Pumi

Nem tehetek róla, de ezek a pom-pom fülû mókamesterek állandóan a híres Ferdinánd bohócot, a halántéktájon kissé kusza üstökû nevettetôt juttatják eszembe. Aki egy-egy turpisság után kajánul a képünkbe kacsintott csibészes vigyorgás közepette.

Talán nem járok messze az igazságtól, de a pumi ilyesmi szerzet. Ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy a középpontban legyen, a maga saját kicsi világában szerepeljen. Kiapadhatatlan serénysége addig- addig terjed, amíg a legdurcásabb állapotban lévô gazdájának is mosolyt csal az ábrázatára. Mellette a rezzenéstelen arcvonás még egy meditáló tibeti szerzetesnek is nehezére esne. Vagy önfeledten élvezzük a társaságát, vagy a papucsot röpítjük feléje, hogy már végre nyugtunk legyen tôle. Körülbelül így zajlik az élete annak, aki pumival osztja meg közvetlen családi fészkét. Ebbôl következik, hogy a fajta leginkább az aktív, mozgalmas, lendületes életet élô egyéneknek, és famíliáknak ideális. Oda való, ahol a pezsgés, a nyüzsgés, az állandó vélemény nyilvánítás megszokott életvitelt jelent.

A magyar pásztor terrier

A pumi a hazai fajtáink közül villámkarriert futott be a kilencvenes évek közepétôl. Ezt a tendenciát leginkább kutyakiállításainkon mérhettük le, ahol gyakran hatvannál is több „pamacskagylójú” esélyes közül kellett kiválasztania a bíráknak a gyôzteseket. Ez hozzávetôleg azt jelentette, hogy a legkedveltebb külföldi fajták nevezési létszámával vetekedett a pumis mezôny. Mi az oka ennek a hirtelen fellendülésnek? A pumi tenyésztôk, és tartók egy része valamire nagyon ráérzett. A pumi csak akkor emelkedhet ki üde szigetként a kutyafajták szinte kimeríthetetlen választékot nyújtó tengerébôl, ha valami különlegeset tudnak nyújtani a kutyát vásárolni óhajtó rétegnek. Ezek a pumisok jelentették a derékhadát azoknak a lelkes kísérletezôknek, akik elvetették a magvát a terelôkutya versenyeknek hazai berkeinkben. Még ôk sem gondolták elôre, hogy ez a magonc ilyen buja hajtásba kezd. A puminak ez a közeg az igazi táptalaj, itt érzi magát elemében. A terelés az igazi kihívás, az igazi hivatás. Óriási lehetôség a fajtában feszülô kimeríthetetlen energia kiaknázására, megzabolázására. És a pumik bizonyítottak. A terelôversenyeken, a terelési ösztönpróbákon a hajtófajtáink közül a legbiztatóbban szerepeltek.

Honnan ez a robbanásközeli vitalitástöltet a pumiban? Minden valószínûség szerint az ereiben csörgedezô terrier vér a felelôs ezért. A XVII.–XVIII. században a merinói juhokat hazánkba kísérô francia eredetû, terrier jellegû terelô kutyafajták a pulival keresztezôdtek. Így jött létre a pulinál rövidebb szôrköntöst viselô, álló, a felsô harmadától bicsakló fülû eb. A puli utolérhetetlen intelligenciájából egy jó adag ötvözôdött benne a terrierek nyughatatlan, izgô- mozgó természetével. E mixelés a terelômunkában szinte párját ritkító „koktélt” eredményezett. Számos pásztorember munkája során az ilyen típusú ebekre esküdött, volt aki azonban a mudi jellegûeket, vagy a puli terelésben jártas példányait helyezte elôtérbe. Mindenféle lábasjószág mellett megállja a helyét. Nem riad vissza a nagytestû kérôdzôk, így a marhák megzabolázásától sem. A pásztorok szerint a legnehezebben kordában tartható disznókonda mellé találni sem lehet ideálisabbat a fajtánál. A pumi elsô híres tenyésztôje az írott krónikák tanulsága szerint gróf Festetics Samu. Néhány fénykép is megôrizte az utókor számára néhány szép pumiját. Ekkor 1909-et írnak. A 20-as évek elejére teljesen elkülönül a pulitól, s mint önálló fajtát mutatják be a kiállításokon.

