A spániel

A spániel napjaink egyik közkedvelt, szívesen tartott fajtája. Történetük egészen az i. e. V. sz-ig nyúlik vissza az ősi Karthagó koráig ahol egyes ábrázolásokon spánielszerű kutyákat láthatunk. A spániel szó eredetéről két elképzelés létezik. Egyesek szerint a spániel név a karthagói „nyúl” szóból alakult ki, míg mások úgy gondolják, hogy Spanyolország latin nevéből – Hispania. Fejlődésük során mindig is vadászatra használták őket és a fajtaváltozatok különválása is a vadászatban betöltött szerep szerint alakult. A spánielt Shakespeare és Chaucer is megemlíti műveiben. A különböző típusok szétválasztása és külön-külön tenyésztése csak a XIX. sz elején kezdődött. Így napjaink spánieljei megjelenésükben jóval sokszínűbbek mint Shakespeare korában.

Az 1800-as évek közepén az Angol Kennel Klub Fajtakönyve csak súly szerint különböztette meg a spánieleket.Ha a kutya súlya 25 font (11,2 kg) alatt volt, akkor cocker spánielnek nevezték, ha pedig ennél nehezebbnek bizonyult, akkor field spánielnek. Természetesen ezzel a módszerrel egy idő után nem lehetett helyesen különválasztani az egyre markánsabban megjelenő fajtaváltozatokat, ezért az 1885-ben megalakult Spániel Klub minden fajtaváltozatra kidolgozta a standard-et, amit az Angol Kennel Klub 1893-ban bejegyzett a fajtakönyvbe.

A spánielek „társadalma” napjainkban igen változatos; a legelterjedtebb angol cocker spániel mellett megtalálhatjuk az amerikai cocker, amerikai vízi, az ír vízi spánielt, a field, az angol springer és a welsh springer spánielt, a clumber és sussex spánielt; továbbá a King Charles, a Cavalier King Charles, a japán, illetve tibeti spánielt.

A vidám spániel

Bár a spánielek külleme, megjelenése igen változatos, viselkedésük, temperamentumuk nagyon közel áll egymáshoz.

A jellegzetes spániel temperamentum: a vidám spániel. A spánielek temperamentuma vidám, barátságos, hűséges és magával ragadó. Ennek a viselkedésnek a legszembetűnőbb megnyilvánulása a szinte szűnni nem akaró farriszálás és farokcsóválás.

Rendkívül kedvelik a gyerekeket és nagyon jó társak. Bár a spánielek többsége éber, nem támadnak. Mivel alapvetően barátságos, a betörőt inkább barátnak mint ellenségnek tekinti.

„Vadászvérének” következtében szüksége van egy kis önállóságra is, de a hosszú séták alkalmával sem távolodik látótávolságon kívülre. A spánieleknek szükségük van az ember társaságára és annak ellenére, hogy képes végigaludni a napot míg a gazda dolgozik, az együtt töltött időben igényli a foglalkozást és minden alkalmat megragad, hogy játszhasson és mozoghasson.

Az angol cocker spániel

Az angol cocker spániel a spánielek közül a legelterjedtebb és legismertebb fajtaváltozat. Az emberek többsége ezt a fajtát képzeli maga elé, ha a spánielekről beszélünk. Közkedveltsége nem véletlen: remek, tanulékony, intelligens és játékos társa az embernek, emellett kitűnő vadászkutya: a legnehezebb terepeken is megállja a helyét, munkáját földön és vízen egyaránt kitűnően végzi. Kialakulása a XIX. sz. közepére tehető. Kisebb szárnyasok vadászatára használták. A szukák magassága 36-39 cm, a kanoké 37-40 cm. Súlyuk 11-14 kg.

Megjelenése: A fej kissé nagy, az arcorri rész hosszúkás, füle lelógó dús szőrzet borítja, szeme barna. Teste erős, kompakt, mély mellkassal és rövid háttal. Farka csonkolt, tartása a hátvonallal egysíkba esik. Végtagjai közepesen szögelltek, a mancs kör alakú.

Szőrzet: A törzsön hosszú, míg a fejen és a végtagok elülső részén rövid, selymes.

