PAPILLON

A papillon – ki gondolná – a kontinentális törpespánielek családjába tartozik. Hegyes orrocskáját, apró termetét figyelve nehéz elhinni, hogy igen közeli rokona a tömpe orrú, domború koponyájú cavalier king charles spánielnek, sôt: a papillont tekinthetjük a „királyi” fajta közvetlen ôsének.

Egészen pontosan két fajtáról kell beszélnünk: a felálló fülû „pillangó” papillonról és a lógó fülû „éjjelilepkérôl”, a phalene-ról. A két változat csupán fülében különbözik egymástól, mégis, ez az aprócska eltérés hatalmas népszerûséget hozott a papillonnak, míg a phalene csupán árnyékéletet él mellette.

A legkorábbi bizonyítékok – régi freskók – szerint törpespánielek már a XIII. században léteztek, sôt gyakori kedvencei voltak az arisztokrácia képviselôinek. A firenzei Santa Croce bazilikában látható, Utolsó ítélet címû híres freskón is szerepel egy törpespániel, akárcsak a Medici család szinte mindegyik életképén. Festmények tanúsága szerint a fehér-tarka spánielecskék 300 éven keresztül voltak a francia királyi udvar lakói. A szerencsétlen sorsú Marie-Antoinette is szerette ezeket a kutyákat, egyik kedvence még a börtönbe is elkísérte, sôt – állítólag – még a vesztôhelyre is magával vitte a kutyát, bár kétséges, hogy a forradalmárok tolerálták-e ezt a nagy állatszeretetet, hiszen a francia forradalom az arisztokratákhoz hasonlóan a törpespániel-állományra is igen károsan hatott. De visszatérve a festményekre, Tiziano, Rubens és Murillo is sok-sok törpespánielt szerepeltetett, a rokokóban pedig még skandináv mester képein is felfedezni ezeket az apróságokat. Ezeken a képeken mindig lógó fülû kutyákat látni, egészen 1700-ig, mikor Jacob Bogdani egyik csendéletén egy álló fülû példány jelenik meg. Azt ma már persze nem tudjuk kideríteni, hogy ez a felálló fül véletlen mutációként jelent meg vagy más fajták bevonásának köszönhetô. Egy biztos, ma már a papillon sokkal népszerûbb a phalene-nál. Egy idôben egyébként az összes kontinentális törpespániel háttérbe szorult az angol cavalier king chaerles spániel mögött, csak a XIX. század második felében kezdték francia és belga kedvelôik újra népszerûsíteni.

A papillon kedves, ragaszkodó fajta, de korábban nem csupán kellemes természete miatt tartottak rá igényt: azért is voltak az elôkelô dámák állandó kísérô, hogy elkapdossák az asszonyukon pattogó bolhákat és más élôsködôket.

A papillon a legapróbb kutyafajták közé tartozik, a legkisebb példányok súlya csupán másfél kiló, de a nagyobbak is csak maximum 4 és fél kilógrammosak, az 5 kg már nem kívánatos. Amilyen apró, olyan öntudatos fajta, temperamentumos, energikus, tele életkedvvel. Nemcsak megkapóan sármos, de ismerôi szerint megdöbbentô beleérzôképességgel rendelkezik, mintha csak olvasna gazdája gondolataiban… Hûséges, lojális típus, de idegenekkel szemben is barátságos. Játékos, alkalmazkodó, így több kutyával vagy más háziállattal is könnyen együtt tartható. Intelligens, könnyen tanul, nemcsak a kísérôkutya-vizsgát teheti le sikerrel, hanem az obedience feladataival is könnyen boldogul. Ezek után magától értetôdô, hogy az agility-pályán is kiváló versenyzô, mintha csak egy aprócska, lökhajtásos szôrpamacsot látnánk száguldani, olyan gyors.

Ausztriában a fajta képviselôi több Országos Bajnok címet szereztek, pillanatnyilag is több aktív versenyzô papillon van az országban. Svédországban gombakeresésre is használják, sôt a rendôrség is alkalmazza kábítószeres kutyának. Kirándulni is nyugodtan magunkkal vihetjük, túrákon is fáradhatatlan a papillon, amilyen kicsi, olyan kitartó: ugyanakkora távot képes teljesíteni, mint gazdája.