Szélvész az agility pályákon

A már említett 1990-es évek közepéig tulajdonképpen egy kevéssé ismert, a kiállításokon csekély létszámban felvezetett fajtaként jellemezhetjük a pumit. Náluk is megemlíthetjük a mudikról szóló írásunkban már taglalt skandináv jelenséget. Északi barátainknál hihetetlen népszerû, szívesen fogadott hazánkfia a pumi. Egyik leghíresebb képviselôjük Miklós, a finn tulajdonban lévô agility világkupa gyôztes kutya. S ha már ennél a XXI. századi sportnál tartunk érdemes egy kicsit megállni. Kis túlzással a pumi erre született, már ha nincs lehetôsége a terelésre. Szélvészgyors, fordulékony, termetéhez képest hihetetlenül ruganyos. A mindent elsöprô lelkesedés, tenni akarás következtében sokszor egyfolytában csahol az akadályok fölött repkedve. Ez az állandó kommentálása a pályának a nézôk számára roppant mókás. Ha a felvezetôje eljut kutyájával arra a szintre, amikor már tökéletesen irányítható, akkor nehéz nála eredményesebben szerepelni. De a vérét pezsdítô, kissé csökönyös, önfejû terrier vért nem egyszerû mindig kordában tartani. Sokszor nagyon lelkes, nagyon menne, szinte egyszerre akarja „felfalni” a pályát, csak nem mindig az elôírt irányban. A legnagyobb kihívás az agility-ben, hogy a kutya, gazda összhang mûködôképes legyen.

E fajta képviselôi is megmutatták már magukat a televízió, és a film világán keresztül a közönségnek. A népszerû Kuckó címû gyermekadás társmûsorvezetôje sokáig egy Ancsa nevû pumi volt. Minden idôk egyik leghumorosabb magyar filmjében, az Indul a bakterházban választani sem lehetett volna odaillôbb figurát, mint a pumit. Ô alakította a Bundás névre hallgató világcsavargó kóbor ebet.

A hétköznapi életben a pumi inkább kertes házba javasolható, de ahol a nagyfokú mozgásigényét kielégíteni hajlandó a gazdi, ott emeletes házban is tartható. Rendkívül éber, elsôrangú jelzô, házôrzô eb. Figyelmét semmi el nem kerülheti. Még egy madár sem repülhet el a telek felett anélkül, hogy ne figyelmeztesse: „ez bizony az én birodalmam.” A pumi vásárlása esetén jó ha mérlegeli a leendô tulajdonos, hogy ne a Mézga családból ismert Máris szomszéd típusú emberek éljenek közvetlen közelében, mert a fajta „bôbeszédûsége” miatt sokszor nem kívánt látogatójuk lehet. A színválaszték hiányára sem fogható a pumi vásárlás elôtti tanácstalanság, hiszen szürke, fekete, fehér, fakó árnyalatokból válogathatunk. Az ideális testmérete 40–45 cm, ami elôrevetíti, hogy nem túl nagy „fogyasztású” ez az eb. Szôrzete több ápolást igényel, mint a mudié, de különösebben nem megterhelô. Fôleg a kiállításra szánt példányok felkészítésére kell nagyobb gondot fordítani. Az ideális ápolása a kézzel való trimmelés lenne, de ezt nem teszi lehetôvé minden egyed szôrminôsége, s ilyen esetben bizony az olló is elôkerülhet.

A betegségekkel szemben ellenálló, egészséges fajtát vállalók a pumiban hosszú életû, nem mindennapi társra, egy hamisíthatatlan fazonra lelhetnek.

ŰŰA PUMI

A pumi a XVII-XVIII: században, hazánk területén kialakult terelő pásztorkutyafajta. Nem tekinthető tehát őshonosnak. Kialakulásában minden bizonnyal a puli akkori változata játszotta a meghatározó szerepet. A könnyűipar fejlődésével párhuzamosan Franciaországból és Németországból megélénkült a merinó juhok importja, melynek során francia és német terelő pásztorkutyák is érkeztek Magyarország területére. Minden valószínűség szerint keveredtek a pulival. A puli és a pumi elnevezést a század elején gyakorta szinonimként használták.