A szőrzet színe: Az angol cocker spániel igen gazdag a színváltozatokban: arany, fekete, fekete-fehér, fekete-cserbarna, vörös-fehér, fekete-fehér-vörösesbarna, cobolyszínű, blauschimmel.

Az amerikai cocker spániel

Mint a neve is utal rá, ez a fajta az angol cocker kistestvére. Végleges kialakulása az 1800-as évek végére tehető. Mint európai társát, szintén vadászatra használták-használják, de kitűnő házikutya is egyben.

A fajta az I. világháború után tett szert nagy közkedveltségre az Egyesült Államokban, de 1936-ig együtt állították ki őket az angol cockerekkel, melyeket ebben az évben ismerték el mint önálló változat. Ennek ellenére az Amerikai Kennel Klub csak 1946-ban ismerte el az angol cocker spániel önálló standard-jét.

A legjelentősebb eltérés a két fajta között méretben van, mivel az amerikai cocker spániel kisebb angol társánál: A szukák magassága 35-36 cm, míg a kanoké 38 cm. Súlyuk 10-14 kg körül mozog.

Általános megjelenésében könynyedebb, elegánsabb kontinentális párjánál, az arcorri rész rövidebb, a koponyacsont domborúbb, a szőrzete selymesebb.

Sokak meglepetésére az amerikai cocker spániel mint show-kutya népszerűsége jelentősen megnőtt az 1960-as évek Angliájában, majd a ringen kívül is egyre kedveltebb lett. Mindezek mellett a legnépszerűbb fajta Angliában és szerte a világon az angol cocker spániel maradt.

A kis kedvencek

A spánielekről szóló rövid ismertetőnk nem lenne teljes, ha néhány mondat erejéig ne térnénk ki a csak kedvtelésből, ölebként tartott, kis termetű spánielfajtákra, melyek legismertebb képviselői a Cavalier King Charles spániel, valamint a King Charles spániel. Hasonló nevük nem véletlen: őseik közösek, nevüket nagy rajongójukról, II. Károlyról kapták. A XVII-XVIII. sz. Angliájában a nemesség és az uralkodóház kedvenceinek számítottak. Később megjelentek az első „torz”-fejű kutyák, ami a fajta kettéválásához vezetett. A két fajta közti legnagyobb különbség is a King Charles rövidebb, tömzsibb fejformája és kisebb termete. Színezetük megegyezik; egyszínű vörös; fekete, sötétbarna-, fehér foltokkal, barna mintázattal; fehér alapon barna mintázattal. A Cavalier magassága 28-34 cm súlya 4,5-8 kg míg a King Charles magassága 25 cm súlya 4-5 kg körül mozog.

Egészségügyi problémák

Szinte az összes spániel fajta erős, egészséges szervezettel rendelkezik. Életkoruk 12-13 év közül mozog. Az előforduló betegségek közül a leggyakrabban előfordulhatnak:

Csípőízületi diszplázia: a hátsó végtagok szabálytalan illeszkedése. Ez a betegség a tenyésztett kutyák legtöbbjénél előforul, leginkább a nagytermetűeknél. Okai főleg öröklöttek, de kialakulhat a helytelen táplálás következményeként is. Megelőzni a tenyészkutyák ellenőrzésével, diszpláziaszűréssel, illetve a nem mentes kutyák tenyésztésből kivonásával, valamint helyes, változatos, kalciumdús táplálással lehet. A kórt orvosolni csonterősítő tablettákkal, illetve súlyosabb esetekben műtéttel lehet.

Fülfertőzés, -gyulladás: Az összes nagy, lelógó fülű kutyafajta rendszeres fülápolást igényel. Ennek az ajánlott rendszeressége: hetente. Ezt legegyszerűbben fültisztító pálcika segítségével végezhetjük, de vigyázzunk, hogy ne hatoljunk túl mélyre a kutya fülében. Sok problémát megelőzhetünk, ha a fülkagyló körüli dús szőrzetet rendszeresen megnyírjuk. Ezzel elejét vehetjük, hogy a dús szőrzetben a por megálljon, illetve jó környezetet biztosítson a kölönböző baktériumok számára.

