A szibériai husky

A szibériai huskyk történelme mint a legtöbb kutyafajtáé több ezer évre nyúlik vissza azonban a többi fajtától eltérően szinte semmilyen írott vagy más tárgyi emlék nem maradt fent róluk, egészen az 1800-as évekig.

A fajta eredetileg Kelet-Szibériában közelebbről a Csukcs és a Kamcsatka félszigetén volt őshonos és az itt lakó törzsek háziasították majd tenyésztették őket ez az időszak kb ie. 9000-6000 közé tehető. Írásos emlék is azért nem maradt ránk egészen a XIX. sz. elejéig, mert ezek az eszkimó népcsoporthoz tartozó törzsek szinte ősközösségi szinten éltek és így nem ismerték az írást sem.

Egy másik probléma a fajta történetének kutatásában, hogy az információk egy része szőrmekereskedők és vadászok beszámolóin alapul, aminek hitelessége igencsak megkérdőjelezhető. Tudni kell azt is, hogy a csukcsi népcsoportnak csak azon része foglalkozott a fajta tenyésztésével, amely a tengerhez közel eső partmenti sávban élt.

Végül a helyzetet tovább bonyolítja hogy a meglévő információk nagy része az 1910-es, 20-as évek Szovjetuniójában keletkezett, ami nagyon sokáig nem volt hozzáférhető külföldiek számára. A sztálini rendszer – akármilyen hihetetlenül hangzik is – nem hagyta érintetlenül a szibériai kutyafajták világát sem. Először megtagadták azt, hogy fajtatisztának ismerjék el a huskyt és kétségbevonták, tagadták hasznosságát mint szánhúzó kutyáét. A 30-as években azonban felismerték, hogy a kelet-szibériai terepen a motorizált szállítás csődöt mond és így ismét előtérbe kerültek a szánhúzó kutyák.1934-ben a szovjet tervszerűség nevében – félredobva az addigi rendszerezést – az északi, északkeleti fajtákat négy nagy csoportra osztották "gazdasági hasznosságuk“ szerint és átfogó névként lajkáknak nevezték el őket. Ezek a csoportok a következőek voltak: a nagyvadra vadászók, a kisvadra vadászók, a szánhúzók és a rénszarvas hajtók. 1947-ben az utóbbi két csoportot egyszerűen megszüntették és csak az első két csoportot ismerték el, amit további négy csoportra osztottak. Valójában ezek a kutyák 3-4, Szibériában őshonos fajta keverékei voltak.

A fajta alakulásában az éghajlat megváltozása is döntő szerepet játszott. A jégkorszakok beköszöntével és elmúlásával hol jobbak, hol rosszabbak lettek az életfeltételek. Kb. 3000 évvel ezelőtt ismét egy hidegebb időszak köszöntött a Bering-szoros körülötti területekre és ez arra késztette az itt lakó népeket, hogy újabb módszereket találjanak a túlélés érdekében. Ennek a folyamatnak eredményeként jött létre a Csukcsi népcsoportnál egy olyan kutyafajta, amely képes a megpakolt szánokat hosszú távra elvontatni. A szelekcióról a természet gondoskodott, mert az embertelen körülmények között csakis a legerősebb és legellenállóbb egyedek maradtak fenn és hoztak létre utódokat. Emellett szerepet játszott az emberi szelekció is. Az alomból csak a legerősebb szukákat tartották meg, míg a kanok közül akkor választottak, amikor fel tudták mérni szánhúzó képességüket. A kutyák tartása nyáron igen egyszerű volt: szabadon engedték őket és a kutyák magukról gondoskodtak. A szukákat tüzelés előtt befogták és csak a kiválasztott kan fedezhette be. Csak a szánt vezető vezérkutyákat és a betanított egyedeket tartották a faluban és a tél beáltakor fogták be a többi kutyát.

Az 1800-as évek végén aranylelőhelyeket fedeztek fel Alaszkában, a Yukon és a Klondike folyó mentén és ez egyfajta népvándorlást eredményezett, amit a közismert elnevezéssel "aranyláznak" hívunk. Sok ember szerencsével járt, de még többen szerencsétlenül. Sok sátorváros született egyik percről a másikra, majd tűntek el nyomtalanul. Az aranyláznak vége lett, de sokan maradtak, ki ezért, ki azért. Egy-két helyen a sátorfalvakból városka lett.

Az egyik ilyen város Nome volt, ami a nevét egy félreolvasásból kapta. A terület nevét egy hivatalnok a területi földhivatalban No Name (névtelen)-ként írta a térképre, de valaki tévedésből Nome-ként adta tovább. Ezen a helyen Alaszka többi részéhez hasonlóan az időjárás és az élet igen kemény volt és a közlekedésnek, vadászatnak és így a túlélésnek – akárcsak az ázsiai népeknél – csak egyfajta módja létezett: a kutyák által vontatott szán.

