Orosz-európai lajka: a tajga kincse

Mindez természetesen nem a véletlen műve. Évszázadokat, sőt évezredeket felölelő történelme során az észak ázsiai népeket kísérve kemény körülmények és nehéz feladatok között csiszolódott, míg végül legvégső állomásként az 50-es évek elején, a volt Szovjetunió területén öntötte végleges formába a céltudatos tenyészprogram. Ennek, középpontjában elsősorban a vadászatra való használhatóság és teljesítmény foglalt helyet, ugyanis a lajkák vadászebek.

Persze nyilván sokak képzeletében a vadászkutya a szoborrá merevedett pointer, vagy a fácánt átadó vizsla képében él, de nem feledjük, hogy a lajkák a havas-jeges tajgáról származnak, ahol a vadászat – napjainkban is - megélhetési forma, nem pedig úri szenvedély. Ilyen szélsőséges körülmények között alakult ki a lajkák külleme és sajátos, rájuk jellemző vadászstílusa is. A vadat – legyen az mókus, coboly, medve, vaddisznó, rénszarvas, vagy a vérmes rozsomák – önállóan, de hangtalanul megkeresi, majd messze szálló, csengő ugatással jelzi a vadásznak. Kiemelkedő tájékozódóképessége révén nagy területeket képes átkutatni anélkül, hogy eltévedne a rengetegben. Segítsége különösen nagyvad vadászatokon elengedhetetlen, ahol folyamatos támadásokkal igyekszik a zsákmányt helyben tartani, vagy gazdája felé csalogatni. Ez a technika nemcsak nagyfokú bátorságot, hanem intelligenciát, önállóságot és villámgyors reflexeket követel a lajkától.

Természetesen az orosz–európai lajka külleme mindenben megfelel az említett kívánalmaknak.

Tiszta felépítésű, 50-58 centi magas, összességében kompakt megjelenésű kutya. Közepes méretű, 15-18 kilós testét dús, a zord időjárási körülményekkel dacoló gyönyörű szőrzet borítja, mely szinte öntisztuló, valósággal taszítja a koszt. Színe a fekete és fehér legkülönfélébb változatai (pl. fekete fehér foltokkal, fehér, fekete foltokkal, stb.…), de jellemző a szabályos fekete test, fehér mellény és lábvégek színezet is. Világosabb egyedeire futó pillantást vetve, akár huskynak is nézhetnénk, de valamivel könnyedebb testfelépítése és ék alakú, „rókás” feje segít a felismerésében.

Az orosz-európai feszes alkatának hála, kiváló fizikummal rendelkezik. Mozgása összeszedett, energikus, gyors és robbanékony. Úgy pattog, akár egy fekete fehér gumilabda. Érdekes, hogy ezt már egészen kicsi, nyolc-tíz hetes korában megfigyeltem. Néhai orosz-európai lajkám, Tamara már kilenc hetesen úgy festett, mint egy felnőtt kutya. Mozgásában sem dominált a kölyökkutyás kajlaság, esetlenség. Büszkén és ruganyosan ügetett, akárcsak a nagyok.

Amellett, hogy egész megjelenése festő ecsetjére kívánkozik, a lajka jelleme is különleges. A többi „északi” fajtához hasonlóan, az orosz-európai lajka egyike azon kutyáknak, mely leginkább őrzi az ember és kutya kapcsolatának ősi gyökereit, mely a tajgák kőkemény világában, a nagyfokú és kölcsönös egymásrautaltságban kovácsolódott szövetséggé.

A lajkákra mindig is számíthatott az ember és nincs ez másképp napjainkban sem. Gazdájához és annak családjához feltétlen ragaszkodással viseltetik, ám idegenekkel meglehetősen tartózkodó. Alaposan megválogatja, hogy „kivel áll szóba”. Általában egy-két szolid farokbillentéssel jelzi rokonszenvét, és nem tör ki viharos üdvözlésrohamban az első kedves szóra.