A fülgyulladásra utaló jelek: barna, gennyes váladék a hallójáratban, állandó fülrázás, fülvakarás, a fej ferdén tartása. Minden esetben azonnal forduljunk orvoshoz!

Trimmelés-kefézés-körömvágás

Trimmelésre elsősorban a kiállításra szánt kutyáknak van szükségük, de az alapvető szőrzetápolás a kutyáról való gondoskodás része, akárcsak a kutya táplálása. Ezzel a folyamattal nem csak a kutyánkat tesszük szebbé, de megelőzhetünk sok fertőzést, betegséget és sérülést is. A helyes trimmelés időigényes és nagy türelmet, szaktudást, valamint felszerelést igényel, ezért mindig forduljunk szakképzett kutyakozmetikushoz, ne próbálkozzunk egyedül otthon!

Körömvágás: a körömvágással elejét vehetjük, hogy – akárcsak az embereknél – a túl hosszú körmök valamibe beleakadhassanak és letörve fájdalmat okozzanak a kutyának, illetve megelőzhetjük hogy a letör köröm környéke esetleg elfertőződjön.

A fül szőrzetének levágása mellett időnként le kell vágni a lábujjak közötti szőrzetet is, szintén a fertőzések elkerülése végett.

Kefézés: A spánielek általában évente egyszer vedlenek, ilyenkor a levedlett szőrzetet napi keféléssel könnyedén eltávolíthatjuk. E mellett a rendszeres kefézés ápolja, csinosítja kutyánk szőrzetét.

Lieb György

Jó tudni: Ha Angliában beszélünk a cocker spánielről, akkor magától értetődően az angol cockerre gondolnak, míg Amerikában az amerikaira.

Spániel-varázs

Az angol cocker spániel világszerte, évtizedek óta a legnépszerűbb fajták egyike. Sikerét kezelhető méretének, változatos színeinek, és nem utolsó sorban tetszetős küllemének köszönheti. Azok a hosszú fülek és az az édes spániel-tekintet sokunkat elvarázsol…

Sok fajtához hasonlóan, a spánielek pontos eredete a múlt homályába vész. Mindenesetre a spánielt Spanyolországból eredeztető teória szerint az angol cocker spániel hasonlít legjobban az egykori ős-spánielekhez. Az irodalomban már a XII. században említik a fajtát: Chaucer és a francia Gaston de Foix is egy kistermetű vadászkutyáról ír, amely társnak is kiválóan alkalmas. Mindkét szerző dicséri e kutyák munkaképességét, mely különösen madarak vadászatánál kiemelkedő. 1570-ben a híres Caius doktor két spánielről ír, egy kisebbfajta ölebről és egy nagyobb testű madarászkutyáról.

A XVII. század elején a spániel megnevezés még több, különböző színű és méretű kutyára vonatkozott, melyek lehettek akár hosszú vagy rövid testűek, gyors vagy lassú mozgásúak is. A méret különbözőségének hangsúlyozása a vadászatra használt spánieleknél jelent meg, mivel más-más részfeladatra használták a kicsi és a nagyobb kutyákat. A vadászati munkára utalva alakult ki több megkülönböztető spániel-elnevezés is, például a springer és cocker vagy woodcock spániel. (woodcock=szalonka). A Kennel Club 1892-ben választotta szét hivatalosan ezt a két fajtát, azonban még ezután is előfordulhatott egyazon alomban két, különböző fajtájú kutya. Egyedül a méret különböztette meg a springer és a cocker spánieleket egymástól, amúgy ugyanolyan származással, színekkel és vadászati stílussal rendelkeztek, és mint fajta, egymás mellett fejlődtek. A XIX. században egy ideig egy másik felosztás is létezett, mely szintén a kutyák méretén, pontosabban súlyán alapult: a 11 kilógrammnál nehezebb kutyákra a field spániel, míg az ennél könnyebbekre a cocker spániel jelzőt használták. Ezekből a vonalakból alakult ki később a sussex spániel is. A 11 kilónál könnyebb kutyák közé tartoztak a Marlborough-ház spánieljei is, az ún. Marlborough cockerek.

