SZAMOJÉD
A világ egyik legrégibb háziasított kutyájának tartják, bár a messzi múltba tûnô eredetét immár örökre eltemette a végtelen tundra. Az viszont kétségtelen, hogy büszke fejtartásával, magabiztos járásával, zászlós farkával, mély és titokzatos tekintetével, pompás fehér szôrtakarójával a szamojéd a legelbûvölôbb valamennyi északi fajta között...
Nevét a Szibériában élô szamojéd népcsoporttól kapta. Bölcsôje is valahol Szibériában, az Ob és a Jenyiszej közötti területen ringott. Tooke, a sarkkutató 1779-ben beszámolt róla, hogy a szamojédok vadászatra, halászatra, nyájôrzésre és szánhúzásra használták ezeket a kutyákat. „A hosszú szôrû, fehér – néha fekete – ebek életük minden percét megosztották gazdáikkal, akik éjszakára behívták ôket sátraikba, ahol melegítették az embereket” – írta Tooke. Egyszóval nagy becsben tartották ezt az állatot, s az elsô felfedezôk, sarkkutatók azt is feljegyezték, hogy komoly nehézségekbe ütközött egy-egy szamojéd beszerzése, mivel a bennszülött férfiak szinte jobban ragaszkodtak ebeikhez, mint a feleségükhöz.
A Déli-sark úttörôi
A Nyugat tehát 1870 táján, vagyis az elsô sarkvidéki expedíciók idején figyelt fel a szánhúzó kutyákra, köztük a szamojédra. Ilyen kutyák kísérték Nansent, az Arktisz felfedezôjét elsô expedíciójára (1893–1896), majd pár évtized múlva Amundsent a végtelen jégmezôkön, vagyis a szamojédok voltak az elsô ebek a világon, melyek eljutottak a Déli-sarkra. (Mellesleg 1911-ben Scott kapitány csak azért nem vitt magával szamojédet antarktiszi útjára, mert túlságosan is szerette a fajtát, nem akarta föláldozni ezeket a kutyákat. Az expedíció valamennyi résztvevô tragikus halálával ért véget!)
Az elsô szamojédokat a Szibérián át vándorló szôrmekereskedôk vitték be Angliába, s a fajta képviselôinek bemutatkozása 1893-ban történt, a Leedsben rendezett kiállításon, az „idegen fajta” osztályban.
Egészséges, szívós kutya. Fölöttébb jó természetû, engedelmes, csak úgy sugárzik belôle a jóindulat és a kedvesség. A végtelenségig ragaszkodó, gazdáját mindenhova hajlandó követni. Nagyon szociális természetû, idegenekkel szemben is bizalmas, barátságos. Ez a tulajdonsága magyarázza, hogy igen „gyatra” ôrzô-védô kutyának. Mások azt vetik a szemére, hogy rendkívül „szószátyár”.
Ebbôl azonban csupán annyi igaz, hogy az északi kutyafajták közül egyedül a szamojéd ugat, de távolról sem annyit, mint általában a többi kutyafajta. A gyerekek nagyszerû pajtása, mindig vidám, mindig játékos. Röviden: ez a kutya nem magányosságra termett, alapvetô szükséglet nála a család meghittsége, legyen az kutyafalka vagy emberi közösség.
A fajta fô vonásai
Közepes termetû, szép, elegáns eb. Hosszú bundája hófehér. Valamivel nehezebb csontozatú és súlyú, mint az azonos nagyságú szibériai husky. Ennek köszönhetôen inkább szívós, mint gyors. Sohasem üget, inkább poroszkál. Koponyája ék alakú, széles, az arcorri rész mérsékelten hosszú. A stop jól kihangsúlyozott. A szemek és a száj körül fekete vonal található. Fülei vastagok, felállnak, háromszög alakúak. Farka a csánkig ér, s a hátára kunkorodik. Marmagassága 48–60 cm, súlya 23–30 kg.
ŰŰ kutya, mely mosolygó arcán megőrzi a Karácsony örömét egész évben Bk.HCH Gyémánt Könnycsepp Álmos "Diamond" (t.: Tarsoly Bernadett)
Északi sarkvidék... Grönland, Izland, Alaszka partjai, Szibéria... Különös, vad világ. Ötezer méter magas hegyek, végtelen hómezők, gleccseróriások, recsegő jégtorlaszok, csendesen úszó jéghegyek. A samoyede őshazája Közép- és Nyugat-Szibéria. A fajta az itt élő samoyede népcsoportról kapta a nevét.
A samoyede-ok nagyrészt halászatból és vadászatból élnek, rénszarvast tenyésztenek, melyeket vándorlásaik során teherhúzó állatként is használnak. A samoyede-ok kutyái így főleg pásztor- és védőkutyák voltak a szarvascsordák mellett, alkalmilag a vadászatban is segítettek és ritkábban, de szánhúzó kutyaként is megállták a helyüket. Kutyáikat és azok munkáját nagy becsben tartották, ennek megfelelően gondozták őket, gondoskodtak róluk; ezzel magyarázható ezeknek a kutyáknak a nyíltsága, ragaszkodása az emberhez. Egyes példányokat szent állatnak tartottak, melyek mellén és hátán krémszínű, barna, néha fekete, kereszt alakú elszíneződés volt látható.
A samoyede nép ezzel az egyetlen kutyafajtával rendelkezett, így egyértelmű, hogy az összes feladatot velük láttatta el: a gyermekek játszótársai voltak, az ember társa a vadászatban, a pásztorkodásban, a nyáj terelésében, a szánhúzásban.