Ápolása nem túl bonyolult, hetente egyszer alaposan át kell kefélni, a fülszôrzetet háromnaponta kifésülni, hogy ne filcesedjen. Kölyökvásárlás elôtt alaposan gondoljuk meg több mint egy évtizedre kiható döntésünket, ugyanis a papillonnál nem ritka a 16–17 éves életkor sem.ŰŰ

A törpe spánielek a legelterjedtebb feltételezés szerint Európából származnak, habár azt sem lehet kizárni, hogy őseik Kelet-Ázsiából érkeztek kontinensünkre. A mai phaléne-hoz nagyon hasonló kutyákat elsőként a XIII. században ábrázoltak olasz művészek freskókon és olajfestményeken. Ezek a kutyácskák általában gyerekekkel vagy nemesekkel szerepelnek a képeken. Elképzelhető, hogy a vadászatra használt spánielek között felbukkanó kisebb egyedeket a nőknek és gyerekeknek hagyták meg játszópajtásnak. Egy adag vadászösztön még napjainkban is felfedezhető a papillonban és phaléne-ban. Különösen Tiziano képein látható nagyon sok, egymáshoz igen hasonlító törpe spániel. Ebből egyrészt arra lehet következtetni, hogy már akkor, a XVI. században megszilárdult ez a típus, de ugyan akkor az is elképzelhető, hogy a festő ugyanazt a néhány kutyát ábrázolta mindegyik képén, csupán dekorációs célból. A XVI. század közepétől már francia festők művein is felbukkannak ezek a kutyácskák. Az ölebek gyors elterjedése a nyugat-európai országokban nem véletlen: az uralkodó családok egymás közötti házasságai során a hölgyek négylábú kedvenceiket is magukkal vitték férjük udvarába, de a kutyák kedvelt ajándéktárgyak is voltak akkoriban. Habár a – mai hivatalos nevén – kontinentális törpe spániel Olaszországból kiindulva terjedt el Európában, leginkább a franciáknak köszönhető a mai modern fajta kialakulása. A törpe spánielek ezen típusa évszázadokon át kedvelt volt a francia udvarban, anélkül, hogy a kutyák külseje túl sokat változott volna. Angliában is szerették a kis méretű spánieleket, de inkább a szélesebb fejű, rövidebb pofájú ebeket kedvelték, így a XVIII. századra egyértelműen ketté vált az angol toy spániel és a kontinentális törpe spániel.

A felálló fülű, papillon elnevezésű változat valamikor a XVII. század végén alakulhatott ki, mivel festményeken kb. 1700-tól szerepelnek a „pillangók”.

A bécsi természetrajzi múzeumban egészen különleges fajtatörténei emlék látható: egy piros selyempárnán, üvegbura alatt őrzik Mária Terézia kutyácskáját, akit valamikor 1740 és 1750 között preparálhattak.

A francia forradalom után, akárcsak az arisztokratákra, kutyáikra is rossz idők jártak. A XIX. századnak kellett elérkeznie, mire Franciaországban és Belgiumban újra felfigyeltek a törpe spánielekre, és megkezdték a fajtaazonos tenyésztést. Ebből kifolyólag kontientális törpe spániel hivatalosan, az FCI besorolása szerint is két fajtagazda országgal rendelkezik, Franciaország és Belgium számít a fajta őshazájának. Az első fajtaleírást 1905-ben fogalmazták.

A törpe spánielek nagyon vidám, játékos, élénk, társaságkedvelő jószágok, de egyúttal azt is megérzik, ha gazdájuk nyugalomra vágyik. Arra is nagyon érzékenyek, ha valamilyen konfliktus, feszültség van a családban, és ettől nagyon szenvednek, és mindent megtesznek, hogy ismét visszaálljon a harmónia. Érzékeny, de intelligens fajta. A fiatal kutyákat nem ajánlott hosszú órákra egyedül hagyni, ezért érdemes őket párban tartani, de akár egy macska is társaságot jelent a számukra. Csak a felnőtt kutyákban alakul ki az a szokás, hogy idővel elalszanak, ha egyedül vannak. Minden évszakban imádnak nagyokat sétálni, és talán nem is gondolnánk, de kiváló sportkutyák: az agility-világbajnokságon minden évben szerepenke törpe spánielek. Szőrzetének ápolása nagyon könnyű: mivel nincs aljszőrzete, ami összefilcesedhetne, elég hetente egyszer-kétszer átkefélni. Csak a fülére kell ügyelni, mert ott könnyen csomósodik a szőrzet. A fajta várható átlagéletkora kb. 12 év, de nem ritkák a 15 éves veteránok sem.