Napjaink angol cocker spánielének előfutára, a híres Lily Obo valamikor az 1880-as években született. Bár gyakran még field spánielként könyvelték el, egy dolog biztos: nyolcéves kiállítási karriere alatt nem talált legyőzőre. Tulajdonosa, James Farrow 1902-ben egyik alapító tagja volt a Cocker Spániel Klubnak, akárcsak Mr. R. Lloyd, aki Mr. H.S. Lloyd, az „of Ware” kennel alapítójának apja volt. E világhírű kennelt jelenleg Lloyd leánya, Mrs. Jennifer Carey és unokája, Paula Carey vezeti.

De miért kedvelik olyan sokan az angol cocker spánielt? Valószínűleg mérete is szerepet játszik népszerűségében. Nem túl nagy kutya, marmagassága kb. 38–41 cm, súlya kb. 12–15 kg. Könnyen ölbe kapható, ha kell, egy gyerek is meg tudja tartani pórázon, de mégsem túlságosan kicsi, olyan „kutya-kutya.” Kis lakásban is tartható, még vágatlan farokkal sem dönti fel a padlóvázát csóválás közben, mindenféle környezethez alkalmazkodik. Színe lehet például fekete, arany, barna, mintázata tarka, nagy vagy éppen apró foltokkal, kétszínű vagy háromszínű, egyszóval mindenki megtalálhatja a neki tetsző színű és mintázatú cocker spánielt. A „szőrös” kutyák gyakran népszerűbbek rövidszőrű társaiknál, azonban rendszeres gondozást igénylő bundájuk éppúgy hátrányt is jelenthet. Az angol cocker spániel két pozitív tulajdonságot is egyesít: tetszetős szőrzetének hétköznapi rendben tartása ideális esetben nem igényel extra erőfeszítéseket. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy nem minden cocker szőre sima és selymes; vannak különösen bozontos, gyapjas bundájú egyedek, melyek trimmelése egyetlen kozmetikus számára sem leányálom. Normális esetben azonban elég hetente egyszer-kétszer átkefélni, átfésülni a szőrzetet, hogy a csomósodást elkerüljük; a trimmelést bízzuk kozmetikusra. Ha kiállításokon is szeretnénk résztvenni spánielünkkel, kérjük ki a tenyésztő tanácsát.

A cocker spániel nagyon sokoldalú fajta, így nem a kiállítás az egyetlen közös program kutya és gazda számára. A spániel-populáció meglepően nagy százalékában kifejezetten élénken él a vadászösztön. Sokuknak kiváló a szimata, és minimális tréninggel előhozhatók vadászati képességeik. A cocker spánielt elsősorban a bozótosban való keresésre alkalmazzák. Legtöbbjük ösztönösen jó apportírozó, és szereti a vizet. A vadászösztön mértéke és milyensége természetesen egyedenként különbözhet, de ritka a keményszájú vagy lövésfélő spániel. A spániel klubok hazánkban is kínálnak vadásztanfolyamokat, vadászati kiképzéseket amatőr gazdik számára is. Hazánkban egyébként több angol cocker spániel is aktív agility-versenyző, sőt egyikük, egy fekete kan tagja a 2002-es nemzeti válogatottnak is.

Természetesen származástól és környezettől is függően, de általában a legtöbb cocker spániel gyengéd, szeretetreméltó, gazdájához nagyon ragaszkodó jószág; idegenekkel szemben inkább tartózkodóak. Egy spániel csak módjával rendelkezik őrző-védő ösztönökkel, házőrzésre nem éppen alkalmas, bár némelyikük az átlagosnál jobban szeret ugatni, így minden szokatlan dolgot hangosan jelez. Legtöbbjük könnyen tanítható, de némelyikük nevelése az átlagosnál több rábeszélést és meggyőző erőt igényel. A cockerek energikus, vidám kutyák. Egy angol cocker spániel sohasem lehet agresszíven barátságtalan vagy túlzottan félénk.

Mint említettük, nagyon sokoldalú fajta, de elsősorban családi kedvenc. Egy cocker legfőbb célja, hogy a család teljes jogú tagja legyen. Minden bizonnyal a gazda ágyát is sajtjaként fogja kezelni, és nem érti meg, miért nem lehet veled a nap 24 órájában.