A szánhúzó kutyák olyan sokfélék voltak, akár az emberek, akik a városban összegyűltek. A szánhúzók között voltak keverékek, hosszúlábúak, tömzsik, stb. Minden fajta máshol bizonyult alkalmasabbnak. Volt ami a jégen volt kiváló, volt ami rövid-, és volt ami hosszútávon. Természetesen mindenki meg volt győződve, hogy az ő csapata a leggyorsabb. Végül Allan "Scotty" Allan, aki közismert alaszkai figura volt, állt elő a nagy szánhúzóverseny ötletével, hogy végre eldőljön, hogy kinek vannak a leggyorsabb kutyái.

A szervezési feladatok ellátására és szponzorálására 1907-ben létrejött a Nome-i Kennel Klub, melynek első elnökévé Albert Fink ügyvédet választották.

Kidolgozták a versenyen való részvétel szabályait, majd hosszas és gondos tervezés után kijelölték a verseny útvonalát. A teljesítendő táv Nome-tól Candle városáig és vissza 408 mérföld (652 km) volt és minden elképzelhető terepen áthaladt a tengeri jégmezőktől kezdve a tundrán át a hegyekig és gleccserekig. Az első versenyt 1908 áprilisában tartották a győztes csapat pedig a klub-elnökéé lett, amelynek hajtója John Hegness volt.

Az első szibériai huskyk 1908 nyarán érkeztek meg Nome-ba, William Goosak orosz szőrmekereskedő közvetítésével, aki a kelet-szibériai Markovo vásárán vette a kutyákat. Ezek a kutyák jóval kisebb termetűek voltak, mint az Alaszkában honos fajták, így az 1909-es versenyen elég rosszul lehetett rájuk fogadni, mivel senki sem hitte, hogy a kis méretű kutyák kibírják a megpróbáltatást. Bár az első versenyen főleg a hajtó hibájából a csapat csak harmadik lett, sokan felismerték a huskyk nagyszerű tulajdonságait, képességeit.

1909-ben a skót Fox Maule Ramsay két bácsikájával Nome-ba érkezett. Megkedvelte a szánhúzást és 1909-ben hajtóként el is indult a versenyen, de helyezést nem kapott. Viszont fantáziát látott a huskykban és nagy költségek árán több fogatra való kutyát hozott Markovóból. Az 1910-es versenyen ezek a fogatok szerezték meg az 1. 2. és 4. helyet.

A fajtáról beszélve nem lehet kihagyni Leonhard Seppala nevét. Seppala Norvégiában született és így már volt fogalma a sarkkörhöz közeli életről. Seppalát az aranyláz vonzotta Alaszkába, majd hamar megbarátkozott a szánhúzással. Bár elég pesszimista volt, az első kisebb versenyét megnyerte. 1913-ban Jafet Lindeburg összegyűjtötte a legjobb huskykat, amelyek az első huskyk almaiból születtek és megkérte Seppalát, hogy gondozza és képezze ki őket Roald Amudsen expedíciójához. Szerencsére az expedíciót elhalasztották, így a kutyák Seppalánál maradtak.

A versenyen 1914-ben indult először, de a kutyák még fiatalok és tapasztalatlanok voltak – a vezérkutya kivételével – és egy sérülés miatt visz-sza kellett fordulnia. A következő évben viszont mindent a felkészülésnek szentelt és az 1915-ös versenyt könnyedén nyerte huskyaival. Ezután a következő két évben ismét simán nyert, majd győzött a kanadai és New England-i versenyeken is.

1924 telén Nome-ban torokgyík járvány tört ki és a csecsemők sorra fertőződtek meg. Oltóanyag azonban nagyon kevés volt és a legközelebbi utánpótlás mintegy 1600 km-nyire volt Anchorage-ban. Innét még el tudták szállítani a vakcinát az 1052 km-nyire lévő Nenana városába, de nem tovább. Az Alaszkában lévő 2 repülőgép pilótái szabadságon voltak, így az egyetlen mód a táv megtételére a kutyás szán volt. Az út nyáron is nagyon nehéz volt, de télen alig járható.

Seppala terve az volt, hogy az útbaeső eszkimó falvakban elhelyez kutyákat, hogy a visszaúton cserélni tudja őket. Közben az út másik végéről is elindították a szánokat és Nome-tól 270 km-nyire találkoztak a szérumot hozó másik csapattal. Az utolsó váltócsapat 1925. február 2-án hajnali 5.30-kor ért Nome városába.

Az 1052 km-es út öt és fél napot vett igénybe és míg a váltócsapatok egyike sem haladt 85 km-nél többet, addig Seppala egyedül 545 km-t tett meg. Ezzel nevét beírva nemcsak a kutyázás, de az amerikai nép történelmébe is. Tettét az amerikai kongresszus is feljegyezte.

Leonhard Seppala minden idők legsikeresebb szánhajtója Amerika-szerte ismertté tette a fajtát és segített az első kennelek megalapításában is. Seppala 1967-ben halt meg Seattle-ben.

A sport napjainkig tovább él és népszerűsége egyre nő. A világ számos országában léteznek szövetségek és rendeznek versenyeket. A versenyeknek több vállfaja is van pl.: gyorsasági verseny, hosszútávú verseny és triatlon (az előző kettő+súlyhúzás). A magyarországi szánhúzó versenyekről bővebb információt újságunk szeptemberi-októberi számában olvashatnak.

