Rottweiler

A fajta eredetével kapcsolatban – sok más fajtától eltérően – viszonylag megbízható információkkal rendelkezünk és így elég pontosan követhetjük végig e nagyszerű fajta kialakulását, fejlődését.

A legkorábbi adatok szerint a mai rottweilerek elődei a római légiók mellett "teljesítettek szolgálatot", a légiók számára élelmiszerkészlet gyanánt hajtott marhacsordák őrzőiként és védőiként. Feladatuk a csordára támadó farkasok, illetve marhatolvajok elrémisztése vagy semlegesítése volt, valamint kísérték és védték a légió katonáit is. Ezekhez a feladatokhoz természetesen hatalmas erőre és kitartásra volt szükség s az egyedek közül is csak a legéletképesebbek maradhattak fenn, illetve hozhattak létre utódot. A római légiók vonulásával került a fajta őse a mai Németország területére, egy Rottweil nevű kisváros közelébe, amiről a fajta később a nevét kapta. A római birodalom széthullása után a fajta fő feladatává vált a marhacsordák őrzése és terelése. Mivel erre a feladatra a rottweiler tökéletesen megfelelt nagy becsben tartották és metzgerhund-nak keresztelték, ami magyarul mészároskutyát jelent. A XIX. században az iparosodás elterjedésével a fajta "munkanélkülivé" vált és jó időre mellőzött lett. A helyzet csak a XX. század elején változott meg, amikor a német rendőrség és hadsereg érdeklődni kezdett a fajta iránt mint szóbajöhető szolgálati kutya. Végül 1910-ben hivatalosan is szolgálati kutyaként ismerték el a fajtát, ami a fajta mai elterjedéséhez és közkedveltségéhez vezetett.

A rottweilerről, mint fajtáról, nem beszélhetünk anélkül, hogy ne említenénk meg az Általános Német Rottweiler Klubot (Allgemeiner Deutche Rottweiler Klub), rövidebben az ADRK-t. A fajta standardje az FCI nyilvántartásában a 147-es sorszámot viseli és a standardet adó ország, Németország. Így érthető, hogy a fajtát kitenyésztő ország "fajtaszakosztálya" megkülönböztetett figyelemmel bír.

Az ADRK az 1920-as évek elején jött létre és a többi fajtaklubhoz hasonlóan a fajta értékeinek ápolását-gondozását és a fajta népszerűsítését tűzte ki célul.

Az ADRK szigorú követelményeinek köszönhetően sikerül megőrizni a fajta két legmarkánsabb jellemzőjét: a nagyfokú munkaképességet és a kiváló megjelenést. Ezt a rendkívül szigorú tenyésztési feltételek kialakításával és betartatásával sikerült véghezvinni, ami többek között magában foglalja a kötelező dysplasia röntgen vizsgálatot és a szigorú tenyészszemle-főtenyészszemle rendszert. Ezek mellett természetesen rendeznek kiállításokat és munkavizsgákat, versenyeket is.

A rottweiler megjelenésében középnagy-, nagytermetű kutya, tesfelépítése zömök, teste arányos és erőteljes. A szukák marmagassága 56-63 cm, súlyuk 42 kg körül mozog, míg a kanok marmagassága 61-68 cm, súlyuk kb. 50 kg. Általában első látásra mély benyomást tesz a szemlélőre erőteljes testfelépítésével, barátságot és egyben határozottságot sugárzó szemeivel. Mozgása harmónikus. Viselkedése, idegrendszere kiegyensúlyozott, intelligenciája, tanulékonysága a többi kutyafajta között is kiemelkedő, ami nagyon jó alapot biztosít ahhoz, hogy megfelelő kiképzés mellett kitűnő munkakutyává váljon. Bár a fajta nagyrészben "egy emberes" – azaz egy domináns egyén, a gazda parancsait követi és a gazdához ragaszkodik, kitűnő családi kutya is egyben. Ilyenkor rendkívül fontos, hogy a család tagjai azonos szisztéma szerint kezeljék a kutyát – azonos dolgokat engedjenek, illetve tiltsanak meg. Idegenekkel szemben viselkedése kimért, nem támadó, de nem is barátkozó. Ellenséges viselkedés esetén pedig azonnal kész megvédeni a gazdát és a családot, függetlenül a rá néző veszélytől.