A cocker spánielek általában 12–14 évig élnek. Sajnos náluk is előfordulhat néhány örökletes betegség, például a csípőízületi diszplázia (HD) és a térdficam (PL), illetve különböző szembetegségek. Vásároljunk olyan tenyésztőtől, aki minden szükséges szűrést elvégeztet kutyáin a fajtára jellemző örökletes betegségeket illetően.

Kilenc spániel két kontinensről

A Nemzetközi Kinológiai Szövetség nyolcadik fajtacsoportjába kilenc spániel tartozik: hat brit, egy ír és két amerikai fajta. Sokan csak az angol és amerikai cocker spánielt ismerik, holott már hazánkban is tenyésztenek springert, clumbert és ír vízi spánielt is.

Angol cocker spániel

Az angol cocker spániel évtizedek óta, világszerte a legnépszerűbb fajták egyike. Sikerét kezelhető méretének, változatos színeinek, és nem utolsó sorban tetszetős küllemének köszönheti. Sok fajtához hasonlóan, a spánielek pontos eredete a múlt homályába vész. Mindenesetre a spánielt Spanyolországból eredeztető teória szerint az angol cocker spániel hasonlít legjobban az egykori ős-spánielekhez. 1570-ben a híres Caius doktor két spánielről ír, egy kisebbfajta ölebről és egy nagyobb testű madarászkutyáról. A XVII. század elején a spániel megnevezés még több, különböző színű és méretű kutyára vonatkozott. A méret különbözőségének hangsúlyozása a vadászatra használt spánieleknél jelent meg, mivel más-más részfeladatra használták a kicsi és a nagyobb kutyákat. A vadászati munkára utalva alakult ki több megkülönböztető spániel-elnevezés is, például a springer és cocker vagy woodcock spániel. (woodcock=szalonka). A Kennel Club 1892-ben választotta szét hivatalosan ezt a két fajtát, azonban még ezután is előfordulhatott egyazon alomban két, különböző fajtájú kutya. A XIX. században egy ideig egy másik felosztás is létezett, mely szintén a kutyák méretén, pontosabban súlyán alapult: a 11 kilógrammnál nehezebb kutyákra a field spániel, míg az ennél könnyebbekre a cocker spániel jelzőt használták. Ezekből a vonalakból alakult ki később a sussex spániel is. A 11 kilónál könnyebb kutyák közé tartoztak a Marlborough-ház spánieljei is, az ún. Marlborough cockerek.

Napjaink angol cocker spánielének előfutára, a híres Lily Obo valamikor az 1880-as években született. Bár gyakran még field spánielként könyvelték el, egy dolog biztos: nyolcéves kiállítási karriere alatt nem talált legyőzőre. Tulajdonosa, James Farrow 1902-ben egyik alapító tagja volt a Cocker Spániel Klubnak.

A cocker spániel nagyon sokoldalú fajta, így nem a kiállítás az egyetlen közös program kutya és gazda számára. A spániel-populáció meglepően nagy százalékában kifejezetten élénken él a vadászösztön. Magyarországon több angol cocker spániel is aktív agility-versenyző, Philip, egy fekete kan egyéb sikerei mellett a nemzeti válogatottnak is tagja volt.

