Szőrös is lehet a meztelenkutya!

A meztelenkutyákat, bármilyen extrém külleműek is, nem az emberi önkény hozta létre. Évszázadokkal ezelőtt alakultak ki, valószínűleg genetikai mutáció következtében, s már jóval az újkori tenyésztői kedvet megelőzően ismertté váltak világszerte, a kínai hajósoknak köszönhetően. A meztelenkutyák pontos eredetét ugyan nem ismerjük, de valószínűleg Afrikából származnak, mai méretüket pedig a kínaiak alakították ki, akik úgy tűnik, a kistestű fajtákat kedvelték. Korábban több elnevezés is használatos volt a fajtát illetően, felhasználási és geográfiai területtől függően: Egyiptomban piramis vagy giza meztelenkutyának hívták, Dél-Afrikában dél-afrikai, Törökországban pedig török meztelenkutyának. Kínában nevezték kínai királyi meztelenkutyának is, hiszen több uralkodói dinasztia is tenyésztette a fajtát, de hívták kínai hajós vagy kínai ehető kutyának is, ugyanis a pestis ideje alatt szinte minden kínai hajó fedélzetén a meztelenkutyák irtották a rágcsálókat, melyek a bolháknak köszönhetően élő betegség-bombák voltak. Az ehető elnevezés pedig arra utalt, hogy a nagyobb, húsosabb típusú meztelenkutyákat finom tápokkal hizlalták, és főleg ünnepnapokon fogyasztották…

A XVI. században spanyol felfedezők Mexikóban illetve Közép- és Dél-Amerika más részein is találkoztak meztelenkutyákkal, akárcsak a brit, francia és portugál utazók Ázsia és Afrika különböző partjain az 1700-as, 1800-as években. Erről tanúskodnak a korai misszionáriusok naplójegyzetei is, akik főleg a felfedezőkkel utaztak együtt. Francisco Hernández (1514–1578) „Új-Spanyolhon állat- és ásványtana” című munkájában már konkrétan említi a mexikói meztelenkutyát, akárcsak J.J. von Tschudi 1838-ban megjelent „Úti karcolatok” c. könyvében a perui meztelenkutyát. Szerinte a maják ezeket az állatokat éjszakánként a takarójuk alá fektették, így gyógyították magukat reuma és asztma ellen. A XIX. század közepétől már egyre több európai festményen és grafikán is megjelentek a meztelenkutya ábrázolások. Az 1850-es években néhány kisebb angol zoológiai kiállításon is kiállították a fajta egyedeit, fotókat publikáltak róluk, de még nem kezdődött el a fajta európai tenyésztése. Beckmann a mai Chinese Crested Dog (kínai bóbitás kutya) elnevezést használja, de azt állítja, ezeket a kutyákat a német kutyakiállításokon afrikai kutyaként állították ki. Beckmann arról is ír, hogy szerinte gyakran érkeztek ilyen ebek Hamburg kikötőjébe amerikai hajókon.

Az Újvilágban az 1800-as évek végén jelentek meg a kínai meztelenkutyák kiállításokon. Különösen egy fiatal New York-i újságírónő, Ida Garrett kezdett el érdeklődni irántuk. Hamarosan elkötelezett hívévé vált a fajtának, s hatvan éven keresztül rendületlen lelkesedéssel tenyésztett, kiállított és publikált. Sokat utazott világszerte és több meztelenkutyát is importált. Az 1920-as évektől a floridai Debra Woods nevű hölggyel közösen dolgoztak és népszerűsítették a fajtát, külön nyilvántartást hoztak létre, mely Woods 1969-es halála után az 1979-ben alapult Amerikai Meztelenkutya Klub regiszterévé vált. Bár ilyen hosszú múltra tekint vissza a kínai meztelenkutya az Egyesült Államokban, csupán 1991-től vált teljes jogú fajtává.

Érdekes, hogy fajtán belül létezik egy szőrős változat is, melyet Powderpuffnak, azaz púderpamacsnak hívnak. A meztelen változatnak csupán a fején, lábain és a farkán van szőr. A púderpamacs azonban teljesen szőrös. Ha meztelent meztelennel vagy púderpamaccsal pároztatunk, mindkét típus születhet. Két púderpamacs almában azonban csak púderpamacsokat találunk.

Egyedülálló különlegessége a meztelen kutyáknak, hogy rendelkeznek verejtékmirigyekkel. Ezért ha melegük van, elsősorban nem lihegéssel adják le a felesleges hőt, hanem az emberhez hasonlóan inkább izzadnak. Bár a bőrük érintésre puha, azonban vastagabb és durvább, mint szőrös társaiké. Érdekes módon a bőrük nagyon hamar begyógyul, ha megvágják vagy megkarmolják.

Az FCI három szőrtelen fajtát ismer el, a mexikóit, a peruit és a kínait. Mindhárom az FCI kilences fajtacsoportjának negyedik szekciójába tartozik. A kínai meztelenkutya élénk, bájos kis jószág, szokatlan külseje ellenére ugyanolyan kutya, mint bármelyik másik fajta. Kb. plussz tíz fokig nem kell megfázástól félteni, ha mozog, de azért a mi éghajlatunkon be kell szerezni neki egy kutya-kezeslábast, s nem hátrány a padlófűtés sem. Jó körülmények között akár 18 évig is elélhet. Szőrét illetve bőrét tekintve minden szín és színkombináció megengedett. A kanok ideális marmagassága 28–33 cm, a szukáké 23–30 cm. A fajtára jellemző súly egyedenként igen eltérő, de nem lehet több 5,5 kilogrammnál.