszi és feltétlen teljesíti."

Herman Ottó szerint : „ A puli a legnevezetesebb terelő pásztoreb, nyilván a magyarok közép-ázsiai őskutyája, faj szerint van ma is Tibetben, Lhassában, honnan az angolok utolsó sikeres benyomulásuk után elhozták. Erről az öreg pásztorok hite az, hogy már az ősök hozták magukkal."

Amerre a magyarok a népvándorlás idején haladtak, megtalálhatók a pulihoz hasonló méretű és karakterű fajták. A Herman Ottó által is említett tibeti terrier és Lhassa apso minden bizonnyal a puli rokon fajtái, bár napjainkban sok, a sporttenyésztés hatására létrejött eltérő vonás található közöttük, az ősi bélyegek felfedezhetők. A testarányok, a forma, a fejtípus, a faroktartás módja, a hosszú szőrzet mind a rokonság jelei. A lengyel alföldi pásztorkutya közepes mérete, hosszú szőre, pulihoz hasonló temperamentuma is a rokonságot feltételezik. Az uszkár fejlődéstörténetileg valószínű, hogy nem rokona a pulinak. A puli homogén zsinóros szőrzete, a dominánsan fekete színe, a ma is időnként előforduló hosszú arcorra a puli kialakulásának késői szakaszában bekövetkezett uszkár kereszteződés hatására vezethető vissza.

A puli nevének magyarázataként felmerülő két elmélet közül megítélésem szerint a közép-ázsiai szóeredet bizonyítottabbnak tűnik a német eredet feltételezésnél.

A magyar származású Schedel Andor és az angol Thompson ásatásai és nyelvészeti kutatásai a sumer kutyakultusz rendkívüli fejlettségét támasztják alá, amelyben a pulira utaló nyomok is felfedezhetők.

Tenyésztés a két világháború között

Az első világháború rendkívül megritkította a fajtatiszta kutya populációt. A magyar pásztorkutya fajták felkutatását és újra törzskönyvezését Dr. Raitsits Emil helyezte új alapokra. Az Állatorvosi Főiskola tanáraként nagy hozzáértéssel, elkötelezettséggel és őszinte alázattal tevékenykedett a magyar fajták nemesítésében. Munkásságával a kipusztulás határáról mentette meg fajtáinkat. 1924-ben, az 1899-ben létrehozott Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületétől (MEOE) különválva megalakította a Magyar Kutyafajták Törzskönyvét (MRT), melynek első elnöke volt. Az új szervezet hivatalos székhelye az Állatorvosi Főiskolán volt, ahol számos tenyészbemutatót és kiállítást is rendeztek. Dr. Raitsits egyetemi munkája mellett az Állatkert állatorvosaként is dolgozott, ahol az akkori igazgatóval, Dr. Lendl Adolffal együttműködve a magyar kutyafajták legszebb egyedeit gyűjtötték össze és mutatták be a hazai és külföldi látogatóknak. Az állatkerti tenyészet népszerűsítő tevékenysége nyomán fajtáink legjobb egyedei a világ számos országában ismertté és keresetté váltak. A külföldiek, elsősorban a külföldön élő magyar származásúak érdeklődését főként a puli keltette fel.

A fajtát bámulatos intelligenciája, önállósága, hűsége, bátorsága, no meg különleges szőrköntöse legendássá és népszerűvé tették. Az első világháborút követően a kutyakiállítások újraszerveződésével a puliból kiállítási sztárfajta lett. Az új alapokon szervezett tenyésztés tenyészegyedei küllemükben és karakterükben valóban az akkor elérhető legkiválóbbak voltak. A kanok közül Vidra és Bobi, a szukák közül Marcsa és Anikó „ győztes", majd „örökös győztes" címeket értek el. Marcsa kiváló tenyészszuka volt.

Legismertebb utóda az „örökös győztes" Gazdag Állatkert Csibész Pl 136 tenyészkan, a következő generáció meghatározó apaállata. E puliról Maugsch Gyula szobrászművész 1931-ben szobrot készített, amelyet a herendi porcelángyár sokszorosított. Az érdeklődés fokozódott a puli iránt. Pótolhatatlan lett, mint terelő eb, divatos házőrzővé, társállattá vált. Dr. Raitsits Emil köré egyre többen csatlakoztak, akik önzetlenül, valóban a legtípusosabb kanokat és szukákat kutatva nemesítették a pulit. Az 1930-ban kiadott Kutyatenyésztés című folyóirat elsősorban a magyar pásztorkutya fajtákat népszerűsítette. Raitsits Emil mellett Abonyi Lajos, Anghi Csaba és Vantsó Gyula írásai voltak iránymutatóak. 1932 márciusában az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) felkérésére Dr. Raitsis megrendezte a magyar kutyafajták versenyét. Ezen a bemutatón 26 puli, 4 pumi, 17 komondor és 22 kuvasz vett részt. Az Országos Magyar Rendőrkutya Egyesület szervezésében a nagy nyilvánosság előtt itt szerepeltek elsőként a többszörös győztes rendőrpulik: 1934-ben, Raitsits halálával nagy űr támadt a magyar kinológiában. Utóda az Állatorvosi Főiskolán Abonyi Lajos lett, aki Anghi Csabával együttműködve továbbra is biztosított lehetőséget a magyar kutyafajták törzskönyvezésére.

