Egy spanyol nemes Angliában

Származásáról nem sokat tudunk. Annyi bizonyos, hogy az ôsi spanyol vizsla, valamint különbözô angol és francia kopók vére csörgedezik ereiben. A legelterjedtebb vizslaféle a világon. Eredeti hivatása az apróvad felkutatása, megtalálása volt. Lövésre hasalnia kellett, ám a leesett vad megkeresését már egy másik fajtára, a retrieverre bízták…

A legrégibb, 250 éve „tiszta vérben tenyésztett” vizslának tartják. Ebben talán van némi túlzás, de az kétségtelen tény, hogy a világ szinte valamennyi rövidszôrû vizslaféléjének nemesítéséhez fölhasználták.

Bár Spanyolországot tekintik ôshazájának, végleges kialakítása az angol vadászok ügyességét és hozzáértését dicséri. Európa-szerte számos pointernek nevezett fajta létezik (egyedül Franciaországban legalább öt), ám a nagybetûs Pointer az angolok kutyája. Ô az egyedüli, amely annyira közismert, hogy nevéhez nincs is szükség hozzáilleszteni semmiféle megkülönböztetô jelzôt. Nevét az angolul értôknek aligha kell magyarázni (point = mutat, pointer tehát mutató, rámutató). Lehet persze, hogy eredetileg a „pointer” nem is név volt, csupán a kutya munkájának leírása. Eleinte valószínûleg „pointing dog”-nak („mutató”, vadat álló kutyának) hívták, s csak késôbb lett pointer belôle.

Úgy tudjuk, hogy a 18. század elején került Angliába. Akkoriban még lassú, nehézkes, ám kitûnô szimatú kutya volt. Mozgása így is megfelelt azoknak a vadászoknak, akik még mindig elöltöltôs puskákkal jártak. Ahogy azonban fejlôdtek a vadászfegyverek, s az ember némi szerencsével már röptében is képes volt elejteni a szárnyasvadat, gyorsabb, jobb képességû vadászkutyára volt szükség. Megkezdôdött a modern, fürgébb és elegánsabb pointer kialakítása

A tenyésztôk egy idôben arra törekedtek, hogy robusztusabbá tegyék a fajtát, ezért keresztezték az angol rókakopóval, s ezzel a fajta jellegét szinte teljesen tönkretetették. A pointernek ugyanis az a dolga, hogy becserkéssze a vadat, ezzel szemben a rókakopónak oda kell rohannia a zsákmányhoz, és lehetôleg fölékerekedni. Ezenkívül a pointer feltartott fejjel vadászik, a rókakopó viszont leszegi a fejét a földre és galoppban fut. Ám a fajta „feljavítói” nem tanultak a leckébôl: tovább kísérleteztek, angol bulldogokkal, agarakkal, angol vérebekkel keresztezve a pointert. Végül egyes értelmesebb tenyésztôk siettek a fajta megmentésére, és l859-ben egy angliai kiállításon már „igazi” pointerek vonultak fel.

Napjainkban ugyan a városiasodással egyenes arányban csökken a pointer szerepe, attól azonban nem kell tartani, hogy ez az elegáns, mutatós állat valaha is eltûnik a kutyafajták színpadáról – ámbátor szomorú arra gondolni, hogy az a terület, ahol hasznát vehetik a vadászok, fogyófélben van…

A pointer az orrával jelez. Munkája abból áll, hogy a nyílt terepen megtalálja a vadat. A fegyveres vadász elôtt dolgozik: rendkívül éles szaglásával észleli, majd szoborrá merevedve jelzi a vadat, mintha lépés közben hirtelen megállna. Szenvedélyesen keres, kutat, nagyon szeret vadászni. Feltûnôen fürge, gyors. Eszes, értelmes, ragaszkodó, élénk, érzékeny eb.

A fajta fô vonásai

Dekoratív megjelenésû, elegáns, csupa ín és izom kutya. Fölöttébb ruganyos és mozgékony. Egyik fô jellegzetessége a fej és a koponya, ugyanis az arcorri résznek enyhén domborúnak kell lennie. Felépítését tekintve igen lendületes, legjobb formáját akkor mutatja, ha nyílt terepen, munka közben vesszük szemügyre. Szeme mogyorószínû vagy barna, ragyogó tekintetû. Füle eléggé magasan tûzött, a fejéhez simulva lelóg, közepesen hosszú, a vége hegyes. Válla hosszú, csapott, mellkasa széles, szügye mély. A bordázat domború, a lágyék enyhén ívelt, izmos. A comb izmos, a csánk mélyen fekszik. A mancs tojásdad, zárt, a lábujjak íveltek. A farok közepesen hosszú, a tövénél vastag, a hegye felé keskenyedô, a gerinc vonalát folytatja. Mozgás közben a farok jobbra-balra csapkod. A szôrzet finom, rövid, sima, egyenes szálú. Színe citrom-, illetve narancssárga, májbarna, fekete, bármelyik alapszínen fehér foltokkal, de lehet egyszínû is. Marmagassága 62–68 cm (kanok), illetve 60–65 cm (szukák). Súlya 28–35 kg.ŰŰ

Mint az angol telivér a lovaknál, olyan előkelő helyet foglal el a pointer a vizslák között. Minden ízében igazi vadászkutya, mélyen gyökeredző kereső és vadat álló ösztönnel. Már egy kéthónapos pointer kölyök is jellegzetes testtartásban, mint egy élő nyíl, mered a zsákmányra. Rövid szőre, minden durvaságtól mentes izmoltsága, vibráló energiája küllemében is hasonlatossá teszi a nemes telivérekhez.

