TIBET TERRIER

     Ôshazája a csodálatos Tibet. A „Világ teteje” az emberek számára mindig is egy mítoszokkal, legendákkal átszôtt helyet jelentett. Számtalan utazó járt már Tibetben és mindannyian csodálattal írtak errôl a titokzatos világról.
     Ezen az elszigetelt vidéken az emberek másabbak, vallásuk is különbözik az európai vallásoktól. Ebbôl az elzártságból következik, hogy kutyáik is sokáig ismeretlenek maradtak, és talán így ôrizték meg leginkább ôsi tulajdonságaikat.
     A vallásból eredôen Tibetben valamennyi élet különleges védelemben részesül. Hisznek a teljes reinkarnációban , ezért tiltják bármilyen élôlény elpusztítását, eladását. A Tibetben kitenyésztett kistestû kutyákat azonban „szerencsehozó”-ként ajándékozták, illetve a béke jeleként adományozták egymásnak a háborúzó felek.

     E. E. Koch „A világ tetején” címû könyvében olvashatjuk, hogy már a kínai Tang-dinasztia idején is a békekötéseknél állatokat kínáltak egymásnak a felek, így kutyákat is. „Hóország hercegei a békére esküdtek, ehhez pedig az istenek hívására áldozatul bárányokat, kutyákat, majmokat kínáltak föl, de éppúgy embereket, lovakat, jakot és szamarakat is.”
     A tibeti fajták eredete több ezer évre nyúlik vissza, ezért fejlôdésük teljes története valószínûleg soha nem lesz ismeretes.
     Az apso típusú kutyák kolostorokban, gazdag házakban és nomádok sátraiban egyaránt éltek. A kolostorok szerzetesei és a gazdagok csak kiválogatott példányokat tartottak és tenyésztettek, ezáltal a különbözô méretû és formájú kutyákat különválasztották.
     Ezzel szemben a nomád pásztorok nem szelektáltak méret szerint, nekik inkább a munkaképesség volt a fontos. Így vidéken igen változatos apso szerû kutyákat lehetett látni, de a terelésben inkább a nagyobb méretû, hosszabb arcorrú kutyák vettek részt. A hosszabb fej elônyösebb volt a szôrös állatok lefogásánál.
     Az 1934-ben megjelent standard különválasztotta a kis és a nagy apsot, Tibet-terrier és Lhasa apso néven jegyezték be ôket. Az „apso” szôrrel borítottat jelent, de nevük eredhet a kecskét jelentô „rapso” szóból is. A terrier név a laikusok számára megtévesztô lehet, mert nem egy terrierrôl, hanem az ôshazájában még terelésre használt fajtáról van szó, ami a világ többi részén már társasági kutyaként él az emberrel szoros kapcsolatban.
     Dr. Agnes R. H. Greig angol doktornônek köszönhetjük, hogy a fajta eljutott Európába. 1922-ben Cawnpore-ban egy befolyásos tibeti férfi feleségén végzett sikeres mûtétet. A család hálája jeléül egy Tibet-terrier szuka kölyökkel ajándékozta meg, akit Buntinak hívtak. Még Indiában született meg az elsô alom, 1924. karácsonyán. 1926-ban érkezett meg az elsô három Tibet-terrier Angliába, Bunti és két kölyke. Dr. Agnes Greig édesanyja, Mrs. A. Renton Greig alapította ezzel a három kutyával a híres Ladkok kennelt. Késôbb még érkeztek Tibet-terrierek Indiából. Az elsô alom Angliában 1927-ben született meg, a legtöbb Európában élô Tibet-terrier ezen kutyák leszármazottja.
     Valószínûleg a nomádokkal való szoros együttélés folytán alakultak ki a Tibet-terrier máig megmaradt csodálatos tulajdonságai. Ez a fajta rendkívül intelligens, alkalmazkodóképes, kitartó és nagyon jó túlélô. A legfontosabb számára „falkája”, a család.
