A CHIHUAHUA

Eredetének kutatásakor legendák egész sorára akadtak. Ezeket a kutyákat a toltékok korában háziasították. Városépítészetükben használtak ilyen törpekutya ábrázolást, aminek Techichi volt a neve. Ezek a kis szobrok nagyon hasonlítanak a mai csivavához. Az ôsi kistermetû terrier szerû kutyák a magasan fejlett indián kultúrákban, Közép-Amerikában és az Andokban éltek.

Az USA-ba kb. 120 évvel ezelôtt érkezett Mexikóból, bennszülött utcai árusoktól vásárolták. Az elsô chihuahua standard 1923-ban készült el.

Európába, azaz Angliába elég késôn érkezett. A költséges karantén kikerülése miatt az angolok keresztezték a hazai papillonnal, törpespiccel és tibetspániellel.

Magyarországra az 1960-as évek végén érkezett. Itthon és az egész világon nagyon népszerû, a toplisták élén álló fajta. Sajnos itthon is belekevertek más fajtákat, a német törpepincsert, a pekingi palotakutyát és a papillont, ami a fajta leromlásához vezetett. Manapság is gyakran látni még a pincseres fej és testtípusokat.

A chihuahua nagyon megfontolja ki legyen a gazdája, de a kiválasztotthoz végtelenül ragaszkodik. Az imádott gazdát, ha kell meg is védi, természetesen nem nagy az ereje, de nagy akaraterô rejlik benne. A szeretet és a kényeztetést nagyon igényli, sôt kiköveteli. Senki ne vegyen chihuahuát, aki nem tud alkalmazkodni kutyája szeszélyeihez! Úgy tartják, hogy a kistestû kutyák nem alkalmasak a kiképzésre, ellenben a chihuahua nagyon tanulékony és türelemmel akár mini agilityre is rávehetjük. Idôs, egyedül élô és beteg embereknek sokszor visszaadja az életkedvet.

Az összes fajta közül ô a legkisebb. Ennek ellenére nem lehet törékeny! Világszerte ölebként tartják, nagyon tanulékony kiskutya. Ezt a kiskutyát kísérô szerepben szeretik. Kicsi mérete ellenére temperamentumos, erôs, gyors kutya, kíváncsi, éber, bátor és nagyon hûséges a gazdájához.

Egyéni, jellegzetes külseje: nagy almafej, rövid orr 90 fokos stoppal, nagy és feltûnô fülek, kerek, de nem kidülledô szemek és a feszes test. Kompakt az arány a testhossz és a mar között, feszes egyenes háttal, középhosszú párhuzamos lábakkal. Energikus menés felállított farok és szemtelen arckifejezés. Mellkasa mély és gömbölyû. Rövid és hosszúszôrû (mely selymes, puha, de nem lehet hullámos, vagy felfújt) változatban létezik. Az aljszôrzet ennél a fajtánál nem jellemzô. A hosszúszôrûnél a nyakon, a lábak élén, a farkon és a füleken különösen hosszú szôrtincsek kívánatosak. A két szôrtípusú kutyát egymással keresztezni nem lehet! Kiállításokon is külön bírálatot kapnak. Súlya a 0,5 kg-tól (?) 3 kg-ig elfogadott.

Fogazata ennek a fajtának nagyon egyénien alakul. A sok bekevert rövid és hosszú orrú fajták miatt, nagyon gyakori a fogváltáskori állkapocs növekedési rendellenesség. Az addig szabályos harapású kutya elkezd elôre harapni és ez vagy úgy marad, vagy szerencsés esetben kb. másfél éves korára helyreáll. Az is gyakori, hogy a tej metszôfogak (6 db) megvannak és fogváltás után már kevesebb bújik ki, vagy fordítva, kiskorában kevesebb van és fogváltás után elôbújik mind a 6 db. A P fogak hiányosságai megengedettek, a metszôfogaké is, de nem kívánatosak.

Minden színváltozat, minden színnel kombinálva megengedett.