Amerikai cocker spániel

Nagy szemek, megkapó tekintet, hosszú fülek és csodálatos szőrzet: az amerikai cocker spániel is világszerte kedvelt, családi kedvencként és lenyűgöző kiállítási sztárként egyaránt. A cocker spánielek a XIX. század végén kezdtek elterjedni Amerikában. F.F. Pitcher New England-i tenyésztő 1882-ben importált az Egyesült Államokba egy Cloe II. nevű szukát. Tőle született a híres Obo II., akit az Amerikában nyilvántartott összes cocker spániel ősének tartanak. 1920-ra már alig akadt olyan cocker Amerikában, melynek ősei között ne szerepelt volna Obo II., azonban ezek a kutyák már jelentősen különböztek a brit tenyésztők által létrehozott cocker-típustól: új fajta volt születőben. 1930-ban az Amerikai Kennel Club még mindkét változatot egységesen cocker spánielként regisztrálta, azonban a különbségek már igen szembetűnőek voltak, különösen a fejformában mutatkozott jelentős eltérés. Az angol típust kedvelők 1936-ban külön klubot alakítottak, és deklarálták, hogy a két változatot nem keresztezik egymással. 1946 szeptemberében az AKC végül külön fajtaként ismerte el az angol és az amerikai cocker spánielt. Angliába 1960-ban „tért vissza” a fajta, egy Hollandiából importált szuka személyében. Az Egyesült Államokból érkező további egyedek révén a „jenki” állománya gyorsan növekedett, s a fajta népszerűsége megközelítette az angol cockerét. 1968-ra a regisztrált példányok száma elérte azt a küszöböt, hogy a fajta külön Challenge Certificate-t kaphatott a kiállításokon és ezáltal önálló fajtabesorolást nyert. Az Egyesült Államokban az amerikai cocker spániel rendszeresen a tíz legnépszerűbb fajta között szerepel.

Bár az amerikai cocker spániel kialakítása több évtizedet vett igénybe, a legfontosabb korszak mégis az 1940-es évek vége és az ’50-es évek eleje volt, az „aranykor”, ekkor történtek a legnagyobb változások, pontosabban ekkor váltak valóra a korábbi évtizedek elképzelései. Viszonylag újkeletű fajtáról lévén szó, az AKC még 1973-ban is módosította a fajtastandardet. Az angol és amerikai cocker spániel közötti különbséget talán legjobban a kutyák fejformája és szőrzete tükrözi. Az amerikai cocker koponyája gömbölyű, a szemboltív határozott, a stop kifejezett. Az arcorri rész széles és mély; az arcorri rész és a koponya aránya egy a kettőhöz. A laikusokat leginkább a fajta egyik jellegzetessége, a szerintük „normális” spánieléhez képest túlságosan „nyomott” orr zavarja. Pedig az amerikai tenyésztők éppen ezeket a „csecsemőszerű” vonásokat kívánták hangsúlyozni: a boltozatos homlokot, a rövid orrhátat és hatalmas szemeket.

Angol springer spániel

A nem vízi spániel fajták családjában az angol springer a legnagyobb, leghosszabb lábú, és a standard szerint a „legspánielesebb” felépítésű rokon. Hazánkban talán társaihoz képest nagyobb, 51 cm körüli marmagassága miatt nem olyan népszerű még ez a fajta, őshazájában és a skandináv országokban azonban sokan választják társuknak ezt a vidám, sármos, attraktív vadászkutyát.

A springer spániel a cockerhez hasonlóan munkájáról kapta nevét, hiszen az angol „spring” ige a vad felverését, felriasztását is jelenti. A springert már kezdettől fogva szárnyas és apró vadra egyaránt használták, még falkában is vagy agarak mellett. Érdekes módja volt a vadászatnak, mikor a spániel által felriasztott szárnyast a sólyom fogta meg. Később a lőfegyverek elterjedésével a springert lövés előtti és lövés utáni munkára is használták, akárcsak napjainkban, hiszen a springer spániel feladata a vad felverése majd a lőtt vad megkeresése és apportírozása. A springer spániel a vadászok körében is kedvelt, hiszen könnyen tanítható és irányítható, jó szimatú, sokoldalúan alkalmazható kutya. Mérete ideális a lövés utáni munkához, a vizet is kedveli. Konzekvens és szeretetteljes nevelés mellett kellemesen tartható lakásban is. Séta közben vagy éppen vadászaton temperamentumos és szenvedélyes, de otthon nyugodt, barátságos, könnyen kezelhető társ.