Fent említettük, hogy a rottweilerből kialakulásánál, valamint testi és pszichikai adottságainál fogva rendkívül jó munkakutya nevelhető. A tanítást – képzést már 2-3 hónapos korban elkezdhetjük, ekkor még csak játékos szoktatás keretében, majd 5-7 hónapos kortól a kiképzőpályán. A kezdeti időszakban rendkívül nagy hangsúly van a szocializáción, ami magában foglalja a kölyök környezethez, emberhez és más kutyákhoz való szoktatását. Ha ezt a lépcsőfokot kihagyjuk vagy nem szentelünk elég nagy figyelmet neki, akkor ez a hanyagság később nagyon sok energiánkba és vesződségünkbe fog kerülni. A kezdeti tanítási időszak feladatai közé tartozik még a szobatisztaságra való nevelés, pórázhoz szoktatás stb.

Kiképzés a pályán: a többi kutyához hasonlóan a rottweilerek legtöbbje is 5-7 hónapos korban kerül az iskolákba. Ez az időpont azért ideális, mert a kutya fizikailag és mentálisan is eléri a megfelelő fejlettséget a komolyabb kiképzés elkezdéséhez. A nagytestű kutyáknál, így a rottweilernél is fontos, hogy a kiképzést még azelőtt kezdjük meg, mielőtt a kutya "túlnő" minket, azaz testi erejénél fogva megnehezítené a kiképzést. Könnyen belátható, hogy egy robosztus, fiatal, 50-55 kg testsúlyú rottweiler irányítása még egy jó kondíciójú embernek is nehezére válik, gyerekekről vagy gyengébbekről nem is szólva. Mint a többi fajta kiképzésénél is, a fő hangsúly a következetességen van. Ne legyünk elnézőek kutyánkkal szemben és mindig éreztessük, hogy ki a falkavezér. Kiképzési módszerünk legyen világos, egyszerű és következetes, de ne nélkülözze a játékos elemeket se, hiszen nem egy robotot nevelünk, hanem egy életreszóló társat.

Az őrző-védő munka: itt igazán elemükben vannak a rottweilerek. A zsákmányszerző és védő ösztön fokozottan erős ebben a fajtában, így az egyedek többsége nehézségek nélkül halad az egyre nehezebb és kihívásokkal teli feladatok felé. Ezek a gyakorlatok igen látványosak és mivel ezeket a kutya ösztönösen hajtja végre, a rottweiler-tartók elég nagy része kiemelt figyelemmel viseltetik e feladatcsoport iránt. Sajnos ez magában hordozza azt a veszélyt is, hogy a kutyát jóformán csak fogatják, "csibészeltetik" és a fegyelmi munka a háttérbe szorul vagy még rosszabb esetben el sem kezdődik. Így aztán az utcán "csibészelt" vagy heccből uszított kutyák potenciális veszélyforrássá válnak környezetük számára, aminek a sajnálatos végeredményét a hírműsorokban, újságokban hallhatjuk, olvashatjuk. Ennek a viselkedésnek sajnos a józan, ember- és állatbarát kutyatartók isszák meg a levét és őket bélyegzik meg néhány felelőtlen embertársuk viselkedése miatt. Ez ellen csak úgy tehetünk, hogy az általános szabályokat először is mi, saját magunk tartjuk be, megpróbálva példát mutatni többi kutyás társunknak.

A kiképzésről alkotott kép nem lenne teljes, ha nem beszélnénk a szimatmunkáról, vagy nyomkövetésről. A rottweiler kiváló szaglással rendelkezik és ha időt és energiát áldozunk rá, akkor e tulajdonságának köszönhetően csodás élményekben lehet részünk. Azt se szabad elfelejtenünk, hogy az IPO vizsgákon a nyomkövetés is szerepel és e fázis kihagyása vagy gyenge teljesítése lehetetlenné teszi a kívánt vizsgaszint elérését. Sajnos ezzel a fázissal jóval kevesebben foglalkoznak, mint az előző kettővel, mivel ez a leginkább energia és időigényesebb része a kiképzésnek és messziről sem olyan látványos elsőre mint a fegyelmi vagy őrző-védő munka. (Az őrző-védő munkával kapcsolatban lásd bővebben a Rottweiler Magazin 98/1. számát.)