A pumi elnevezéssel elsőként Dr. Hankó Béla munkája nyomán 1795-re visszautalva találkozunk. Pethe Ferenc a Természet históriája című könyve 1815-ben szintén említi a pumit. A név eredete valószínűleg a pomeránius elnevezésben gyökeredzik. Pomeránia egykori porosz hercegség Brandenburg és Mecklenburg között. Termékeny síkságán a század elején a földművelés és az állattenyésztés volt a meghatározó megélhetési forrás.

A pumit önálló fajtaként 1920-tól írja le a szakirodalom. 1920-ban még mint a puli változata jelenik meg a dunántúli kiállításokon. 1923-ban a Gödöllőn rendezett bemutatót követően egyértelműen különválasztják a két terelő fajtát. 1924-ben 134 egyedet rögzítenek a pumi törzskönyvében. 1927-ben a budapesti országos kutyakiállításon 12 pumit mutatnak be. A pumiban úgy tűnik szerencsésen ötvöződött a puli valamennyi kedvező tulajdonsága, és a keresztezésben részt vevő német spicc és francia chien de Brie fajták terrier jellege. Raitsits pásztor-terriernek képzelte el a pumit. Az érdekes szóösszetétel is tőle ered. A puli és a pumi fajtaleírásai során arra törekedett, hogy minél inkább elkülöníthető legyen a két fajta. A puli előnyeit a puminál hibaként írta le, a pumi fajtabélyegeit a pulinál diszkvalifikáló tényezőként határozta meg. Gondoljunk csak a fej formájára. A puli esetében fonalgombolyag szerűen kerekded, míg a puminál téglaszerű. A fültartás a pumi esetében álló és lebicsakló, míg a pulinál tőből lefelé irányul. A puli szőrzete nemezesedő, a pumi szőre inkább szálkásodásra hajlamos, esetleg apró tincses.

A fajta első tudományos leírása 1935-ben történt és Dr.Anghi Csaba nevéhez fűződik.

A világháborúk jelentősen visszavetették a pumi tenyésztés kezdeti sikereit. Az 1950-es években azonban új lendülettel indult a fajta regenerálása. A néhány elkötelezett tenyésztő tanyákon, pásztoroktól vásárolta tenyészállatát. A kezdeti szükségszerű látszatra törzskönyvezés és a fajta szerény egyedszáma miatt még a hetvenes években is rendkívüli küllemi heterogenitás jellemezte a hazai populációt. A fajta nemesítését ekkor Dr. Ócsag Imre egyetemi tanár, az állattenyésztéstan professzora, mint a fajtaklub elnöke irányította. Tevékenysége nyomán sokat javult a fajta típusa és külleme. Egyre több pumi jelent meg a kiállításokon és a tenyész-minősítéseken. Érdekes, hogy ekkor a finn tenyésztők már jelentős számú, kitenyésztett állománnyal rendelkeztek. A fajta törzskönyve Magyarországon ma is nyitott.

Az utóbbi tíz évben a pumi újabb jelentős küllemi változáson ment át. Tudatosult a tenyésztőkben a puli és a pumi közötti lényegi különbség. Felismerték a céltudatos szelekció irányát.

Az állomány típusa homogenizálódott. Kevésbé szórt a méret, tetszetős, változatos a szőrzet színe. Ma legdivatosabb a szürke számos árnyalata. Ritka a valódi fekete. Egyre több a fehér színű egyed. A tenyésztők a fajtaklubok szervezésében rendszeresen terelő ösztön próbákat rendeznek, amelyeken a fajta munkakészségét, engedelmességét, vérmérsékletét tesztelik. Szerencsére sikerült megőrizni a pumi rendkívül élénk, terrieres vérmérsékletet. Felső egyharmadában megtört és előrebicsakló fülei, élénk tekintete bohókássá teszik a fajtát. Szőrének kismértékű trimmelése, alakítása a kiállításokon előnyére válik. A tenyésztők és klubok véleménye a szőrápolás mértékéről megoszlik. Tény azonban, hogy a fajták a fajta evolúciója során a tenyésztési célok szerint folyamatosan változnak. E változás kitűnő példáját láthatjuk a pumi populáció dinamikájában az elmúlt 20 év során. Az ősi jellegre hivatkozva elhanyagoltan, ápolatlanul, gyenge szőrkondícióban bemutatnia pumit ma már szakszerűtlenség, s ez a fajta, a tenyésztők és a standardot megalkotó ország hitelét is rontja. A gyakori nyírást igénylő, lágy szerkezetű szőrzet nem kívánatos, a teljesen természetes, szálkásodó szerkezetű pedig kevésbé esztétikus. Valahol a két szélső típus között található az ideális, a tenyésztők meghatározó hányada ezt a formát próbálja kinemesíteni. Az utóbbi tíz évben a fajta népszerűsége különösen a fiatalok körében nőtt. A kiállításokon rendezett fajtabemutatók, ügyességi versenyek, terelőbajnokságok szélesebb körben ismertté tették a pumit.