Welsh springer spániel

A legtöbb régi kutyás könyv említ spánieleket Wales-ben: legtöbbször májbarna vagy vörös, később vörös-fehér egyedeket. Az 1859-ben kiadott „Stonehenge on the Dog” című könyvben egy ilusztráció is szerepel egy angol és egy welsh cocker spánielről. 1902-ben már welsh springer spániel néven regisztrálta a Kennel Club az ezekből az egyedekből kialakított fajtát. A híres Corrin, aki 1893. június 25-én született, még a cocker-regiszterben szerepelt, míg fiát, Corrin of Gerwnt már welsh springerként tartották nyilván. A Gerwn és a Longmynd kennelnek köszönhető a napjainkban is ismert típus megszilárdítása. Sajnos az első világháború után, 1914-ben egyetlen welsh springert sem regisztráltak, és az 1920-as években ismeretlen származású, vörös-fehér egyedekből kellett újrateremteni a fajtát.

Clumber spániel

Első pillantásra a clumber talán nem is tűnik spánielnek. Mivel olyannira különbözik társaitól, származása valószínűleg örökre rejtély marad, és sok fajtához hasonlóan csak találgatni lehet, honnan származik ez a nehézsúlyú spániel. Egyes szakértők a fajtát Franciaországból eredeztetik. A teória szerint a francia forradalom idején Noailles herceg Angliába menekítette spánieljeit, melyeket generációkon át gondosan tenyésztett. Kutyái menedékhelyéül Newcastle hercegének kennelét választotta, a nottighamshire-i Clumber Parkban. A legkorábbi képi emlék a fajtáról Frances Wheatley 1788-ban készült festménye, mely Newcastle második hercegét ábrázolja, vadászatból hazatérve, három clumber spánielével. Angliában 1859-ben szerepeltek először clumber spánielek kiállításon. Az első fajtaklub viszonylag később, 1904-ben alakult meg. Az Újvilágba azonban igen korán jutott el a fajta Venables főhadhagy révén, mikor őfelsége 97. ezrede Halifaxban, Kanadában állomásozott. Az első clumber spánieleket az AKC 1878-ban regisztrálta, a klub megalakulása előtt hat évvel. Ez a látszólag ellentmondásos körülmény úgy lehetséges, hogy Amerikában már jóval az AKC megalakulása előtt regisztráltak és törzskönyveztek kutyákat. Az AKC ezekből a korai törzskönyvekből három kötetet fogadott el, melyek az 1887 óta folyamatosan vezetett Stud Book Register alapját képezték.

A clumber spániel nagyon jó vadászkutya. Viszonylag lassan dolgozik, de jellegzetes, gördülő járása kényelmes, szilárd ügetést tesz lehetővé egész nap, anélkül, hogy a kutya kifáradna. Általában némán dolgozik, így nagyon közel tud kerülni a vadhoz. Biztos vadkereső, és még a retrievereket is megszégyenítően kiváló apportírozó, ha erre tréningezik. Bár nem éppen kistestű kutyáról van szó – súlya 30-36 kg –, a clumber spániel mozgékony, temperamentumos fajta. Hazánkba több jóminőségű import kutya is érkezett, bár még egyelőre kicsi a magyar populáció.

Sussex spániel

Ez a nehézsúlyú spániel Sussex megyéről kapta nevét, ahol a fajta „atyja”, Mr. Fuller élt Rosehill birtokán, és foglalkozott vadászkutyáival ötven éven keresztül. Mr. Fuller volt az első, aki a fajta ma is ismert színére, a telt, aranyos-májbarnára kezdte szelektálni spánieljeit. Habár a fajta később más tenyésztők érdeklődését is felkeltette, a második világháború végeztével, 1945-re csupán öt nyilvántartott egyed maradt. Szerencsére Mrs. Joy Freer köszönhetően fennmaadt a fajta, ő hatvanéven keresztül foglalkozott sussex spánielekkel. A fajta génállománya napjainkban is nagyon kicsi, 2003-ban az Angol Kennel Klub csupán 68 kölyköt regisztrált. A Sussex Spaniel Association 1924-ben alakult, jelenleg 200 tagja van.