Sajnos a rottweilerekre elég sok betegség leselkedik egészen kis koruktól fogva a felnőtté válásig. A nagytestű kutyák esetében – és sajnos főleg a rottweilereknél – az egyik fő ellenség a csípőízületi diszplázia. Ez a betegség a csípőízület és a combcsontfej rendellenes növekedésének, illeszkedésének következménye gyakran rendkívüli fájdalmat okozhat a kutyának s gazdának egyaránt. Sajnos a világon mindenütt rengeteg kutyát kellett elaltatni, mivel az orvosok már semmit sem tudtak tenni, hogy megkíméljék a kutyákat az örökös szenvedéstől. Mit tehetünk?

Mindenki elismeri, hogy a diszplázia, illetve a diszpláziára való hajlam nagy részben öröklődik, egy kisebb részben pedig külső tényezőktől – főleg a tartás, etetés milyenségétől – függ. A vita csakis a két rész egymáshoz viszonyított arányáról folyik. Ennek következtében az első és legfontosabb teendőnk, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy leendő kiskutyánk ősei lehetőleg minél régebbre visszamenőleg diszplázia-mentesek legyenek. Ezt egy úgynevezett HD röntgen eredmény igazolja, amit hazánkban is számos helyen elvégeznek és egységesített módszer szerint értékelnek. Másodszor alakítsuk úgy kutyánk táplálását, hogy az étrend változatos legyen és sok olyan elemet – főleg kalciumot – tartalmazzon, ami elősegíti a viszonylag gyorsan növő csontozat erősödését. Napjainkban már az állatpatikákban beszerezhető az erre a célra készült tabletta. Végül, de nem utolsó sorban, ne terheljük túl fiatal kutyánkat, kerüljük a sok akadályugrást, hosszú futást, az első időkben inkább válasszuk az úsztatást. Amennyiben szeretjük kutyánkat és a fajtát, mindenki érdekében az a leghelyesebb, amit tehetünk, hogy kutyánkat is elvisszük diszpláziaröntgen vizsgálatra. Ezt megtehetjük a kutya 7-8 hónapos kora körül – ekkor egy ún. előröntgen eredményt kapunk, ami nagyjából tájol minket a lehetséges végső eredményről, majd 12-18 hónapos kora körül készül el a végleges eredmény. Mielőtt azonban nekiindulnánk egy ilyen szűrésnek, előre konzultáljunk állatorvosunkkal, mivel a vizsgálat az altatás miatt – tökéletes mozdulatlanságban készítik el az értékelhető képet – nagy fizikai megterheléssel jár a kutya számára. Mivel Magyarországon a HD eredmény gyakorlatilag még nem befolyásolja a tenyésztést, így a HD eredmény tükrében nekünk kell felelősségteljes magatartást tanúsítanunk.

A kölyökkutyákra számtalan halálos kór leselkedik, mivel a kis kölykök immunrendszere – részben a túltenyésztettségnek "köszönhetően" – rendkívül gyenge, védtelen. Ezen a helyzeten a különböző oltások beadásával változtathatunk, illetve kell változtatnunk. A kölyök rottweilerek két legnagyobb ellensége a parvo és a szopornyica vírus. Sajnos mindkét vírus hihetetlenül gyorsan, 2-3 nap alatt képes elpusztítani a kölyköket. A parvovírus fertőzését a kutya levertsége, hasmenése, hányása árulhatja el, azonban ha ezt nem a fertőzés kezdetén vesszük észre, akkor szinte bizonyosan lemondhatunk kutyánk életbenmaradásáról és azonnali orvosi segítség esetén is szerencsére van szükségünk kutyánk túléléséhez. Ahhoz, hogy a tragédiát megelőzzük két dolgot tehetünk: napra pontosan beadatjuk a szükséges oltásokat (parvo-, szopornyica-, kombinált, illetve veszettség elleni oltás formájában), illetve minimálisra csökkentjük a vírusok kutyához jutásának esélyeit (kutyasimogatás előtt mindig mossunk kezet, az utcai cipővel a kutya ne legyen kapcsolatban stb.). A rendszeres sétáltatást pedig csak akkor kezdjük el, ha a kutya immunrendszere elérte a megfelelő szintet.