Számos törzskönyvezett kutya ma is pásztorok mellett dolgozik. Napjainkra azonban tagadhatatlanul a sporttenyésztés és a kiállítások világa alakítják a fajtát. Évente 300-500 kölyköt törzskönyveznek.

A pumi hihetetlen éberségével minden neszre reagál. Maga az élő lelkiismeret. Ugatós fajta, ezért a szomszédok általában nehezen viselik. Mindent terel, ha másra nincs módja gazdája sarkát csipkedi. A pásztoremberek ma is szívesen alkalmazzák. Csahosan terel, a gyapjút nem szaggatja. Gyakran okoz meglepetéseket, például amikor begyűjti a tyúkok alól a tojást. Gyorsan tanul és örömmel dolgozik, ezért ideális fajta az ügyességi bemutatókon. A kisebb gyerekek is könnyedén kezelik. Finnországban a tenyésztése és a vele való kutyás sport rendkívül népszerű Mivel középnagy testű, könnyen tartható lakásban is. Rendkívül izmos, szikár, szilárd szervezetű. Régebben dúvadirtásra is alkalmazták. Szőrzete egyszerűen ápolható, bár szakértelmet igényel. Színe változatos. Keresett színek a szürke számtalan árnyalata, a hófehér és a fekete. Ez utóbbi napjainkban meglehetősen ritka, míg a hatvanas években gyakori volt. A fajta népszerűsége várhatóan tovább nő.

Legfontosabb bírálati szempontok: Terrieres karakter, test és koponya arányok, jó kötésű, stabil felső vonal, típusos de elegáns szőrzet, ívelő, nem szorosan záródó farok tartás.

Mészáros Mihály

Származása:
Magyarország
Felhasználása:
Terelő pásztorterrier. Kiválóan alkalmas a nagyobb állatok terelésére is. Jó szimatú. Házőrzésre, dúvad és rágcsáló irtására igen bevált. A luxustartást is jól bírja. Nagy mozgásigényű, kitűnő kísérő és sport kutya.
FCI besorolása:
I. fajtacsoport őrző és terelőkutyák. Juhász és pásztorkutyák (a svájci havasi kutyák kivételével)
1. szekció Juhászkutyák
Munkavizsgára nem kötelezett fajta.
Rövid történeti áttekintés:
A XVII - XVIII. Században Magyarországon alakult ki az ősi puli, valamint az országba bekerült német és francia terrier jellegű terelő ebek kereszteződése folytán. A XX. század eleje óta önálló kutyafajtaként jegyzik.
Általános megjelenés:
Középnagy testű, nagyon élénk vérmérsékletű, bohókás megjelenésű, terrier jellegű pásztorkutya. A terrier jelleget leghatározottabban a feje mutatja: az arcorri része megnyúlt, füle felálló, melynek felső egyharmada előre bicsaklik. Törzse és a végtagok oldalról négyzetes formát mutatnak. Nyaktartása a közepesnél magasabb, állandóan figyelő jellegű. Szőrzete középhosszú, göndör, vagy hullámos, tincsekbe rendeződő. Több színben előfordul, de mindig egyöntetű kell, hogy legyen.