Field spániel

Mai ismereteink szerint az angol Phineas Bullock volt az első, aki az akkoriban létező spániel variációknál alacsonyabb, rövidebb lábú, de hosszabb testű egyedeket próbált kitenyészteni. Elsősorban egyszínű, fekete egyedeket használt, melyeket a vadászok akkoriban nem kedveltek. A fehérfoltos spánieleket vadászat közben ugyanis könnyebben meg lehetett különböztetni a vadtól, nagyobb távolságról is. Valószínűleg cockereket és sussexeket keresztezett, és az 1880-as években basset hound típusú ebeket is felhasznált. Az általa kialakított típust, melyet rossznyelvek spániel-karikatúrának neveztek, Mortimer Smith fejlesztette tovább. Vadászati szempontból a rövidebb lábú, hosszabb spánieleknek az volt a kézenfekvő előnye, hogy a gyalogos vadász is követni tudta. A mai modern field spánielek szinte kizárólag két kantól és két szukától származnak:a fekete színű alomtestvérek, Ronayne Regal és Gormac teal 1962-ben született, a fekete színá szuka, Columbina of Teffont 1957-ben, a barna színű szuka, Elmbury Morwenna of Rhiwlas pedig 1963-ben.

Ír vízi spániel

A spánielek legnagyobbika, az ír vízi spániel származása igen messzire nyúlik vissza. Többek között megemlíti a Harvard Egyetem 1934-36 közötti régészeti kutatásai Írországban, melynek során egyéb kutyamaradványok között egy olyan koponyát is találtak Dunshaughlin közelében, mely kifejezetten az ír vízi spánielére emlékeztet: közepes méretű, tisztán definiált stoppal, és még jobban hangsúlyozott boltívvel. Ezek a maradványok a VII-VIII. században élt kutyáktól maradtak fenn. Hasonló típusú koponyákat találtak Közép-Európában is, melyek a kő- és bronzkorszakból származnak. Római kori leletek között is találtak olyan csontvázakat, melyek a mai ír vízi spánieléhez roppant módon hasonlítanak. Mindez persze nem azt jelenti, hogy az ír vízi spániel a kőkorszak óta mai formájában létező fajta, hanem azt, hogy ez a típusú kutya nagyon régóta létezik, és sok más fajtával ellentétben nem csupán az ember legújabb kori tenyésztői munkájának eredménye.

A XII. század második felében, II. McCarthy király uralkodását megelőzően, Írország déli részén, a Shannon folyó alatt élő spánieleket több névvel is illették: Shannon spániel, ír vízi spániel, patkány- vagy ostorfarkú spániel. Az ír Sir Robert Cecil is megemlíti, hogy 1598-ban egy ír vízi spánielt küldött a francia királynak. Thomas Brown kapitány az 1700-as évek közepén megjegyzést tesz az ír vízi spániel hosszú füleire és göndör szőrzetére. Ezek a tények azt támasztják alá, hogy a „Southern Irish water Spaniel” néven ismert kutya már századokkal a legendás Boatswain nevű egyed (1834-52) előtt kialakult. Ez a kan számos híres kiállítási és vadászkutya apja volt. Sajnos törzskönyve nem maradt fenn, csak tenyésztője, Justin McCarthy neve. Az 1850-es évek előtt még két típus létezett az ír vízi spánielek között, a déli és az északi, melyek színben és méretben is különböztek. A fajta mai külleme inkább a déli típusra emlékeztet. A már említett McCarthynak tulajdonítják a modern ír vízi spániel létrejöttét, valószínűleg ő volt az, aki a különböző változatokból egységes típust alakított ki.

Amerikai vízi spániel

E fajta pontos származása nem tisztázott, mindenesetre modern formája az USA közép-keleti területén alakult ki, mondhatni, Wisconsin hivatalos állami kutyája. Sokan az ír vízi spániel és a curly coated retriever leszármazottjának tartják, amit vastag, sűrű, hullámos szőrzete is alátámaszt, mely a víz és az időjárás viszontagságai ellen kiváló védelmet nyújt. Kiváló tulajdonságait, mint gyorsan, hatékonyan és szívesen apportírozó vadászkutya, már régóta méltányolják az Államokban. Valószínűleg már az 1870-es években is a maihoz hasonló küllemű egyedeket tenyésztettek. Nagyon sok tulajdonostól hallani, hogy már a nagyapjának is volt egy ilyen kutyája, és ő nagyon elégedett kedvencével. Ezt a kedves és könnyen tanítható vadászkutyát 1940-ben ismerte el az AKC és sorolta a Sporting csoportba.