A samoyede kutyák – néha nem fajtatiszták – részt vettek az első expedíciókon, melyeket a sarkok, az Arktisz és az Antarktisz felfedezésére indítottak. A neves sarkkutató, Nansen első expedíciójára (1893. június – 1896. augusztus) fehér és fekete-fehér samoyede kutyákat vitt magával. Ezekből az időkből származik a mondás: "a szánhúzókutya-fajták az emberért dolgoznak, de a samoyede kutyák az emberrel: a hosszú és veszélyes utazások során ennek volt a legnagyobb jelentősége."
A samoyede kutyák mint szánhúzók nem olyan erősek, mint az alaszkai malamutok vagy az eszkimó kutyák és nem olyan gyorsak mint a szibériai huskyk, de munkára való készségük, feltétlen hűségük és kitartásuk igen értékes jellemvonásuk. A samoyede kiválóan alkalmazható sportkutyaként a modern szánhúzó versenyeken, csak musherja (hajtó) ne legyen fanatikusa a tizedmásodperceknek.
Minden sarkvidéki kutyának úgynevezett "hócipős lába" van (vastag szőrzettel a lábujjak között), továbbá tömött bundája és dús szőrzetű farka – az egész kutya valóságos "eleven hálózsák". Mancsuk kifejezetten erőteljes, edzett. A szánhajtók körében az a régi mondás járja, hogy "a kutya annyit ér, amennyit a lábai érnek".
Amikor a fajta az 1890-es években bekerült Angliába, ill. Európába, nagyon gyorsan népszerű lett. Az első kutyákat az észak felé vándorló szőrmekereskedők vitték magukkal. Havas területek híján inkább a samoyede esztétikus külseje ragadta meg őket, a kedves, szeretetteljes arc, a barátkozó természet.
Magyarországra 1987-ben hozták be az első samoyede szukát, amely az első tenyészet megalapozója hazánkban (North’s Star kennel). Első almából született North’s Star Astor Charles. Ez a kan a későbbiekben meghatározó egyénisége a magyar samoyede tenyésztésnek nemcsak megnyerő, elegáns külseje, hanem kiváló átörökítő képessége miatt is. Utódjai közül többen szép sikereket könyvelhetnek el a hazai és nemzetközi kiállításokon.
Samoyede – husky fogat 1998. februárjában Galyatetőn, a Mátra-Bonzi Kupán (musher: Lussi Norbert)
A samoyede tiszta fehér, krémszínű vagy biszkvitszínű, meglehetősen zömök alkatú északi-sarki spicc. Mivel a hideg éghajlaton dolgoztatják, bundája sűrű, tömött, jól szigetelő. Feje ék alakú, széles, fülei vastagok, felállóak, háromszög alakúak, a végük lekerekített, kívül-belül szőrös. Szemei sötét gesztenye színűek, intelligens és éber kifejezést mutatnak. A havas sztyeppéken mozgó kutya erős és ügyes, jó felépítésű kell, hogy legyen, masszív, szilárd izomzattal. Mozgás közben, illetve ha a kutya figyel, bozontos farka a hátára kunkorodik. Amikor aludni készül, orrát a farka alá rejti, ez lehetővé teszi a fagyos levegő előmelegítését, illetve megakadályozza, hogy a kutya orrába hó kerüljön.
Jellemző, hogy a samoyede-ok kikefélt aljszőrzete fonallá sodorható és rendkívül meleg ruhadarabbá dolgozható fel; ősgazdáik éltek is ezzel a lehetőséggel.
Tévhit, hogy a samoyede vad, harapós, északi kutya lévén "hideg" fajta. Az északi kutyák közül valóban ez a fajta ugat a leghangosabban (a husky és a malamut inkább vonyít vagy tutul!), azonban ezt a tulajdonságát jelzésre, a figyelem felkeltésére, a tereléskor hasznosítja. A samoyede mindig az ember mellett élt, akiket szeretett, védett, akiről gondoskodott olyan mértékben, ahogy azt a gazdák megkívánták tőle: szeretett, áldozatot hozott, lemondott.
A samoyede utánozhatatlan játszópajtása a gyerekeknek, figyelmes és őrző. Határtalanul türelmes, húzogatni hagyja a fülét, lovagolni lehet rajta, hagyja magát macerálni. Érdek nélkül szeret – ez a pásztor tulajdonsága. A harapós samoyede olyan mint a fehér holló, szinte alig fordul elő.
Egy samoyede-től sose követeljük azt, hogy más legyen, mint ami. Kezdettől fogva "egyéniség", még ha az ember az esztétikai küllemén változtatott, jellemén csiszolt is valamennyit.
Ne csodálkozzunk, – ha egy samoyede a levegőben szaglászva követ egy nyomot (a jégen nem maradnak meg a szagok); – ha egy samoyede a hívás ellenére nem jön azonnal, s látszólag eltűnt (hozzászoktak a hatalmas területekhez), vissza fognak jönni, ha egy számukra érdektelen dolgot találnak; – ha egy samoyede a gazdáját védi: tudja értékelni a keveset, a kicsit, tudja mennyire fontos a barátság, ha az embernek nincs semmije; – ha egy öreg samoyede úgy játszik, mintha kölyökkutya lenne, mert a gyerekeknek így tetszik; – ha egy samoyede úszik; – ha egy samoyede mentőkuyaként dolgozik; – ha egy samoyede tereli a nyájat.
Ne csodálkozzanak semmin, ne követeljenek semmit, ne kérjenek semmit és mégis mindent meg fognak kapni tőle.
Ez a samoyede! |