NYUGAT – SZIBÉRIAI LAJKA

A lajka neve a történelembe 1957-ben került be, amikor az oroszok fellőtték az első mesterséges műholdat, a Szputnyikot. Ennek egyetlen utasa volt egy Lajka névre hallgató szuka. A Lajka név a nagy esemény miatt hirtelen közismert lett, de nem sokan tudták, hogy ez tulajdonképpen fajtanév, amely az Oroszország spicctípusú vadászkutyáit foglalja magába.

Lühr 1929-ben ezt írta a lajkáról: „A szó szoros értelemben vett fajtáról e kutyák esetében korántsem beszélhetünk, nemzedékeken át csakis munkateljesítmény alapján tenyésztették valamennyit. A munkavégzés céljából való tenyésztés mindazonáltal egységesnek mondható típust eredményezett.” Leírta még, hogy bármilyen jól végzik is a munkájukat gyakran nem kapnak élelmet, ezért önellátásra kényszerülnek, tartásmódjuk pedig rideg és goromba, ami a zord létkörülmények hatásának köszönthető. Idomításuk legföljebb a pórázra szoktatásig terjedt. Ennek köszönhetően a mai napig tartásmódra igénytelen, nem válogatós élelemmel kapcsolatban, egészséges fajta.

Több nép lajkáiból alakították ki a mai nyugat-szibériai lajkát pl.: vogul, hanti, manysi. Emiatt a fajtastandardot igen tág határok között határozták meg az oroszok, amelyet az FCI 1980-ban fogadott el.

A lajkák kimondott tenyésztése kb. 1920-1950-ben kezdődött, jelenleg is főleg tenyésztő állomásokon tenyésztik őket. Fő szempont a használhatóság és a teljesítőképesség.

Legközelebbi rokonai a kelet-szibériai lajka, orosz-európai lajka /melynek végleges kialakulásában tevékenyen részt vett/, karélai-finn lajka, szibériai husky, grönlandi kutya.

Az egykori Szovjetunió területén és Nyugat-Európában a lajkák közül a nyugat-szibériai lajka a legelterjedtebb lajkafajta.

A lajka szó az orosz „lajaty” igéből származik, jelentése ugatni, ugatós, ami nem véletlen.

A lajkák vadászkutyák, amelyek némán rohannak a csapán, és hangos ugatással hívják oda a gazdájukat, ha fölverték, állítják a vadat. Emiatt a vadászmód miatt nevezik őket, „állóra csaholó” vagy riasztó ebnek. A lajka hangját különben nagyon ritkán hallani ok nélkül.

Vadásznak velük kis prémestől a nagyvadig illetve keresnek földön, föld alatt, fák tetején, ami egyedülállóvá teszi őket a vadászkutyák között. Például: mókusra, cobolyra, nyestre, rókára, rozsomákra, madarakra, jávorszarvasra, vaddisznóra, szibériai tigrisre, medvére. A felsorolásból is látszik, hogy szinte mindenre ami él és mozog. Meg kell azonban mondani, hogy nem mindegyikre használhatók egyformán, minden kutyának vannak „kedvencei” amire kitűnően dolgozik és vannak olyanok, amelyekre kevésbé használható. Ezt nagyban befolyásolja, hogy ahol bevezetik a vadászta fortélyaiba, ott milyen vadfajok találhatók, illetve vannak olyan vérvonalak, amelyek egyes állatokra kimondottan nagyon jól használhatók /pl.: coboly, rozsomák, tigris, medve/. Ezeknek a kutyáknak és utódaiknak az értéke jóval nagyobb mint társaiké. Vizsgát minden állatfajtára külön kell tenni, amint aztán felvezetnek a származási lapjára a kutyának.

Önállóan dolgoznak és akár 20-30 km-t is eltávolodnak a gazdától. Munkájuk során a legnehezebb terepviszonyokat is leküzdik.

Használták őket még a hadseregnél mint aknakereső és mentőkutya, Tátrában a lavinasebesültek mentésénél és mint őrkutya.

Nagyon mozgékony, gyors, kitartó, fordulékony, jó a helyzetfelismerő- és tájékozódó képessége. Ezt már az anyjuk mellett megtanulják, aki először kis csipkedésekkel majd lesből való lerohanással készíti fel őket az életre. Így mikor elérik a 8-9 hetes kort már észrevesznek maguk körül minden mozgást, ki tudnak térni a „támadások” elől és ki tudják cselezni a támadót. Jellemük temperamentumos, ragaszkodó, hűséges, játékos. Egy fiatal lajka szinte bármilyen kutyát rá tud venni arra, hogy játsszon vele. Később egyre inkább a vadászat érdekli. Ilyenkor a játék otthonra illetve az olyan területekre korlátozódik, ahol úgy ítéli meg, hogy nincs esély arra, hogy bármilyen vadásznivaló felbukkanjon. Idegenekkel szemben tartózkodó. Munkakedvük a hőmérséklet csökkenésével arányosan nő. Az első hó leesésekor szinte megbolondul, annyira örül neki.

Mozgásigényük nagy, amit futással, kerékpározással, kirándulással lehet a legjobban levezetni. Képzésük önfejűségük miatt nem egyszerű, sok türelem és határozottság kell hozzá. Az igazságtalanságot viszont rosszul viseli, megtorolja. Ha mindezt sikerül szem előtt tartani egy nagyon kellemes társat tudhatunk magunk mellett. Őrző-védő munkára nem alkalmas.

Felépítésüket a használatuk alakította ki. Középmagas termetűek: kanok 54-60 cm, szukák 52-58 cm. Erőteljes megjelenésűek. Fejük ék alakú, fülük háromszögletű felálló, farkuk hátukra vagy oldalukra kunkorodik, ami könnyen felismerhetővé teszi őket. Törzsük rövid, fordulékony, hasuk enyhén felhúzott. Szőrük alul puha aljszőrzet, felül kemény, közepes hosszúságú fedőszőr található, ami öntisztuló. Színük fehértől a szürkén, ordason át a vörösig, bármilyen lehet, tarka és foltos is. Mozgásuk könnyű, ügetés váltakozik a vágtával.