E két fő veszélyforrás mellett még sok kisebb betegség kísértheti kutyánkat, aminek leküzdése már jóval kevesebb energiát igényel pl.: bolhák, atkák, melyek kivédésének kulcsa a megfelelő szőrzetápolás, stb...

És végül: ki tartson és ki ne tartson rottweilert?

A fajta jellegéből adódóan sok embernek – bár néha fáj beismerni – nem ajánlott a rottweiler tartása. Aki arra vállalkozik, hogy egy rottweilert választ és kutyájának jó gazdája akar lenni egy sor fontos dolgot kell szem előtt tartania.

Mindenek előtt a rottweiler társ, s gyakran családtag. A leendő gazdának rendkívül sok szokásáról, dolgáról kell lemondania s átszerveznie eddigi "rottweiler előtti" életét, bár ezért rendkívül sok és csodás élményben lesz része. Gondoljunk arra is, hogy a rottweiler 10-12 évig is elél, így nem elég egy-két évre előre gondolkodni. Sokan hirdetnek, hogy idősebb, 2-3 éves kutyájukat eladnák, ám ez embertelenség, s sokszor a tulaj megunja "tulajdonát". Egy másik szempont, hogy egy nagytestű kutya tartásának anyagi vonzatai is vannak, amit a mai világban sokan nem engedhetnek meg maguknak, illetve nem helyes kompromisszumokhoz vezet (nem megfelelő táplálás, orvosi ellátás, stb.). És ami talán a legfontosabb: egy rottweiler gazdájának mindig dominánsnak kell lennie kutyájával szemben, kutyája számára pedig érhető és következetes szabályokat kell állítania és azokat betartatnia, amihez türelem, kitartás és néha fizikai erő is szükséges.

Mindezeket a szempontokat szem előtt tartva egy rottweiler csodálatos társa és barátja lehet a kutya gazdájának hosszú éveken keresztül, rendkívüli temperamentumának és intelligenciájának köszönhetően.

ŰŰMi lesz veled rottweiler?

„Az állat küllemének megváltoztatása érdekében, továbbá más, nem az állat egészsége vagy későbbi egészségkárosodásának megelőzése céljából történő sebészeti beavatkozás – az ivartalanítás és a fajtajelleg fenntartása kivételével – nem végezhető.” Tizedik paragrafus második bekezdése az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvényben, mely ezév január 1-én lépett hatályba. A megfogalmazás világos: fajtajelleg fenntartása végett megváltoztatható egy állat külleme, vagyis esetünkben engedélyezett a kutya fül- és farokvágása, ha ez a fajtajelleg fenntartása érdekében történik. Azonban nyilván az olvasóban is azonnal felmerül a kérdés, milyen esetben, mely fajtáknál hivatkozhatunk a fajtajelleg fenntartására, illetve kinek van joga ezt eldönteni? Keverék kutyánál, mondjuk egy mostanában divatos staffordshire-pit-rottweiler-argentin dog és még ki tudja milyen keveréknél még egyértelmű a helyzet, nem kurtítható sem a fül, sem a farok, hiszen nem fajtatiszta kutyáról van szó. Azonban az eddigi szokás szerint fül- vagy farokcsonkolt fajtáknál ki fog dönteni? Többekben felmerült, hogy hagyatkozzunk az anyaországbeli standardre, az ott leírt követelmény legyen a mérvadó. Sok esetben ez járható út lenne, de mi a helyzet például az amerikai staffordshire terrierrel, ahol a standard szerint a fül kupírozott vagy kupírozatlan, igaz, utóbbi az előnyben részesítendő? („Ears: Cropped or uncropped, the latter preferred.” – részlet a 286. számú FCI standardből.)