Gyakori a térdkalács eldeformálódás, mely inkább felnôtt korban lesz látható. Ha kölyköt vásárolunk, mindig meg kell mozgatni a kicsi térdét és ha kattogást tapasztalunk, akkor szinte biztos, hogy a késôbbiekben problémák lesznek. Elég magas életkort megélnek, nem ritka a 15–16 éves korú sem. Ideális társ, kis helyen elfér, könnyû vele az utazás, keveset eszik, ezért a tartása olcsó. Viszont a kicsi létszámú alom miatt a kölyök drága.

Az ellés sem mondható könnyûnek ennél a fajtánál. Kicsi termetéhez képest a kölykök elég nagyok, ezért nagyon gyakori a császármetszés. Nagyon fontos, hogy ellés elôtt gondoskodjon a tenyésztô arról, hogy baj esetén fogadja ôt egy orvos. Az alomnevelés ugyan olyan fárasztó, de élményekkel teli és kellemes, mint bármelyik más fajtánál.

Ha egy kiskutyát szeretne valaki venni, elôször is gondolja át azt, hogy megoldható-e, hogy a kölyök ne maradjon egész nap egyedül. A pici testben nagyon rövidek az emésztési utak, ezért az ennivaló hamar kiürül belôle. Eleinte 8–10 hetesen négyóránként (pl. konzerv, vagy rizses hús), majd fokozatosan lehet ritkítani az etetések idôközét, észre lehet venni, mikor jön el annak az ideje. Én a száraztápot, a friss vízzel együtt mindig a kölyök elôtt hagyom. Természetesen, ha falánk a kiskutya és látszik rajta az elhízási hajlam, akkor a tápot nem szabad elôtte hagyni.

Hogy örömöt okozzon a kiskutya, meg kell nevelni még ha chihuahua is.

A chihuahua nagyon társszeretô. Ha egész nap nincs otthon senki és kénytelenek egyedül hagyni, akkor vegyenek neki egy társat, ha nem akarnak a késôbbiekben bonyodalmat, akkor azonos nemût. Így tud kivel játszani, nem tesz kárt unalmában és ami a legfontosabb, hogy nem lesz a magánytól búskomor.

Nagyon fontos!!! Az utcán nem szabad póráz nélkül vinni! Ha meglát egy másik kutyát, azt megtámadhatja, vagy éppen ôt támadhatják meg, esetleg megijed valamitôl és kiszalad a kocsik közé, nem tudjuk megvédeni! Az ilyen eseteknek a végét már nem nehéz kitalálni. Elmondásokból sajnos sok ilyen megelôzhetô halállal találkoztam már.
Szólni kell még valamirôl, ami napjainkban súlyos probléma. Nagyon sokan vidéken a kiürült csirke és disznóólakban, jobb esetben, az istállóban tartják tömegesen a chihuahuát. Esôben a hasig érô sárban dagonyáznak, vagy szûk ketrecekben méltatlan körülmények között tartják, szaporítják ôket. Ha emberi oldaláról nézem, valahol érthetô, hogy a megélhetés kényszeríti rá az embereket a kutya szaporítására. Csakhogy! A jó gazda megnézi mit vesz, ez követelmény a kutyánál is. A legalapvetôbb az, hogy a standardját ismerni kell és legalább a kiállításokra, tenyészszemlékre el kellene járni (!), tudni kell mik a követelmények. A kutyát nem szabadna egyértelmûen haszonállatnak tekinteni, ô társállat! Ez a fajta a kereskedôk körében rendkívül keresett, ezért a genetikai hibás, örökletes betegségekben szenvedô és az azt örökítô, tenyésztésre alkalmatlan egyedeket is elletik. Ez ellen csak az új tenyésztési szabályzat hatályba lépése után, mint az FVM által elismert Tenyésztô Szervezet fogunk tudni fellépni. Sajnos ebben egyenlôre – aki az erre vonatkozó rendeletet alkotta, maga az FVM is akadályoz. A chihuahua az egyik legelrontottabb, túlszaporított fajta, rendbehozatala drasztikus lépéseket igényelne. Szerencsére az utóbbi idôben egyre gyakrabban tûnnek fel külföldrôl behozott példányok, amelyekkel remélhetôleg javítani lehet majd a hazai állományt.