Bár eleven, élénk temperamentumú ebek – stabil idegrendszerüknek hála – vibráló idegességnek, vagy kezelhetetlen hiperaktivitásnak nyoma sincs bennük. Ha kielégíthetik kiadós mozgásigényüket, nyugodtan heverésznek otthon, szinte észre sem venni, hogy ott vannak.

Intelligenciájuk már-már párját ritkítja. Különösebb előképzés nélkül oldanak meg egyszerűbb feladatokat, vagy sajátítanak el viselkedésformákat. Tamara apja, Miska például magától rászokott arra, hogy ha elfogyott a vize, megfogta az itatótálját, és tüntetően gazdájához vitte, pedig soha senki nem tanította rá.

Mindemellett, hogy nagyszerű tulajdonságokkal rendelkezik, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az orosz-európai lajka elsőrendű vadászkutya. Egészen csöpp korától kezdve komoly érdeklődést mutat a különféle vadak és egyéb (zsákmány)állatok iránt. Legendás bátorsága miatt hazájában előszeretettel használják nagyvadra, egyesek szerint az egyik legjobb vaddisznós kutya. Fordulékonyságát és gyorsaságát kihasználva, hátulról oda-oda vág a disznónak, mialatt igyekszik távol maradni az agyarak halálos döfésétől. Folyamatos ugatásával, szinte juhászként terelgeti elő a bozótból.

Ez persze csak az igazi vadászembernek boldogság, ezért egy lajka tartásába kellő felkészültséggel ajánlott belevágni.

Mivel önállóságra hajlamos és igen határozott vadászösztönnel megáldott fajta, ezért nevelése során az engedelmességhez való szoktatás hangsúlyozottan szükséges. Persze ez egy lajka esetében nem a legegyszerűbb, de – kellő következetességgel és sok-sok türelemmel - elsajátítható feladat, hosszú távon pedig mind a kutya, mind gazda az életét jelentősen megkönnyíti. A cél természetesen nem az, hogy hibátlan munkakutya gyakorlatokat sajtoljunk ki belőle. Bőven elegendő, ha azt elérjük, hogy kutyánk elismerje tekintélyünket, és hatásunkra gátat tudjon szabni saját akaratának és feltörő ösztöneinek.

Megfelelő szoktatás esetén, a vele egy fedél alatt élő állatokkal is teljesen jól kijön. Nem akarja lemészárolni a macskát, vagy levadászni a zebrapintyet. Sőt, olyan lajkáról is hallottam, melyet meg kellett védeni a család dekadens vadászgörényének terrortámadásai elöl. Nem volt gyáva, csupán kiszolgáltatott, mert a neveléssel rögzített engedelmességnek köszönhetően, visszatartotta magát a „vérmes-prémes” azonnali likvidálásának csábító lehetőségétől.

Emellett természetesen gondoskodnunk kell határtalan mozgásigényének levezetéséről, valamint ki kell elégítenünk szellemi kapacitásait is, hiszen könnyen saját kárunkon tapasztalhatjuk meg leleményességét.

Rendkívül hasznos elfoglaltság lehet lajkánk számára bizonyos vadászképesség-vizsgákon (pl. vaddisznós munkavizsga) való részvétel. Itt kutyánk szabályozott, ellenőrzött környezetben fizikailag és mentálisan is kiélheti öröklött ösztöneit, megcsillogtathatja veleszületett képességeit.

Bár magától értetődő, mégis fontos megemlíteni, hogy mivel az orosz-európai lajka hideg éghajlatról származó fajta, ráadásul – javarészt – fekete bundája szinte issza magába a napsugarakat, ezért melegben, kánikulában fokozottan kímélni kell. Erejét és kitartását inkább télen tegyük próbára, ekkor van igazán elemében.

Mindent egybevetve nem a legkönnyebb feladat egy orosz-európai lajka tartása. Lehetőleg olyan ember válassza társául, akit vonz a büszke, önálló, ugyanakkor mélyen ragaszkodó „északiak” sajátos varázsa, mert ha megtalálja a közös hangot ezzel a különleges fajtával, akkor az ember és kutya 150 ezer évre visszanyúló, ősi kapcsolata elevenedik meg számára.