1935-ben Abonyi Lajos, Anghi Csaba és Müller Iván összeállították a magyar pásztorkutya fajták standardját.

Ugyanekkor döntöttek a színekről, és kizárták a tenyésztésből a foltos egyedeket. A második világháború kitörése előtti utolsó kiállítást 1940. március 31-én rendezték meg, s ezen 47 pulit mutattak be. A nyomasztó gazdasági helyzet megtörte a tenyésztés korábbi lendületét, de a létszámában megtöbbszöröződött, minőségében megerősödött puli állományt szerencsére drasztikusan nem csökkentette.

Megváltozott hivatás

A pásztorvilág átalakulásával, a mezőgazdaság egyre intenzívebbé válásával pásztorkutya fajtáink feladatai is módosultak. A villanypásztor bevezetésével a terelőkutyák jelen tősége csökkent. Szerencsére a puli kiváló alkalmazkodó képessége, tanulékonysága, hűsége és ragaszkodása átmentették a fajtát. Nemcsak a falvakban és vidéki városokban, de főváros peremkerületeiben és a leggazdagabb budai villák udvarán is otthonra talált. Raitsits Emil a húszas-harmincas években igen céltudatosan karolta fel és irányította a magyar fajták tenyésztését. Képzett állattenyésztőként és állatorvosként hamar átlátta, hogy a pásztorélet módosulásának hatása lesz a kutyafajták szelekciójára. Tudta, hogy a munka készségre és képességre épülő természetes kiválasztás helyett a pásztorkutyák nemesítésében a sporttenyésztés lesz a legjelentősebb fajtaformáló tényező Az általa kitűzött tenyészcél nem volt más, mint a puli karakterének, okosságának, igénytelenségének, röviden minden előnyös tulajdonságának megőrzése mellett egységes, tetszetős küllemű, a világ megannyi tájékán eladható, a kiállítások körébe is betörni képes fajta nemesítése. A nyájterelés szükségszerűen háttérbe szorult, a házőrzés, a társszerep élőtérbe került. Dr. Bordács Imre és Dr. Ócsag Imre irányításával a hatvanas években megkezdődött a fehéret, majd a hetvenes évek során a szürkét és a maszkos fakót nemesítő program. 1972-ben a Budapesten megrendezett kutya- világkiállításra 120 pulit neveztek be. A fajta tehát a kiállításokon ismét sikerrel szerepelt. Divat lett a puli, híres emberek, írók, költők, művészek és politikusok is egyre többen népszerűsítették. Az újra kitenyésztett színváltozatok segítették a fajta további térhódítását. Különösen kedveltté vált a fehér színű változat, amely a domináns fekete mellett rejtett módon öröklődik. A puli szőrzetének színöröklődési törvényszerűségeit Dr. Ócsag Imre és Sáfár László tárták fel 1974-ben.

A puli tenyésztése és különleges értéke napjainkban

A puli elevensége, legendás tanulékonysága számos irodalmi alkotásnak témája. Tenyésztői a fajta elbűvölő egyéniségének örökre elkötelezettjei maradnak. Családkedvelő fajta, a gyerekekhez különös kedvességgel közelít. Okosságáról sokszor hihetetlenek tűnő történetek szólnak. Kedveskedő, de rendkívül önérzetes, olykor sértődékeny. A legkitűnőbb házőrző. Korán érő, hosszú életű fajta, gyakran a 10-12 éves pulik is egészségesen, kiváló kondícióban őrzik a portát.

Az elmúlt tíz év nyilvántartási adatait áttekintve megállapítható, hogy a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete által kiállított puli származási igazolások száma évenként jelentősen változik, 800-1500 között ingadozik. Az egyre több külföldi divatfajta megjelenésével párhuzamosan a puli népszerűsége sajnos csökkent. A fajta tenyésztése tenyésztési program alapján történik. A fehér színváltozat tenyésztőinek száma, talán a nyolcvanas évek elején érzékelhető rokontenyésztettségi problémák miatt, a kezdeti 10-15-ről, 4-5 meghatározó tenyészetre esett vissza. Javult a színek tisztasága, a fehér gyakorlatilag mentessé vált a hetvenes években még oly gyakori zsemleszínű árnyékoltságtól, ami hibának számított. A fekete, mint abszolút domináns szín valamennyi színváltozatot hordozhatja. A színre homo-illetve heterozigóta tenyészkanokat a fajtaklubok külön megjelöléssel tartják nyilván. A tenyészvonalak száma a fehér esetében 2-3, a feketénél 5-6. A hetvenes évek elején kibontakozni látszó maszkos fakó változat sokak számára idegenül hat. Valójában szórvány populációnak tekinthető, bár tény folyamatosan van újabb és újabb megszállottja.

A fajta esztétikai megjelenése a sporttenyésztés hatása alatt jelentősen javult. A homogén szerkezetű, zsinóros vagy szalagos lefutású, könnyebben ápolható szőrköntös általánossá vált. Egészségi kontrollként a csípőizületi, a térdizületi és a szemvizsgálatokat végeztetik a tenyésztők, bár ma még nem kötelező jelleggel. Egyre több puli tesz a klubok szervezésében terelő ösztön próbát. Az utóbbi öt évben a fajta értékének megőrzése érdekében a küllemi szépség mellett a terelő készség is szelekciós szemponttá vált.

A bírálat során kiemelten fontos értékmérői: Négyzetes testforma, testméret, koponya arányok, szőrköntös jellege, típusos mozgás, kereszttájékon hordott, szorosan zárt farok-tartás, bőrfelületek pigmentáltsága.

Mészáros Mihály

Származása: Magyarország
FCI besorolása:
I. fajtacsoport juhász- és pásztorkutyák
I. szekció: juhászkutyák
Munkavizsga nélkül
Rövid történeti áttekintés:
Ázsiai eredetű magyar terelő pásztorkutya. ősi változata minden valószínűség szerint vándorló, nomád pásztorkodással foglalkozó ősmagyarokkal került a Kárpát-medencébe.
Általános megjelenés:
Középméretű, szilárd szervezetű, négyzetes testarányú, finom, de nem túl könnyű csontozatú. Kissé szikár testének minden része jól izmolt. Az egyes testrészek alakulása nehezen ítélhető meg, mert testét erőteljes, szalagokat, vagy zsinórokat képező szőrköntös fedi. Bírálat során ezért célszerű végigtapintani. A fej szőrzete oly mértékben dús, hogy a fejet kereknek mutatja, és a szemeket árnyékolja. A kereszttájékra szorosan záródó, dús szőrzetű farok hátrafelé enyhén emelkedő testforma látszatát kelti.
Fontos méretarányok:
Törzshossz: 1/1
Fanghossz/fejhossz: 3.5/10
Mellkasmélység/marmagasság: 4.5/10
Övméret/marmagaság: 12.5/10
Fülhossz/fejhossz: 5.2/10
Viselkedés és jellem:
Élénk vérmérsékletű, rendkívül tanulékony fajta. Gyermekszerető, kitűnő házőrző. Mai formája a sporttenyésztés hatására alakult ki.

TESTFELÉPÍTÉS
1. Fej
Elölről nézve kerek, oldalról nézve
eliptikusnak látszik.
Agykoponya:
Koponya: Kicsi, és finom. A szemboltívek erősen fejlettek.
Stop: Gyengén fejlett
Arckoponya:
Orrtükör: Viszonylag kicsi, fekete színű.
Fang: Nem hegyes, az orrnyereg egyenes.
Ajkak/pofák: Feszesek, mélyen pigmentáltak.
Állkapocs/Fogak: A fogképletnek megfelelő teljes /42 fog/ ollós harapás.
Szemek: Közepes nagyságúak, sötétbarna színűek, kissé ferde metszésűek, élénk, értelmes kifejezésűek. Közepesen távol helyezkednek el egymástól. A szemhéjszél feszes, és jól pigmentált.
Fülek: Széles alapúak, középmagasan tűzöttek. A lógó fülkagylók kerekített V alakúak.
2. Nyak:
Középhosszú, feszes. Izmos. A vízszintessel 45 fokos szöget zár be. Dús szőrzet fedi.
3. Törzs
Felső vonal: Egyenes, a faroktartás miatt hátrafelé emelkedőnek tűnik.
Mar: Csak kis mértékben emelkedik a hát síkja fölé.
Hát: Középhosszú, feszes, izmolt.
Ágyék: Gazdagon izmolt, rövid.
Far: Rövid, enyhén lejtős.
Mellkas: Mély, hosszú, jól ívelt bordákkal.
Has: Hátrafelé fokozatosan húzódik fel.
4. Farok
A középmagasan tűzött farok minden esetben szorosan záródik a kereszttájékra. Kiegyenesítve a csánkig ér. Dús szőrzet fedi.
5. Végtagok
Elülső rész:
Lapocka, váll: A lapocka ferdén és feszesen fűződik a mellkashoz. A marból bocsátott egyenes a mell elülső részét annak legmélyebb pontján érinti. A lapocka és a felkar közötti szög 100-110 fokos.
Felkar: Középhosszú, jól izmolt, a test hossztengelyével párhuzamos.
Könyök: Szorosan a mellkashoz simul. A felkar, és az alkar közötti szög 120-130 fokos.
Alkar: Hosszú, egyenes, száraz izomzatú.
Elülső mancsok: Rövidek, gömbölydedek, szorosan egymás mellett elhelyezkedő ujjakkal. A karmok feketék, vagy sötét palaszürkék. A talppárnák sötét színűek, és rugalmasak. A mancsok állása közepesen széles, és párhuzamos.
Hátulsó rész:
A végtagok állása közepesen széles, és párhuzamos. A medence és a comb közötti szög kb. 100-110 fokos. A térdizület szögelése 100-110 fokos.
Comb és lábszár: Hosszú, és jól izmolt.
Lábközép: Rövid
Hátulsó mancsok: Kissé laposabbak az elülsőknél, egyébként ugyanolyanok.
6. Mozgás
Igen élénk, temperamentumos. Lépése rövid, vágtája gyors, rendkívül fordulékony. Mozgása gyakran jellegzetesen aprózó, pörgő, szökdécselő.
7. Bőr
Ráncoktól mentes, feszes, erősen pigmentált. A szabad bőrfelült minden színváltozatnál fekete, vagy sötét palaszürke.
8. Szőrzet
Kölyökkorban tömött, hullámos, vagy göndör lefutású. Később fürtöket képez, majd erős szerkezetű szalagokat vagy zsinórokat alkot. Szőrköntöse durvább felszőrökből és finomabb pehelyszálakból áll. A két szőrtípus határozza meg a bunda jellegét. Amennyiben a felszőr aránya nagymértékben meghaladja a pehelyszálakét, a szőrköntös nyitott, jellegtelen szerkezetet mutat. A kívánatosnál több pehelyszál túlságosan lágy szerkezetű, nemezesedő, nehezen kezelhető szőrzetet eredményez. A kétféle szőr genetikailag meghatározott helyes aránya alakítja ki a könnyen ápolható, esztétikus megjelenésű szalagos, vagy zsinóros formát. A zsinórok mérete a fartájékon, az ágyéktájon és a hátvonalon a leghosszabb /20-30 cm/. Legrövidebb a fejen, és a végtagokon /10-12 cm/. A fej ernyőzöttsége akkor ideális, ha a szőr erős szerkezetű, zsinórszerű lefutású. És jól takarja a szemeket és az arcorri részt. A kifésült, az elhanyagolt, gubancos szőrzet egyaránt nem kívánatos.
11. Színváltozatai
- Fekete
- Fekete, kissé rozsdavörös, vagy szürke árnyalattal
- Fakó, határozott fekete maszkkal a pofa körül
- Szürke
- Gyöngyfehér, zsemleszínű árnyalattól mentesen
A szügy tájékán maximum 5 cm átmérőjű fehér folt megengedett. Az ujjak közötti fehér tűzöttség nem számít hibának.
Minden más jellegű jegy, színeltérés hiba.
9. Méret
Marmagasság:
Kanok: 39-45 cm, ideális méret: 41-43 cm
Szukák: 36-42 cm, ideális méret: 34-40 cm
Testsúly:
Kanok: 13-15 kg
Szukák: 10-13 kg
10. Hibák
Az előbb említett pontoktól való minden eltérés hibának tekintendő, amely értékelésének pontos arányban kell állnia az eltérés fokával.
11. Kizáró hibák
- Rövid, nyílt szerkezetű, sima szőrzet
- Sarlószerű, vagy zászlós faroktartás
- Színhibák és foltosság
- Előre- vagy hátraharapás
- P2-3-4, és M fogak hiánya
- A standardban rögzített mérettartománytól eltérő méret

Utólagos megjegyzés:
A kanoknak két, teljes egészében a herezacskóban elhelyezkedő, szemmel láthatóan normálisan fejlett herével kell rendelkezniük.