Fontos méretarányok:
Testhossz / Marmagasság: 1/1
Mellkasmélység / marmagasság: 45-50/100
Mellszélesség / marmagasság: 30-33/100
A nyak hossza megegyezik a fej hosszával, és a marmagasság 45 %-át teszi ki. Az orr hossza a fejhossz 45-50 %-a.

Viselkedés és jellem:
Nyughatatlan vérmérsékletű, nagy munkakedvvel megáldott, rendkívül élénk terelő eb. Vakmerően bátor, az idegenekkel szemben bizalmatlan. Értelmessége, élénksége, véleményalkotó és -nyilvánító képessége, rámenős természete miatt mindig magára vonja a figyelmet. Elég hangos fajta. Egész megjelenése tettrekészséget és hatalmas temperarumot sugároz. Állása, figyelő magatartása mindig tevékenykedő testtartást mutat. Félénkség, vagy flegma viselkedés - fajtaidegen tulajdonság.

TESTFELÉPÍTÉS
1. Fej
Megnyúlt, viszonylag keskeny. Alakjára a megnyúlt arcorri rész nyomja rá a bélyegét.
Agykoponya:
Koponya: A fejtető közepesen széles és domború. A homlok hosszú, kevésbé domborodó, oldalról lapos. A szemboltívek mérsékelten fejlettek.
Stop: A stopvonal alig érzékelhető. A homlok síkja a szemboltívek között szinte egyenes vonalban folytatódik az orrhátra.
Arckoponya:
Orrtükör: Keskeny, egyenes metszésű, valamennyi színváltozatnál fekete.
Fang: Az orrhát egyenes. Az arcorri rész megnyúlt, és elkeskenyedő, de nem hegyes.
Ajkak: Feszesen simulnak a fogsorhoz, sötéten pigmentáltak.
Állkapocs/Fogak: Az állkapocs erős. Fogazata szabályos, ollós záródású, teljes. Fogai fejlettek, erősek, fehérek.
Pofa: Jól izmolt.
Szemek: Közepes nagyságúak, ovális alakúak, kissé ferde metszésűek, élénk, értelmes kifejezésűek, sötétbarna színűek, közepes távolságra helyezkednek el egymástól. A szemhéjszél feszesen zárt, jól pigmentált.
Fülek: Magasan tűzöttek, felállóak. A fül csúcsa felső harmadában határozottan előre és kissé oldalt bicsaklik. Közepes méretűek, arányosak, formája fordított V- alakú.
2. Nyak
Középhosszú, kissé ívelt, jól izmolt; a közepesnél magasabb illesztésű, a vízszintessel 55 fokos szöget zár be. A nyak bőre feszes, száraz, ránctalan.
3. Törzs
A törzs hossza azonos a marmagassággal - négyzetes felépítésű. Csontozata finom és szikár. Izomzata jól fejlett, nem terjedelmes, különösen feszes és szívós. Arányos, harmonikus megjelenés mellett rendkívül szikár fajta.
Felső vonal: Egyenes
Mar: Határozottan kiemelkedik, hosszú, és hátrafelé lejt.
Hát: Rövid, egyenes és feszes.
Ágyék: Rövid, feszes kötésű, szintén egyenes.
Far: Rövid, enyhén csapott, közepesen széles.
Mellkas: Szügye egyenes síkú, nem domborodó, nem széles, inkább mély. Bordázata nem dongás, inkább lapos. Mellkasa mély és hosszú, jó íveltség esetén a könyök magasságáig húzódik.
Has: Feszes, hátrafelé felhúzott.
Alsó vonal: Kifejezetten előremélyülő.
4. Farok
Magasan tűzött, határozottan felfelé induló, a far fölött élére állított kör alakot képezve a kereszttájékra kunkorodik. A farok koronaszőrzete 7-12 cm hosszú, szálkás jellegű, dús, szerteálló, kevés aljszőrzetet tartalmaz. A kurta farok, és a farkcsonkítás nem megengedett.
5. Végtagok
Elülső rész:
Az elülső végtagok a szügy síkjából kiindulva függőlegesen támasztják alá a törzset. A két végtag oszlopos, párhuzamos, nem túl széles állású.