Sokan azt állítják, hogy a husky nem alkalmas a fegyelmi munkára. Természetesen ez így nem igaz. Nem is lehet az. Ha összevetjük az engedelmes szinten levizsgázott kutyákat persze feltűnik, hogy nem a huskyk állnak a dobogós helyeken, de butaság lenne azt állítani, hogy nem lehet kiképezni őket. Több versenyző is állítja, hogy a fegyelmi munka rontja a kutyák versenyképességét. Ebben is van igazság, de a legtöbb szibériai huskyt nem verseny céllal tartják és így nagyon jól jöhet és kellemesebbé teszi a kutya-gazda viszonyt egy alapfokon kiképzett husky.

Huskyainkkal lágyabban kell bánni mint német juhászkutya és rottweiler társaikkal és főleg a játékosságra kell helyezni a hangsúlyt.

A kiképzést 6-7 hónapos korban kell elkezdeni, de bizonyos dolgokat már ezelőtt megtaníthatunk kutyánknak pl.: Ne ugráljon fel, szobatisztaság, pórázon vezetés. Az iskolai munkában hagyatkozzunk kiképzőink tanácsaira. Egy jól kiképzett kutya öröm a gazda és a környezete számára is.

A legnagyobb népszerűségre a huskyk napjainkban tettek szert. Gyönyörű, elegáns megjelenése és barátságos jelleme mindenkit elragad, főleg a gyerekeket. A huskykkal leggyakrabban a kiállításokon találkozhatunk egyre növekvő számban. Szinte mindenki, aki vesz egy huskyt késztetést érez arra, hogy a kutyáját megmérettesse, hátha az övé lesz a legszebb a sok felvezetett kutya közül.

A siker két fő tényezőtől függ: a kutya standardhez való viszonyától (attól való eltérések és hasonlóságok), illetve a felkészítéstől.

Az előbbi tényezőt csak a kölyök kiválasztásakor befolyásolhatjuk, míg az utóbbira végig ráhatásunk van. A ringdresszúra rendkívül fontos, mivel előfordulhat, hogy bár kutyánknak jobb a megjelenése egy versenytársáénál, de az kapja a jobb helyezést a jobb felkészítés miatt. A ringdresszúra két részből áll: a szocializációból, illetve a tulajdonképpeni ringdresszúrából.

A szocializáció folyamán hozzászoktatjuk a kutyánkat a pórázhoz, a többi kutyához, emberekhez, a ringdresszúra folyamán pedig megtanítjuk a ringben való mozgást, beállást, fog-, illetve herevizsgálatot vagy a szőrzet vizsgálatát.

Ne feledjük, csak egy jól felkészített kutyával van esélyünk a győzelemre

A kutyafajta kiválasztásánál figyelembe kell venni, hogy melyek az elvárásaink az "új családtaggal“ kapcsolatban. Ha az a döntésünk, hogy egy szibériai huskyt veszünk, a következőkre ügyeljünk:

– A husky se nem őr se nem védőkutya. Ebben a fajtában nincsenek meg azok az ösztönök, mint például egy dobermannban. Legyünk rá felkészülve, hogy egy betörővel ugyanolyan jól eljátszik, mint velünk.

– Rengeteg energiával bír, állandóan fut és ugrál. Nem nézi, hogy van-e valaki az útjában vagy sem. Csak jól elhatárolt helyen tartsuk – kerítés, kennel, stb.

– Rendkívül hajlamosak a lyukak ásására és mindenfajta rombolásra (főleg a kölykök), így sohase hagyjuk őket egyedül a lakásban.

– Szőrzetük vastag, szagtalan, évente egyszer-kétszer vedlenek, igen erősen.

Aki mindezen hátrányok ellenére a fajtát választja, rengeteget nyer, elsősorban egy életreszóló barátot és társat, de lehet, hogy egy kiemelkedő sport vagy show kutyát.

Fordította: Lieb GyörgySeppala

Togo a szérumért küzdő fogat vezér kutyája

Seppala kutyáival

Általános megjelenés A szibériai husky közepes termetű munkakutya, gyors és elegáns mozgású. Mérsékelten tömör felépítésű és dús szőrzetű teste, álló füle és bozontos farka is északi származásra utal. Jellegzetes testtartása meglehetősen könnyed. Eredeti funkciója szerint hámban kiválóan dolgozik, könnyű terhet közepes sebességgel, hatalmas távolságokra elhúz. Testalkata és formája híven tükrözi eredendő erejét, sebességét, állóképességét. Kissé ferde szemeinek élénk és barátságos kifejezése a jó társ alkalmazkodó tulajdonságaira utal. A kanok megjelenése erőteljes, de sohasem durva, a szukák vékonyabbak, a testfelépítmény törékenysége nélkül. Megfelelő kondícióban, jól fejlett és feszes izomzatnál a szibériai huskyn nincs (nem lehet!) túlsúly.