Bár tősgyökeres angol fajta, szinte általánosan elfogadott nézet, hogy a pointer spanyol vizslákból alakult ki. Feltételezik, hogy az 1713-as Utrechti Békét követően angol tisztek vittek haza magukkal spanyol és portugál vadászkutyákat. Ennél sokkal hihetőbb feltételezés, hogy a pointerek – vagyis a vizslák – Európa egész területén körülbelül azonos időszakban alakultak ki; hogy vajon teljesen őshonos kutyákból, azt ma már nehéz megállapítani. De ha kialakulhatott magyar, német vagy sok-sok francia vizsla, akkor felettébb furcsa lenne, hogy pont az angolok vizslájához kellettek spanyol ősök. Az angol „point” és a német „vorstehen” ige kutyákra vonatkozó jelentése teljesen azonos: jellegzetes pózban vadat állni. A magyar „vizslat” inkább csak a kereső tevékenységre utal.

A pointer pontos kialakulása számunkra már csak rejtély marad, az viszont biztos, hogy Nagy-Britannia határain belül fejlődött ki, közelebbről Angliában. Később, rókakopók, vérebek és agarak mellett, spanyol vizslákkal is keresztezték az angol kutyákat, akárcsak „setting spánielekkel”, de az angol és spanyol vonalakat kezdettől fogva megkülönböztették. A spanyol pointerek a XVIII. században az angol kutyákhoz képest kifejezetten nehézkesek és lassúak voltak; nyilván nem ezért használták fel őket, hanem a kereső és vadat álló ösztönt kívánták fokozni, mely a spanyol kutyákban különösen erős volt. Ha ez volt a cél, akkor sikerrel jártak a korabeli tenyésztők. A XIX. századi vadászlapokban számos figyelemreméltó, és olykor merőben hihetetlen történet jelent meg a korabeli pointerekről. Thornton ezredes Pluto és Juno nevű kutyája például egy és negyed órán keresztül állta a vadat, pontosan egy csapat fogolymadarat a szemtanúk szerint. Egy ennél jóval kevésbé hihető, ám annál szórakoztatóbb sztori szerint egy vadász elvesztette a kutyáját egy mocsaras vadászterületen. Mikor egy év múlva visszatért a helyszínre, két csontvázra bukkant egymás mellett: egy madáréra és a vadat álló kutyáéra.

Az első írásos emlékek a pointerről a XVII. századból származnak. Az 1650-es években még az agár-coursing volt a legkedveltebb vadászati forma, azonban már ennél is használtak pointereket. Nekik kellett megkeresniük és megállniuk a nyulakat. Miután megtalálták őket, szabadjára engedték az agarakat és kezdődhetett a vadászat. A XVIII. századra azonban a fegyveres vadászat szárnyasokra vált divattá, és a pointer egyenlő jogokra tett a szert a többi vadászkutyával, sőt hamarosan ő lett „a” vadászkutya.

A XIX. század során a kialakuló szetter típusokkal is keresztezték a pointereket. Ennek elsősorban a pointer ma már elképzelhetetlen vadsága lehetett az oka. Egy korabeli szerző szerint a pointer természetében volt valami vad, kegyetlen vonás, melyet nem lehetett korrigálni vagy kinevelni, csak ha zsenge kölyökkortól kézbe vették a problémát. Mivel napjainkban a pointer minden, csak nem vad, a megfontolt tenyésztéssel és szelekcióval úgy tűnik, sikerült ezt a kérdést is megoldani.

A pointer azon ritka fajták közé tartozik, melyeknél kezdettől fogva ugyanolyan hangsúlyt fektettek a típusos külső és a vadászösztön megőrzésére, fejlesztésére. Így gyakorlatilag nem létezik két élesen elkülönülő, küllemében eltérő változat, a show- és a munkatípus. Thornton kapitány egyik könyvében egy 1786 körül készült festmény Fleming of Barochan kapitányt ábrázolja vadászat közben. Vadászkutyái között egy pointer is látható, mely ma is megállná a helyét mint fajtája tipikus példánya.

A pointer tehát született vadászkutya, tele energiával és kereső ösztönnel, mely gyorsasággal és kitartással párosul. Képes messzemenően munkájára koncentrálni, sőt elhivatottan dolgozik bárkinek, nemcsak gazdája oldalán. Bár vadászszenvedélye hatalmas, családi kutyaként is tartható, feltéve, ha gazdájának van ideje és lehetősége naponta akár többször is foglalkozni kutyájával a szabadban. Ha sétáltatás közben kiélheti temperamentumát, a lakásban is nyugodtan viselkedik. Keveset ugat, de jelzőkutyának kimondottan barátságos természete miatt sem alkalmas.

A pointer alapszíne legtöbbször tiszta fehér, a test teljes területén eloszló kisebb-nagyobb foltok lehetnek citrom-, narancs-, fekete- vagy májszínűek. A standard az egy- vagy háromszínű egyedeket is elfogadja.