Lapocka, váll: A lapocka hosszú és meredek. Dőlésszöge a vízszinteshez viszonyítva 55 fok. A vállbúbok a szügy síkjából nem domborodnak ki.
Felkar: Rövid, jól izmolt. A lapocka és a felkar által bezárt szög 100-110 fok.
Könyök: Szorosan a testhez záródó.
Alkar: Hosszú, szikár.
Elülső lábközép: Meredek.
Elülső mancsok: Szorosan zártak, boltozatosak - macskamancsok. A talppárna rugalmas. A karmok erősek, feketék vagy palaszürkék.
Hátulsó rész:
Általános: A hátulsó végtagok nagyon erősek. Oldalról nézve hátraállítottak. Hátulról nézve a végtagok párhuzamosak, egyenesek, nem túl szűk, és nem túl széles állásúak.
Comb:. Izmos, hosszú, hátraállított.
Térd: Az elülső végtag könyökével egy vonalban helyezkedik el.
Lábszár: Izmos, hosszú.
Csánk: Szikár, és élesen kirajzolódik. A csánkízület a vízszintessel 45 fokos szöget zár be.
Hátulsó lábtő: Rövid, meredek, szikár.
Hátulsó mancsok: Elülsőkkel azonosak. Fattyúujjak nem kívánatosak, eltávolítandók.
6. Mozgás
Járása igen élénk, temperamentumos. Lépése rövid, nagy energiájú, mozgása "pattogó", dinamikus. Hetykén, büszkén jár. Ügetése könnyed, harmonikus; hátulsó végtagjait pontosan a mellsők nyomába helyezi. Vágtája böködő szökdécselés, nagyon gyors, és fordulatos.
7. Bőr
Ránctalan, feszes, erősen pigmentált. A szabad bőrfelületek palaszürkék, vagy feketék.
8. Szőrzet
Tincseket képező göndör, vagy hullámos, sohasem sima, és sohasem zsinóros. Átlagban 4-7 cm hosszú, kisebb-nagyobb tincsekbe rendeződő, rugalmas, bozontos és sűrű. Erőteljes, de nem durva, szálkás jellegű felszőrökből és puha aljszőrökből tevődik össze.
A füleken dús, szerteálló, szálkás koronaszőr van. A szem és az arcorri rész szabadon kivehető. A szőrzet kívánatos felkészítési formája a kézi trimmelés. A fejen és a végtagon ollóval történő igazítások lehetségesek. A teljes szőrzet nyírása nem kívánatos.
Szín:
- A szürke különböző árnyalatai /a születéskor általában fekete, idővel kiszürkül/
- Fekete
- Fakó: vörös, sárga krém alapszínek /a fekete, vagy szürke árnyékoltság és a kifejezett maszk kívánatos/
A szőrszín mindig fedett, egyöntetű legyen. A csokoládébarna szín, tarkázottság, minden összefüggő, élesen elkülönülő színrajzolat /pl. cser jegyek, nyergesség/ kizáró ok. 5 cm-nél kisebb átmérőjű fehér mellfolt és a lábujjakon fehér tűzés nem hiba.
9. Méretek
Marmagasság:
Kanok: 41-47 cm, ideális nagyság: 43-45 cm
Szukák: 38-44 cm, ideális nagyság: 40-42 cm
Testsúly:
Kanok: 10-15 kg, ideális testsúly: 12-13 kg
Szukák: 8-13 kg, ideális testsúly: 10-11 kg
10. Hibák
Az előbb említett pontoktól való minden eltérés hibának tekintendő, amely értékelésének pontos arányban kell állnia az eltérés fokával.
11. Kizáró hibák
- Kerek, puliszerű fej. A fej 40%-ánál rövidebb arcorri rész.
- Erős, kifejezett stop.
- Kettőnél több P1-es, és minden más fog hiánya.
- Előre és hátraharapás, keresztharapás.
- Egyenesen felálló, tövéből lógó, vagy felemás fülek.
- Rövid, sima szőrzet. Hosszú, erőteljesen nemezesedő, vagy nyílt, szerkezet nélküli szőrzet.
- Színhibák.
- A standard leírásban rögzített, előírástól eltérő méret.
Utólagos megjegyzés:
A kanoknak két, teljes egészében a herezacskóban elhelyezkedő, szemmel láthatóan normálisan fejlett herével kell rendelkezniük.