     A Tibeti-fennsíkon embernek, állatnak egyaránt meg kell küzdenie a természet erôivel a túlélésért. Ezt csak jól összehangolt együttmûködéssel lehet elérni. Ennek alapja a feltétlen bizalom. A nomádok nyugodtan a kutyáikra bízhatták málhás állataik irányítását, nyájuk terelését, sátraik ôrzését, sôt még gyermekeik felügyeletét is. Innen maradhatott fenn rendkívül jó jelzôkészsége. A terelô ösztön a mai Tibeteknél is megfigyelhetô, de ezt a tulajdonságukat csak az ôshazában használják ki.
     Imádja a családját és fontos, hogy ôt is családtagként kezeljék. Szeret hallgatózni és mindenrôl tudni akar, de nem tolakodóan kíváncsi.
     Jól tud alkalmazkodni a váratlan helyzetekhez, mindig feltalálja magát.
     Erôs egyéniségébôl adódóan mindig a Tibet-terrier a központ a családban, gyakran az irányító is, de intelligenciájának köszönhetôen felismeri a „határt”, és tudja, mikor kell visszalépnie.
     Természetesen mindezen jellemzôi csak akkor mutatkoznak meg, ha egyenrangú félként kezeljük. A Tibet-terrier elég okos ahhoz, hogy az ôt ért sérelmeket kellôen megbosszulja. Legrövidebben úgy jellemezhetnénk, hogy egy eleven gyerek és egy zseni keveréke kutyabôrbe bújtatva.
     Boldog, életvidám, rendkívül nagy humorérzékkel megáldott kutya. Képes önmagát szórakoztatni, ha egyedül van, de legnagyobb öröm számára a játék a gazdival. Minden pillanatban kész a játékra, ami kölyökkorától egészen élete végéig megmarad. Idôs korukban is ugyanolyan vidámak és szórakoztatóak, mint a kölykök. Természetesen emellett egy felnôtt Tibet-terrier tiszteletet parancsoló, mint egy kis bölcs Buddha, de szemében huncutság csillog.
     Szeret utazni és könnyedén alkalmazkodik az idegen helyekhez. Természetesen mindehhez szükséges a gazdi is, mert csak a legjobb barátjával érzi igazán jól magát.
     Nem ragaszkodik válogatás nélkül bárkihez, rendületlen szeretetét ki kell érdemelni. A idegenekkel udvarias, de velük szemben zárkózott marad, amíg jobban megismerik egymást. Ha valakit egyszer barátjául fogad, akkor mindig szívesen látja falkája vendégeként.
     Igazi családi kutya, szereti a gyerekeket. Lakásban, kertben egyaránt tartható, de a lakásban tartott kutyának is biztosítani kell a mindennapos mozgást. A kanok végtelenül kedvesek, nem veszekedôsek és mindig szerettetik magukat. A szukák kicsit erôsebb egyéniségek, a falkában általában ôk a vezérek. Több Tibet terrier tökéletes harmóniában tud együtt élni és nagyon szeretik egymást.
     Bolondos, macis külsejét torzonborz bundájának köszönheti. Ez a szôrzet is rendszeres ápolást igényel, ugyanúgy mint bármely más hosszúszôrû fajtánál. A napi bundakeféléssel megelôzhetjük a filcesedést, csomósodást. Ez nem hosszadalmas feladat, ha rendszeresen végezzük és különösen fontos kölyökkorban és vedléskor.
     Ez a fajta személyiségében hordozza ôshazája misztikumát, talán ezért ilyen vonzó és érdekes kutya. Aki a Tibet-terrier mellett dönt, hamar megismerheti fantasztikus tulajdonságait, egy csupa szív, csupa lélek partnert szerez hosszú évekre.
     Egészséges és erôs fajta. Hosszú életû, gyakran eléri a 15-16 évet is. Egészen idôs koráig megôrzi életerejét és szellemi frissességét.