ŰŰMexikói apróság

A fajta Mexikó legnagyobb, több mint 247 ezer négyzetkilométeres, 2 millió lakosú államának nevét viseli. A mexikói felföld északi részén fekvő Chihuahua állam hasonló nevű fővárosának kb. 400 ezer lakosa elsősorban kohászattal, húskonzervek gyártásával és gyapotfeldolgozással foglalkozik.

Amilyen sok legenda övezi a csivava kialakulását, olyan kevés a bizonyított tény eredetét illetően. A legelterjedtebb elképzelés szerint a csivava igen régi, mexikói fajta. Egy ősrégi indián legenda szerint a csivava elkíséri elhunyt gazdája lelkét az alvilágba, átvezeti kilenc sebesen rohanó túlvilági folyón egészen az indiánok által elképzelt mennyországig.

A mexikói eredet hívei szerint a csivava elődje a toltékok „tecsicsi” nevű kutyája volt. Az elsősorban földműveléssel foglalkozó toltékok még az aztékok előtt telepedtek le Mexikóban. A településeik romjai között végzett ásatások során nagyon sok kutyát ábrázoló agyagszobor és kőfaragvány került elő, melyek valamennyire a mai csivavára emlékeztetnek. A toltékok kutyái azonban nagyobbak és erősebbek lehettek a mai csivavánál. Egyébként a legrégebbi kutyát ábrázoló szoborra a Yucatán-félszigeten bukkantak, egy 530-ban alapított ősi maja város romjai között. Más vélemények szerint a csivava spanyol eredetű, előkelő hölgyek ölebeiként került Spanyolországból Mexikóba, ahol aztán elvadult. William Prescott amerikai történész (1796–1895) hat kötetben ír igen részletesen a spanyol hódításról, miközben beszámol az azték szokásokról is, ismerteti állataikat, de kutyákról egy szót sem ejt.

Ezzel szemben a szájhagyomány útján terjedő történetek szerint igenis sok kutyát tartottak az aztékok, de ez csupán az uralkodó osztály kiváltsága volt. A harmadik verzió szerint a csivava ázsiai eredetű. E feltevés valószínűleg azon a jelenségen alapul, hogy a kék színű csivavák egyéves korukban gyakran teljesen elvesztik szőrüket, és erre alapozva néhányan feltételezték, hogy a csivava rokona a mexikói kopasz kutyának, mely viszont nagyon hasonlít a kínai meztelen kutyára. Ezért elképzelhetőnek tartják, hogy a csivava ősei olyan ázsiai népek kutyáitól származnak, melyek a Bering-szoros helyén létező földnyelven keltek át a mai Alaszka területére, majd onnan vándoroltak tovább Dél-Amerikába. (Ha mindez igaz, akkor még feltehetőleg dús szőrzettel rendelkeztek ezek a kutyák, és csak később alakult ki szőrtelen változatuk.) Létezik egy negyedik elgondolás is, melynek legfőbb híve Mrs. E. Goodchild brit tenyésztő volt, aki szerint a csivava ősei i.e. 700 körül kerültek Egyiptomból Málta szigetére, majd onnan Mexikóba. Feltételezését mumifikált egyiptomi kutyaleletekre alapozza, melyeken jól látható a nyitott fontanella, azaz a koponya azon része, ahol nem nőttek össze a csontok. Ez a jelenség azonban a törpetenyésztés során bárhol kialakulhat, rokonsági kapcsolat nélkül is. K. de Blinde, híres mexikói tenyésztő éveket töltött a csivava eredetének kutatásával, miközben lóháton bejárta a fajta általa feltételezett származási területét. Arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy a tecsicsi és az Ázsiából érkező, kicsi meztelen kutyák keresztezéséből alakult ki a mai csivava, és utóbbiaknak köszönhető a méret csökkenése.