A hazai állatorvosi gyakorlat leegyszerűsíteni látszik a helyzetet. Több vezető állatklinikát és kórházat végigtelefonálva

azt a választ kaptuk, hogy ők sem fül, sem farokvágást nem vállalnak, hiszen az 1999. január 1-től tilos. Ez az általános tiltást valló álláspont azonban egyértelműen téves, lásd a törvény idevonatkozó sorait. Az Állatorvosi Kamaránál érdeklődve meglehetős zavar fogadott az ügyben. Magát megnevezni nem kívánó informátorunk szavaiból egyértelműen kiderült, hogy az állatorvosok félnek az állatvédőktől, a feljelentésektől, és ezért véleményét senki sem meri vállalni a nyilvánosság előtt, még annak sem mernek hangot adni, hogy bizonyos esetekben, például vadászkutyáknál, az állat érdekét szolgálná a farokkurtítás. Az állatvédelmi bírságról szóló rendelet ezév április 1-én lép hatályba, s a bírság összegét ötezer forinttól százötvenezer forintig terjedő összegben szabja meg.

A rottweiler esetében megoldódni látszik a probléma, pontosabban e német fajta kedvelőinek a jövőben hozzá kell szokniuk a vágatlan farkú rottweilerhez. A német állatvédelmi törvény szigorítása következtében 1998. június 1-től az országban tilos a kutyák fül- és farokvágása. A német fajtaklub, az Allgemeiner Deutscher Rottweiler Klub (ADRK) e törvényhez igazítja tenyésztési szabályzatát, sőt mint fajtagazda ország a fajtaleírást is módosítani kívánja, sőt a 147. számú standard megváltoztatásáról szóló javaslatát már be is nyújtotta az FCI-nek. A módosítás szerint a farok vágatlan, a hátvonal meghosszabbítása vízszintesen. Amint az FCI standardbizottsága elfogadja és hatályba helyezi a rottweiler módosított fajtaleírását, attól kezdve az a magyarországi rottweileresekre nézve is kötelező érvényű lesz.

A vágatlan farkú rottweiler alternatívája természetesen nem okozott osztatlan sikert. Amerikai vélemények szerint a németek nagyon hamar megbánják ezt a lépést, hiszen majd senki sem akar tőlük kutyát venni. Bár ami az amerikaiakat illeti, ők ezek után is vágni fogják a kutyák farkát, akár kölyökként, akár felnőttként kerül hozzájuk. („A németek beszélnek, az amerikaiak vágnak” – hangzott az egyik tömör vélemény.) Az USA különböző államaiban nem egyformák az állatvédelemmel kapcsolatos rendelkezések, így amelyik államban tilos a fül- és farokkurtítás, ott egyszerűen átviszik a kutyát a kozmetikai műtét idejére egy másik államba, ahol engedélyezett a beavatkozás.

A budapesti Rottweiler Kiképző Iskolában (Excellent Dog Training Center) egységes vélemény, hogy csökkeni fog a fajta népszerűsége. Baranyiné Tóth Erzsébet attól tart, hogy most majd felnőtt korban fogják korrigáltatni a kutyák farkát, hiszen pillanatnyilag nem ismert, hogy melyik kutya milyen faroktartást örökít, sőt esetleg éppen egy gyakorlatban igen ritka faroktartást ír majd le kívánatosként a standard, így számtalan felnőttkori plasztikázásra kerül sor, ami sokkal fájdalmasabb a kölyökkori beavatkozásnál, és sajnos mindig lesz állatorvos, aki elvégezze. Kiképzők szerint a vágatlan farok segítséget fog jelenteni, hiszen egyértelműen felmérhetővé teszi a kutya lelkiállapotát, hogy fél-e vagy sem a kutya a segédtől. Forgács Istvánné elszomorítónak tartja, hogy éppen az anyaország tegyen tönkre egy fajtát. Magyarországon eddig sem lehetett munkaversenyeken sok rottweilert látni, de ezután majd még kevesebb lesz, hiszen az erős, nehéz farok akadályozni fogja a kutyát a munkában. Forgácsné inkább kifizeti majd a büntetést, de neki nem lesz vágatlan farkú rottweilere.