Egy látszat-terrier Tibetből

A tibet terriert a nyugati világ nevezte el önkényesen terriernek, holott e fajtának semmi köze a kotorékban vadászó rágcsálóirtókhoz, sokkal inkább egy társasági kedvenc szerepét is betöltő juhászkutyáról van szó. A tibet terrier testfelépítésében jobban hasonlít mondjuk a magyar pulihoz, mint az igazi terrierekhez, így akár a juhászkutyák között is szerepelhetne az FCI első fajtacsoportjában, a Nemzetközi Kinológiai Szövetség azonban a társasági kutyák csoportjába sorolja. Bár a fajta több ezer éves története során mindkét feladatkört betöltötte, tulajdonságai alapján sem tipikus juhászkutyának, sem igazi társasági kutyának nem tekinthető; napjainkban természetesen kedvencként tartják.

A tibet terrier független lénye, nem tipikus „jókutya” természete Tibet különleges világában gyökeredzik. Az India északi határa mellett fekvő országot a világ tetejének is nevezik. Magas hegyei, mély völgyei szélsőséges időjárási- és talajviszonyokat teremtettek ember és állat számára egyaránt. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a tibet terrier egyike a legegészségesebb és leghosszabb életű fajtáknak; akár 16 évig is elélhet.

Tibet történelme 639-ben kezdődött, amikor Szrong-brcan szgam-po király elhelyezte Lhasa város alapkövét és egyetlen hatalmas birodalommá egyesítette a tibeti néptörzseket. Tibetben a buddhizmus egy sajátos változata alakult ki, mely lámaizmus néven vált ismertté. A tibetiek ősidők óta folytattak állattenyésztést és földművelést. Főbb háziállataik a jak, a kecske, a birka, a kutya és a macska volt. Mint minden pásztornép, a tibetiek is olyan kutyákat tartottak, amelyek hatékonyan őrizték ingó és ingatlan vagyontárgyaikat, azaz állataikat és házaikat egyaránt.

A hasonló kultúrákból kiindulva, a tibetieknek is kellett rendelkezniük egy kisebb testű terelőkutyával, mely a hatalmas méretű tibeti dogok (ma tibeti masztiffok) mellett dolgozott. Marco Polo távol-kelet utazásaiból hazatérve a „szamár nagyságú szelindekek” mellett kicsi, aranyszínű „oroszlánkutyákról” is beszámolt.

Az eddig leírtak szinte bármelyik juhászkutya fajtatörténetére vonatkozhatnának, a tibet terrier azonban nemcsak egyszerű munkakutya volt. A legtöbb tibeti család elsősorban szerencsehozó társként tartotta kutyáit, melyek úgymond mellékesen munkát is vállaltak a háztartásban. A tibeti „kutyatörténelemben”, kutyákról szóló írásokban gyakran használják az „oroszlánkutya” megjelölést, mely azonban nem egy adott fajtára, hanem a kutyák dús és bozontos, sörényszerű szőrzetére illetve az aprócska kutyák keleti kultúrákban betöltött szerepére vonatkozik. Marco Polo is beszámol egy legendáról, mely szerint Buddhát mindig apró oroszlánok vették körül, melyek veszély esetén óriásira nőttek, hogy megvédelmezzék urukat. Az oroszlán számtalan kultúrában a hűség, a bátorság és az erő jelképe, de méretük miatt valóságos állatokat elég nehéz lett volna tartani, így, miként az ókori egyiptomi papok macskái, a dalai láma és a kínai császár udvarában apró oroszlánkutyák jelképezték a hatalmas eredetüket. Nem csoda, hogy ezeket a kutyákat soha nem adták el, csupán szerencsehozó vagy a békét jelképező ajándékként kerülhettek új gazdához. A tibetiek szerencsehozó vagy szent kutyának nevezték a tibet terriert, ami persze a nyugati világ számára nem volt megfelelő fajtamegjelölés, így a kutyák mérete és származása alapján tibet terriernek nevezték el a négyzetes felépítésű, bozontos szőrű ebeket.

A másik tibeti társasági kutya, a lhasa apso korábban a jelenleginél is jobban hasonlított a tibet terrierhez, a két fajta közötti választóvonalat nehezen lehetett volna meghúzni, hiszen a kicsi, jobbára hosszúkás testű (lhasa apso) és a nagyobb, négyzetesebb felépítésű típus (tibet terrier) között előfordult minden elképzelhető, köztes méretváltozat. A két fajta kialakulása, korabeli típusai valamelyest párhuzamba állíthatók a korabeli tibeti társadalom tagozódásával.

Az előkelő családok elsősorban szerencsehozó kedvencként tartották kutyáikat, míg a nomád állattartást űző törzseknek elsősorban megbízható munkakutyákra volt szükségük. Bizonyos típusok csak ott rögzülhettek, ahol félreeső kolostorokban nemzedékeken keresztül erős beltenyésztést folytattak a szerzetesek.

A Tibet terrier európai – és tulajdonképpen amerikai – térhódítása Ágnes R.H. Greig asszonynak köszönhető, aki az 1920-as években egy kórházat vezetett Indiában. A doktornő 1922-ben egy befolyásos tibeti férfi feleségén hajtott végre sikeres műtétet, és a család hálája jeléül egy Bunti nevű tibet terrier lányt ajándékozott Agnes Greig-nek. Bunti első alma még Indiában, 1924 karácsonyán született, Angliába az első három tibet terrier – Bunti és két kölyke – 1926-ban érkezett. Az 1930-as években a doktornő édesanyja alapította Európa első tibet terrier tenyészetét, a Ladkok kennelt e nősténnyel, és további, Tibetből érkezett kutyákkal. A Greig családnak maga a dalai láma is ajándékozott tibet terrier kölyköket, a fajta iránti érdeklődésüket és erőfeszítéseiket honorálva. A tibet terriert Indiában a 20-as években, Angliában 1937-ben regisztrálták hivatalos fajtaként. A Ladkok nevet Greig asszony később Lamleh-re változtatta. Sok más európai országhoz hasonlóan, a német tibet terrier állomány első két alapító szukája is a Lamleh kennelből érkezett 1939-ben a Tiergartenbrück tenyészetbe, mely később Olaszországból szerzett egy Tibetből importált kant. Az Egyesült Államok első hivatalos tibet terriere is a Lamleh kennelből érkezett, 1956-ban importálta a Virginia állambeli Henry S. Murphy és felesége. Az amerikai kennel klub egyébként 1973-ban ismerte el hivatalosan a fajtát.

A tibet terrier élénk, intelligens, figyelmes, alkalmazkodó kutya, a családját imádja, de idegenekkel szemben inkább visszahúzódó; nem vad, de nem is túlságosan barátságos. Életvidám, határozott, nem éppen katonás fegyelemre kényszeríthető eb. Idős korában is megőrzi játékosságát, fajtársaival nem ellenséges, több tibet terrier is békésen tartható együtt. Igazi családi kutya, lakásban kiválóan tartható, de szüksége van a mindennapi kiadós mozgásra, közös játékra a gazdával. Szőrzete rendszeres ápolást igényel, hogy megelőzzük a csomósodást, elfilcesedést.

A tibet terrier szinte mindenféle színben előfordul, hiszen a tibetiek fontosabbnak tartották a kutyák egészségét, mintsem hogy valamilyen színre/színekre szelektáljanak. A fekete, szürke, krém, arany stb. mindenféle árnyalata előfordul a fajtánál, sőt a tibet terrier nemcsak egyszínű lehet. Mérete sem túl kicsi, sem túl nagy, kb. 35–45 cm. A standard által előírt marmagasságot sok egyed túllépi.