A XIX. század közepétől amerikai turisták rendszeresen beszámoltak indián falvakban látott apró kutyákról, melyeknek feltűnően nagy a fülük, koponyájukon pedig felfedezhető a nyitott fontanella. Ezek a kutyácskák szuvenírként gyakran eljutottak az Egyesült Államokba, de mindig hamar elpusztultak, mert többek között nem bírták a hűvösebb, északi éghajlatot. James Watson amerikai kinológus szintén egy bennszülöttől vett három dollárért, 1888-ban egy világos vörös színű szukát, melyet Manzanita névre keresztelt, de ez a kutya is elpusztult már az első télen. Ezután Arizóna Tucson városában vásárolt egy kant, majd El Pasóban hat kutyára tett szert, melyek nagyon különböztek egymástól. Még ezek a kutyák is utód nélkül pusztultak el.

Watson 1913-ban Ciudad Juárezben vett egy héthónapos kölyköt, mely 450 gramm volt, bundája hófehér. Az amerikai kinológus sokáig nem tekintette önálló fajtának apró kutyácskáit, 1905-ös, kétkötetes kutyalexikonában még meg sem említi, 1914-es művében – „Country Life in America” – azonban már egész fejezetet szentel a csivavának. Az angol Robert Leighton 1911-es „The Book of the Dog” c. munkájában már tüzetesen leírta a fajtát, mely Mexikóból származik, és gyakran olyan parányi, hogy négy lábon elfér az ember tenyerében. Ha az első kutyák el is pusztultak, a csivava 1900-tól lassan meghódította egész Amerikát.

Még csivava-terrier néven, először 1884-ben szerepelt kutyakiállításon. Az első csivavát 1904-ben regisztrálták az AKC törzskönyvében, egy Midget nevű vörös kant. Még ebben az évben megszületett az első alom is. Az amerikai állomány ősapjának a Caranza nevű, hosszúszőrű, vörös kant tartják, akit Owen Wister hozott Mexikóból. 1923-ban megalakult az amerikai csivava klub, és megszületett a standard is. 1967-ben már 37000 csivavát törzskönyveztek. Nemcsak az első hivatalos fajtaleírás az amerikaiak érdeme, de napjainkban nincs olyan törzskönyvezett csivava Mexikóban, mely ne amerikai ősöktől származna. Ami Európát illeti, 1886-tól hébe-hóba felbukkant egy-egy csivava Angliában. 1934-ben született az első alom, mégpedig egy USA import szukától, de a négy kölyök közül csak kettő maradt életben.

További kutyák érkeztek az USA-ból, de a világháború közbeszólt, a híres Rosina Casselli tenyésztőnő házát is bomba robbantotta szét. Mikor 1952-ben megalapították a brit csivava klubot, csupán 8 kutya akadt az országban. 1969-ben a 4149 csivava kölyök rekordnak számított. Magyarországra az 1960-as években jutott el a fajta. Apró termete ellenére nagyon temperamentumos, bátor fajta. Kutyakiállításokon gyakori, mosolygásra késztető látvány a nála elmondhatatlanul nagyobb kutyát is megugató csivava. Gazdájához a végtelenségig ragaszkodik, tanulékony, agility-re is alkalmas, természetesen mini kategóriában. Lakásban természetesen könnyen tartható, mindenhova magunkkal vihetjük, de arra ügyelni kell, hogy apró méretei miatt viszonylag hamar ürül a bélrendszere, illetve a táplálék minőségére is figyelni kell, mert a rövid bélcsatornák kevésbé hatékonyan képesek felszívni a tápanyagot.

Fontos figyelmeztetés: mérete és népszerűsége miatt a csivava kedvelt áldozata a kutyáikat méltatlan körülmények között tartó kutyaszaporítóknak, ezért kölyökvásárlás előtt alaposan tájékozódjunk, és kizárólag lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk.